AZ ÉLET EGYSZERŰSÉGE… Nem, már nem hiszek a mesékben! Kinőttem. Túl sok mindent tapasztaltam már az életben, és túl sokszor éreztem azt, amit egy mellék szereplő érezhet a mesében: jelentéktelen a jelenlétem. Olyan érzés ez, mintha teljesen mindegy lenne, hogy ott vagyok-e, szerepelek-e a történetben. Velem együtt, vagy nélkülem is pontosan ugyanolyan jó vagy éppen rossz lehet a történet. Nem változtat, hogy én vagy bárki más játszom el a szerepet. Ja, és persze nem lát senki sem. Nem látnak a történetben szereplő emberek, és főleg láthatatlan vagyok a főhősnek. Olyan parányi vagyok hozzá képest, hogy ennél fogva eleve nem láthat meg. Parányi vagyok, de ezt a kicsinységet amit most érzek, már én magam sem értem…mit történt, mitől mentem ennyire össze? Mitől lettek ilyen hatalmasak a többiek? Hol vagyok? Mi történik velem, és körülöttem? Elvesztem… egyre jobban, és mindeközben egyre mélyebbre kerültem. Olyan, mintha a mélységnek nem lenne feneke, nem lenne vége… még mindig, egyre jo...
Utazások a lelked körül