Az öreg mesél Bozontos fehér szakállától látni se lehetett az arcát, szeme úgy izzott a nagy fekete kalap alól, mint lába előtt a parázs. Az öregember ott ült a barlang szájában Odakint szünet nélkül esett, esett a hideg november végi eső. csontos kezét odatartotta a roskadó tűz fölé és mély, dörmögő hangon mesélt: A tiszta tükör útjára engedi a napfényt, Koszos tükörben elvész a fény, Igyekezz hát, hogy tiszta tükör légy, amilyennek Isten megteremtett, akkor tied lesz az Ő jóságos ereje, tied lesz mindig mindörökké, hogy tovább add a szenvedőnek ebben rejlik a titok...hiszen Teremté’ Isten az embert tulajdon képére adott néki uralmat mindenek fölött! Uralmat s nem szolgaságot! Isten fényét kell beletükrözzük az emberi világ sötétségébe s ha ezt megtesszük, eleget tettünk a parancsnak, ami világra hozott. Szavai nyomot hagy
Utazások a lelked körül