Egy kis részletet teszek közé, Eckhart Tolle Csend a világ közepén címü könyvébőll, melyet Renitől kaptam elolvasásra, ez úton is köszönöm a figyelmességét.

 "  Sokan érzik úgy, hogy nem lehetnek önmaguk; vagy azért nincsenek igazán békében magukkal, mert valami történt, vagy mert valami nem történt. Pontosan ez az a két ok, ami miatt nem lehetsz önmagad. Vagy történt valami, és ez megakadályoz abban, hogy önmagad lehess, vagy még nem történt meg valami, és ha az nem történik meg, nem lehetsz önmagad. Hát nem frusztráló? Kell, hogy valami történjen, hogy önmagam lehessek. Ezek szerint nem vagyok önmagam.

 Ez univerzális, öröklött minta, minden emberi lényben megvan. A kollektív emberi elme egós, tudattalan állapotában így működik. Ez tart csapdában léted felszínén, az élet sekély felszínén és hullámterében.

Az életformák, de minden, ami megtörténik, a forma szintjén tart fogva. A forma szintjén pedig, ideértve a gondolatformákat és az ősi formákat, a fejedben felmerülő minden gondolattal azonosítod magad, és ez a gondolatfolyam természetesen soha nem ér véget. Mert az egyik után rögtön jön a következő, fonalra fűzve. És így megy ez egész nap, így megy, alkalmanként haloványan felvillan a fény, emiatt nem őrülsz meg, ezért vagy képes mégis a túlélésre. 

Visszatartanak az öngyilkosságtól, vagy visszatartanak a totális őrülettől.

Igazán rövidke kis pillanatok ezek, de ezek tartanak életben.

Hirtelen az öröm parányi cseppje szivárog át lényed mélysége felől, a rétegeken át, az elme kemény rétegein át, ahol itt-ott kis repedésekre lel. Ha ez nem lenne, teljesen elvesznél, és valószínűleg nem ülnél ebben a teremben.

És néha-néha vannak olyan pillanatok, amikor hirtelen megjelenik a szépség, a túláradó szépség, vagy a veszély egy pillanata fölébreszt, és kiránt a fejedben folyamatosan beszélő hang duruzsolásából. Ó, hirtelen mennyivel élénkebb az élet, a létezés, a jelenlét, majd visszatér a gondolat.

Néhány ember számára a veszély fizikai betegség képében jelentkezhet, egyszer csak hirtelen megérkezik, és ezzel felébreszt. Hirtelen rájössz, hogy mindaz, amit hajszoltál, és amit fontosnak véltél, egyáltalán nem fontos.

Tehát valami már összeomlik a gondolat szintjén. Fizikai betegséget fejlesztesz magadban, és rájössz, hogy mindaz, ami olyan sokat jelentett, egyáltalán nem számít. Így a betegség hasznos lehet, néhány embert felébreszthet.

De az is előfordul, hogy valaki éppen egy állat miatt marad épelméjű. Mert ez az egyetlen módja, hogy egy másik lénnyel ne gondolati úton teremtsünk kapcsolatot. 

Mert amikor más emberi lényekkel találkozunk, akkor csak a többi emberrel kapcsolatos elképzeléseink csapdájában vergődünk. Mentális elképzeléseket és képeket aggatunk egymásra olyan formában, amit egymásról gondolunk. Mert mindig pontosan tudom, mit gondolok rólad. Nem veled állok kapcsolatban, hanem a saját fejemben rólad alkotott elképzelésemmel. A legtöbben ezt tesszük egymással, így aztán már két gondolat teremtette entitás próbál megférni egy kapcsolatban. Mindegyiknek szüksége van a másikra, de ugyanakkor fél is tőle. Természetesen ez az oka annak, hogy manapság olyan nagyon problémásak a kapcsolataink.

Néhány ember tehát azért marad épelméjű, mert állatot tart. Kedvenceink hihetetlen szerepet töltenek be életünkben, és ezt még mindig nem ismeri el teljes mértékben a világ. 

Ők tartják vissza az emberiséget az őrülettől, mert amikor egy kutyát vagy egy macskát megérintünk, akkor egy pillanatra nem vagyunk egyedül, persze néhány ember akkor is megtartja az egóját, de ezek nagyon kivételes esetek. Megérinted az állatot, és önmagad lehetsz. Az állat ellen nem kell pszichológiai védekezést bevetned, és nem is akarsz tőle semmit. Egyszerűen csak ott vagy vele, és valami elér hozzád, mert az állatok sokkal mélyebben kapcsolódnak az élet forrásához, mint a legtöbb ember. Ők távol állnak – vagy úgy is mondhatjuk, hogy nem adnak teret olyan mértékben a különálló entitás illúziójának, azaz én és a világ többi része elképzelésnek.

Az állatok még mindig egységben élnek a teljességgel, nem veszítették el azt. Mélyen gyökereznek a létben. Ők nem teremtik meg a problémák világát, egyek az élettel.

Mi, emberek pedig elrekesztettük magunkat az élettől, gondolati képünk van az énről, amelyet sorompó választ el a világ többi részétől. Mert ott van a másik emberi lény, és ez rettenetes elképzelés. Életünket a „szükségünk van a többiekre, de félünk tőlük” elve vezérli. A másik ember mentális megakoncepció.

Tehát minél jobban fogva tart egós énképed, annál inkább hangsúlyozza a többiektől való különbözőségedet. A többieket pedig statisztákká fokozod le. A róluk meglévő egy-két céduláddal egyszerűsíted le őket. Alapvetően mindenki karikatúra. Figyeld meg néha az embereket, amint beszélgetnek, és megemlítenek valakit, akivel találkoztak, vagy akit ismernek. Egy-két elhangzó bírálat alapján máris nyilvánvaló, milyen hülye az adott személy. Amikor ezt hallod, látod a karikatúrát, azt a furcsa, eltorzított emberi lényt. Amikor találkozol vele, megkérdezed magadtól: ez volt az az ember, akiről beszéltek? Hát igen.

Az állatokat nem sújtja a folyamatos gondolkodás átka. Nincs fogalmi énképük, mint az embereknek. Nem különítették el magukat. Így válhatnak néhány ember számára a létbe vezető úttá."