Sok szeretettel adom át következő sorok közvetitését, nagyon érdekesnek találtam, és hiszem azt, hogy mindenki talál, olyan üzenetet benne mely önmagának szól:-)
"Amikor
megérkeztetek fizikailag erre a területre, a Kárpát medencébe,
legendáitok mesélnek egy csodáról egy aranyszarvasról, Ez egy előre
megállapodott energetikai jel volt számotokra. A szarvas egy
leegyszerűsített 3 Dimenzióban megjelenő forma, az az energia, amit
beérkezve erre a területre tapasztaltatok, s utatok utolsó részén
követettek, valóban létezik. Ez jelentette számotokra megállapodás
szerint azt, hogy úti célotok felé közeledtek. Mi vonzott? Mi volt a
cél? A szívcsakra energiája. Azért
jöttetek, hogy feladatotokat, hogy az elme világából, az elmét uraló
energiák világából, a szív csakra energiáját erősítve segítsétek Lady
Gaia-t, a Földet. A szív csakra energiájának emelése, őrzése,
gyógyítása kapcsán, a szív világába való visszatérés kapcsán, ami a ti
személyes feladatotok. Életetek
során, hogy elmétek uralmát, gondolataitok meghatározó mivoltát,
lépésről lépésre mindig kicsit gyengítsétek, s adjátok át a helyet az
intuíciónak a szíved szavának, azoknak az instrukcióknak, melyeken
keresztül lelked vezet. Ebben a folyamatban segítitek a Földet, hogy a Föld a gondolati sík világából megerősíthesse saját szív csakrájának energiáit.
Ennek az energiának nagyon fontos feladat lesz a felemelkedés során. Ez lesz az első energia, mely átkapcsolódik felsőbb dimenziókba.
Mint ahogyan a gyermek, amikor megfogan, az első energia csomag, ami az
új életet jelenti az a szív csakra körüli a tórusz . A tórusz egy olyan
forma, mintha egy csövet meghajlítanál s a két végét egymáshoz,
illesztenéd. Egy kör alakú cső, s ez forog. Ez az energia életed végéig
körülveszi a szíved. Tehát megérkeztetek ide a Kárpát medencébe.
Intuitívan tudtátok, hogy ide tartotok, tehát megtörtént a letelepedés.
S
most nézzük meg energetikailag egy kicsit a másik oldalt. A Föld
energiáiban nem csak az a folyamat változik, ami a Földet meglévő
energetikai állapotából emelni, rezgés szintjét emelni, változtatni
igyekszik. Létezik egy
másik energia a Földön, akinek ez nem áll szándékában. Nem képviseli az
érdekeit. Ez az energia, aki pillanatnyilag, a Földön elég jelentős
mértékben irányítja a hatalmat tökéletesen érzékelte azt amikor
elindultatok Keletről, végig követte utatokat, s tökéletesen érzékelte a
megérkezéseteket. Tökéletesen tudatában volt annak, hogy miért
jöttetek, mi célból s annak hogy kik vagytok.
Ez
az energia hatását jelentős mértékben először akkor fejtette ki, amikor
István királyotok, az egyházhoz csatlakozva, megengedte ennek
elterjedését, segítve ezt a folyamatot, ez annyit jelentett, hogy
csatlakoztatok ahhoz a hatalmi struktúrához, ami innentől kezdve
egységeteket erősen szétzilálta, s veszélyezteti a mai napig. Kik
voltatok. A Hét törzs, energetikailag a hét sugárnak felel meg,
egységet, az Univerzális Egységet jelképezte, hordozta, testesítette
meg.
A
szívcsakra körül az Univerzális Egységnek kellett megjelennie. Ez az
egység ma is jelen van! Történelem eseményei során, ha kicsit behatóbban
megvizsgáljátok, vezetőiteket, királyaitokat, életüket,
intézkedéseiket, az országgal való törődésüket, vagy éppen nem
törődésüket, ezek mind-mind azt a célt szolgálták, azok az erők, melyek
országotok vezetőire mindig is hatottak, folyamatosan az egység kialakulásának megnehezítését az egységes erők fellépését gátolták.
A
Fény egy nagyon erőteljes entitás segítségével tudott megjelenni
történelmetek során s ez Mátyás király volt. Az Ő személyében, az Ő
inkarnációjában egy olyan nagyhatalmú magas fénylény érkezett hozzátok
segítség képen, aki nagyon mélyre ható energiákat árasztott s kötött meg
itt léte során. Hiszen gondoljatok bele, Visegrád a szív csakra
közvetlen közelében, az intézkedéseit ha megnézitek virágzott az ország,
egységes volt az ország. Olyan tulajdonságok kerültek felszínre, mint a
szeretet, az igazságosság, a becsület. Olyan mélyreható, tiszta
energiákat, sikerült élete és tevékenységei során árasztani, ami életét
követően is energetikailag nagyon sokáig hatást gyakorolt erre a
területre.
Még
ma is léteznek a környéken, Visegrád környékén, ma élő emberek, akik
azt vallják, hogy azt érzik, hogy valamiképpen ehhez a területhez
tartoznak, ide kötődnek, az ő feladatuk ezeknek a területeknek az
őrzése. És jól érzik. Ezek az emberek valamikor Mátyás korában mind-mind
szolgálatot teljesítettek, feladatot láttak el. Energetikai feladatot
is. Az egyikük konkrétan, a szomszéd domboldal túl oldalán, Mátyás
gyümölcsös kertjének volt az őrzője, ma is úgy járja útját, hogy megnéz
mindenkit, aki kirándul a környéken, nyomába ered, mintha még mindig
felülegyelne, az energiát hordozza a szívében.
A
következő ilyen esemény, ami a szabadság irányába tett egy lépést, s
ezt energetikai értelemben is értem. Ez az 1848-as szabadság harc.
Újfent létrejött az országban valamilyen fajta egység, cél, törekvés, a
megszabadulás egysége. Ugyan történelmileg rövid időn belül, megakadt ez
a folyamat, de energetikailag fantasztikus hatása volt, olyan erőt
képviseltek, akár tudtok róla, akár nem, Önmagatokban, egyedi egyedként
is. Két három ember együttműködése, hatalmas fényt, és hatalmas energiát
jelent. Mégis milyen érdekes, vagy milyen furcsa, hogy ezt az egységet
népként, tudatosan sose éltétek meg itt az inkarnációban, sőt, azt
valljátok magatokról, hogy ti vagytok az a nép aki soha nem tud egységes
lenni, egységesen fellépni, képviselni az érdekeit. Fellépni idegenek
ellen, Önmaga törvényeit megalkotva, Önmagát megerősítve állni a
világban.
Hát,
ez a dualizmus realitása, ez nem a valóság. Ez csak a ti realitásotok.
Így tűnik a lineáris világotokban. Ha megnézitek a teremtő kozmikus
szülők által teremett lények tulajdonságait, mit hordoznak ők a
valóságban, s hogy élik ezt meg a dualizmusban, akkor nagyon jól
látjátok, bármelyik teremtő szülő teremtményéről van szó, a valós
képességeinek, a valós tulajdonságainak túlnyomórészt az ellentéte az,
amit meg tudsz élni a felejtés fátylán túl. Ti egy csodálatos egységet
képeztek, azon multi-dimenzionális részeitek, akiknek nem vagytok
tudatában, egy csodálatos együttműködő, összhangban levő szeretetet
képviselő csoport, bármilyen nehéz ezt most számodra elképzelni. De én
itt vagyok, s nap, mint nap érzékelem őket s dolgozom velük, tehát hidd
el nekem. Ez így van. Afelé tartotok, hogy ezt ti is megéljétek. Ennek
az energiának a felismerését a megélését akkor fogjátok tudni tudattal
követni, földi testben levő lényként, amikor konkrétan a felemelkedés
során, neki kezdetek a feladatotoknak. Tökéletesen fogjátok tudni, hogy
hol vagytok, hova tartoztok, hova kell kapcsolódnotok, és mit csináltok.
Tökéletesen fogjátok érezni részeteket az egységben.
Ne
félj a feladattól, képes vagy, hiszen automatikusan ki fognak nyílni
azok a kódok, feloldásra kerülnek azok a képességeid, tulajdonságaid,
amiket magadban hordasz. Addig is ami segítséget magatoknak, ebben a
témában, a 3D-ben, saját világotokban meg tudtok tenni az egy olyan
lehetőség ami mindig is itt volt. A Kárpát medence egy hatalmas víz
területet rejt a földben. Ez a vízterület számotokra részben tökéletesen
ismert, hiszen az ország területén nagyon sok helyen, ahol lefúrtok ott
hévizek, törnek fel, ott vizet találtok, ez a vízrendszer az ország
területe alatt, ez egy kristály mező. Amikor dolgoztok egyesével, vagy
ketten, vagy csoportban, bármikor meg tudjátok tenni, hogy tudatos energiával tisztítjátok ezt a vízmezőt, amikor
kezelsz egy beteget, amikor tanácsot adsz valakinek, amikor végzed a
dolgodat, vagy bármikor, amikor magaddal foglalkozol, amikor elmélyedsz
egy meditációban, ha ezt választod és bevállalod, akkor egy pár perc
erejéig küldheted tisztító szándékod, és erődet, ennek a vízmezőnek.
Minél többen, minél nagyobb mértékig energetizáljátok ezt a vizet, ezt a
teljes vízfelületet, hiszen talán köztudott, a víz intelligens
energiájú memóriája. Emoto könyvéiben láthatjátok, a különböző energiájú
szavak által energetizált víz megfagyott képét a kristályokat, azokat a
kristályokat, amik mutatják a szeretetet, vagy épp az ellenkezőjét.
Tehát köztudott, hogy a víz egy intelligens, kommunikáló energia.
Tudattal rendelkezik.
Az
a lehetőség, ami a mélyben itt van, értetek van, s most az utóbbi
időben elég nagy mértékben feltöltődtek a víztárolók, ez sem véletlen.
Tehát tiétek a lehetőség, hogy minden egyes alkalommal, amikor
energetikai munkát tudatosan végeztek, akkor szánjatok egy pár percet
arra, hogy saját környezeted, akár saját házad, saját kerted alatt levő
vízfelületet energetizáld. Küldd le szeretetedet, azokat a pozitív
gondolatokat, amit Föld anyának szánsz.
Tárolja
a víz, nagyon sokáig tárolja és tisztítsd. Képzeld el, hogy azok az
energiák, amik már nem segítik ezt a területet, a te házad környékét, a
te kertedet, azt a várost, ahol élsz, vagy akár az egész országot,
egyben nézheted, küldj energiát ebbe a vízbe, s tudatosan kezd el
tisztítani, s eltávolítani azt az energiát, amit már jó elengedni. Ennek
több rétegű hatása lesz, ha ez a víztömeg befogadja mindegyikőtök
részéről azt a legjobb szándékú csodálatos energiát, amit tudattal le
tudsz küldeni, akkor teljes mezőként a fénymunkások energiájának,
tudatának, jó akaratának, szeretetének egy egységes mezőjeként kezd el
működni. Vannak területek, ahol ez már működik, vannak területek, ahol
ez a rész már csodálatosan tiszta. Egységessé kell tenni.
A
fénymunkások erejének, a ti csodálatos csapatotok együttműködésének nem
feltétlenül, és kizárlag az-az egyetlen módja, hogy fizikailag
találkoztok, megálltok az ország szélén, megfogjátok egymás kezét, és
gondolatilag békét küldtök az országnak és szeretet. Ez is egy
csodálatos módszer, de nap, mint nap életed során, saját hétköznapod
során apránként tehetsz rengeteget, és ez a mezőn összekapcsolódik, mert
a víz egységes felület.
Ez az a mező, ami körbeveszi a szívcsakrát. Ez vonatkozik a szlovák
területekre is. Nagyon sokban tudja segíteni a feladatotokat. A
szívcsakra őrzését, tisztítását, energetikai emelését. Szabad akaratod
van, hogy csatlakozol ehhez a folyamathoz vagy sem, ez egy lehetőség,
amit használni tudsz.
Ennek
kapcsán egy következő lehetőség amivel viszont nagyon jelentősen tudod
segíteni a saját, és a téged, a titeket követő társaitok energetikai
fejlődését. A Földet körülveszi, egyszer a meglévő kollektív tudat
mezője, valamint egy magasabb régióban körülveszi a szeretet rácshálója.
Körülveszi még a mágneses rácsháló, és különböző energetikai háló. Ezek
közül, amit a legtöbbször elmondunk, hogy nagyon ideje a kollektív
gondolat mezőből eltávozz, hogy kivond energiáidat, illetve ne engedd,
hogy a kollektív gondolatmező energiái továbbra is befolyásoljanak,
manipuláljanak, hassanak rád. NAGYON NAGYON FONTOS!! Évek óta mondjuk,
hogy legfontosabb feladatotok a kollektív gondolkodásból a kollektív tudat mezőből való kiszakadás.
Hogy
tudod te ezt konkrétan megtenni? Vannak elképzeléseid a felemelkedésről
az utána történő eseményekről, az életedről. Nagyon konkrétan meg tudod
fogalmazni azt, hogy te mit szeretnél. Hogyan szeretnél élni. Mit
szeretnél érezni. Békében szeretnél lenni. Szeretetben, emberi
szeretetben, bőségben egészségesen, harmóniában, és egy csodálatos
békés, játszmáktól, manipulációtól, csalásoktól, s minden ilyentől
mentes világban. Ezt mindannyian egységesen szeretnétek. Ezen belül
konkrétan te milyennek képzeled a jövődet, az már a te egyéni
életutadtól, függ. ALKOSD MEG, KONKRÉT képekben, GONDOLATILAG, a
jövődet. ÉS erre gondolj minél többet, erősítsd gondolatilag ezt az
energiát, minél több gondolatot,minél több energiát adj hozzá ehhez a képhez. Alakíthatod nap mint nap.
Alakíts
egy magot, alakíts egy alap elképzelést, és ehhez mindig tegyél hozzá
valamit, egészítsd ki mindig valamivel, egészítsd ki újabb ötletekkel,
de az alapötletet mindig tartsd észben, és ha minden nap, napi rendszerességgel adsz hozzá egy pici energiát, akkor ez a mező, ez a gondolat mező ez az energia egyre több lesz, egyre nagyobb lesz, egyre jobban gyarapszik.
HA
MINDEN FÉNYMUNKÁS AZ ORSZÁGOTOKBAN NAP MINT NAP NÖVELI EZT AZ ENERGIA
MEZŐT, AKKOR A KOLLEKTÍV mező és a szeretet rácshálója között létre
tudtok hozni egy olyan tudatmezőt, ami tiszta, ami legszentebb,
leginkább szívből és szeretetből megalkotott gondolataitok mezeje. Tarts
igényt saját szuverén önállóságodra, tarts
igényt saját szabadságodra, tarts igényt saját manipuláció mentes
létezésedre. Tarts igényt arra, hogy fénylényként, aki vagy ebben a
testben tökéletes vagy, harmónia vagy, maga vagy a szeretet, tarts
igényt arra, hogy ezt megéld, hogy lényed, valódi lényed esszenciája
át tudja mosni, át tudja járni összes sejtedet, hogy valódi lényed
energiája kitáguljon, kiáradjon, betöltse lényedet. Add át neki a
stafétát. Szólítsd meg minden
reggel, beszélj hozzá minden este. Kérdezd, meg mit szeretne mondani
neked. Reggel bízd rá magad, engedd meg neki, hogy napközben ő vezessen.
Ő tudja legjobban, hiszen minden életet, minden inkarnációt veled
töltött. Hiszen te Ő vagy! Ő tudja legjobban, hogy mire van szükséged, ő
tudja legjobban miféle tartasz, és az Ő legfőbb törekvése az, hogy testben megéld a felébredést és a felemelkedést.
Itt maradj ebben a csodálatos testben, azzal a tudattal akivel Ő
rendelkezik, azokkal a képességekkel, és hatalommal, tulajdonságokkal és
csodákkal.
Azt
az utat járjátok, amit Jézus végig járt. Azon az úton jártok, azon a
felébredési úton, ami őt is elvezette saját Önvalójának megéléséhez.
Ugyan azt teszitek, pontosan ugyan azt, és nagyon piciny lépés van már
csak hátra. Engedd meg magadnak, hogy megéld a csodákat. Engedd meg
magadnak, hogy lényed esszenciája kiáradjon! Kérd meg minden reggel,
hogy aznap vezessen el téged, azokhoz a szinkron eseményekhez, amik arra
a napra a legjobbak, s amik aznap alegfényesebb jövőd felé vezetnek
téged. Ez ilyen egyszerű. Este pedig kérd meg, hogy azokat az
energiákat, amit fénytestedből, energia rendszeredből már el tudsz
engedni, amit aznap összegyűjtöttél, mert már nincs rá szükséged, azt
segítsenek elvinni.
Szólíts meg fénylényeket, akikben bízol, akikkel együtt dolgozol, akikkel beszélgetni szoktál. Mindegy kit.
És kérd meg, (de ez saját Isteni lényed is lehet) kérd meg, hogy
segítsen a már nem hasznos energiák eltávolításában. NAGYON FONTOS HOGY
MINDENNAP TISZTÍTSD FÉNY TESTEDET, NAGYON FONTOS, HOGY MINDEN NAP IGÉNYT
TARTS, A SAJÁT SZUVERÉN SZABADSÁGODRA. S meglátod, hogy megjelennek a
csodák az életedben, megjelenik az az élmény, amikor már nem azt érzed,
hogy kicsi vagy, amikor már nem azt érzed, hogy nem vagy jó, amikor már
nem azt érzed, hogy nincs miért szeretni téged. Csodálatos vagy! A
teljes tökéletességet hordozod magadban. És a tökéletességed, a lelked
megnyilvánulni vágyik! Eljött az-az idő, amikor már nem képes a fizikai
tested a DNS–ed befogadni más energiát a fényen kívül, már nem tudod
magadba gyömöszölni a fájdalmadat, nem tudod magadba gyömöszölni azt
amikor dühös vagy. Észre vetted? Sokkal többször állsz ki magadért.
Sokkal többször mondasz ellent valakinek, amit korábban nem mertél
megtenni.
És
most magad csodálkozol legjobban, ezt én kimondtam. Igen kimondod, mert
az energiák olyan magas frekvenciájúak, már amik nem teszik lehetővé,
hogy a testedet alacsony frekvenciával tele rakd. NE ENGEDD MEG
SENKINEK, HOGY BEFOLYÁSOLJON, HOGY FÉLELMET GERJESSZEN BENNED. ÉS bárki
bármit mond, nem igaz, hogy neked nincs ilyen vagy olyan képességed, nem
igaz, hogy nem vagy képes valamire! Nem igaz, hogy nem vagy szép. Nem
igaz, hogy nem vagy tökéletesen egészséges. Mindez nem igaz, mind ez
illúzió! Körülveszed saját lényedet, falakkal, hitekkel. Körülveszed
saját lényedet olyan elképzelésekkel, amit mástól vettél át. Gondold el fény lényként, születettél meg abban
a CSÖPP KICSI TESTBEN, és körülvett a jelen világ, és amint megtanultál
a 3D-ben járni, beszélni, eligazodni, bármit amit megtanultál, AZT
VALAKI MONDTA NEKED, VALAKI MEGMUTATTA, VALAKI SEGÍTETT, s ez a valaki
mindig ember volt. A családod, a barátaid, az ismerőseid, a tanáraid,
mások hatásából, mások által mondott igazságokat vettél át,
mások által mondott gondolatokat fogadtál be, s ennek az összképeként
HISZEL MAGADRÓL VALAMIT. EZEK A HITED, A SZOKÁSAID, A GONDOLATAID AMIKKEL KÖRÜLVETTED MAGAD, ezek falak. És közte fogalmad nincs ki vagy te valójában, Ki az a lény, aki lakik ebben a testben. Fedezd fel, ott van benned, esszenciaként.
És üzeneteket küld a saját érzéseiden keresztül, így tud kommunikálni veled.Üzenteket küld intuíción keresztül. Rögtön
jelzi, ha az úton vagy, mert jól érzed magad, és kiegyensúlyozott vagy,
és rögtön jelzi, ha letértél a saját utadról az előre megtervezett
saját utadról, mert érzed, hogy valami nem jó, mert érzed hogy nem vagy
egyensúlyban, jelez, s te egyre finomabban egyre érzékenyebben tudod
venni ezeket a jelzéseket, hát kezdj el figyelni rá! Egyre jobban, egyre
mélyebb szinten halld meg azt a halk kis belső hangot! Az egó-d a
gondolataid nagyon hangosan rohangásznak a fejedben! Nem tudod
leállítani a gondolataid sorát, ez képtelenség. Nagyon nehéz
megvalósítani, hogy gondolattalan légy. Ezért ne várj arra, míg erre
képessé válsz! Figyelj beljebb, egy picit mélyebbre, egy halk kicsi hang
mindig meg mondja neked, hogy épp hol vagy, hogy ő mit szeretne, s HA
MEGTANULSZ FIGYELNI ERRE A BELSŐ HANGRA, S HAJLANDÓ VAGY KÖVETNI, AMIT
KÉR, akkor ő elvezet téged oda ahova tartasz. Legfényesebb álmaidban nem
tudod elképzelni azt, ahova elvezet. Egó-d nem olyan erős, aki mindent
felülír, egó-d fél.
Ez az energia is te vagy ez az energia nem ellenség, ez az energia tökéletesen beállítható megkérhető arra, hogy működjön együtt.
Tökéletesen tudja követni elképzeléseidet, csak tudatosan, tudatosan
szólítsd meg, nem könnyű tudom, ez így most nagyon soknak, összetettnek,
sokrétűnek tűnik. Mi mindenre kéne figyelni ahhoz, hogy valami
történjen. Ha ezt most mind, mind figyelmen kívül hagyod, s csak AZT AZ
EGYET JEGYZED MEG, HOGY A BELSŐ HANGODRA, AMI MINDIG ELŐJÖN, FIGYELSZ,
akkor már egy hatalmas lépést tettél az energetikai emelkedésed során.
És ami még nagyon fontos, te egy olyan biológiai lény vagy, akinek egyesével a sejtjei önálló biológiai tudattal rendelkeznek.
Amit te saját felszíni tudatoddal nem látsz át, nem értesz meg, nem
tudsz, nincs is a felszíni tudatodban, annak a sejtek mind - mind
tökéletes tudatában vannak. Sejtjeid mindent tudnak, összes
inkarnációdról az összes téged ért hatásról. Mindent tárolnak. Csodálatos
információ forrás. TANULJ MEG BESZÉLGETNI VELÜK. Tudatosan ha
megszólítod őket, s megkéred őket, hogy minden nap, engedjék el azokat
az energiákat, amiket tárolnak. Minden megbántottságot, minden
fájdalmat, minden örömöt, ami ért téged, amit érzelmileg átélsz, azokat
sejtjeid elraktározzák. Ezeket az energiákat, ha nincs rá szükséged, megkérheted őket, hogy engedjék el. Hogy térjenek visszaabba az eredeti állapotba, abba az ő állapotba a tökéletes egészség a tökéletes energetizált állapotba, ahol ők jól érzik magukat.
Kérd
meg, kérd meg sejtjeidet, hogy jelezzék mit szeretnének! Figyelj
testedre! Ne kövess elméleteket, a te tested a te egyedi biológiai
részed, ő tudja, mire van szükséged, te elhiheted azt, hogy ezt nem
ehetsz, vagy nem ihatsz, vagy ezt tehetsz, azt nem! Ne higgyél ezeknek,
kérdezd meg testedet, s amit kívánsz, amit üzen neked, amit szeretne azt tanuld meg teljesíteni! Nem
igaz az, hogy ez vagy az az étel mérhetetlenül hizlal, ez van a
gondolataidban, ez van a hitrendszeredben, azért mert a KÖZTUDAT ezt így
gondolja. De TE egy egyedi lény vagy, egyedi gondolkodással, és amit a
te lelked, és gondolataidat, amikor kinyilvánítod, akkor a testi
sejtjeid, mint egy jó számítógép ezt végre hajtják.
A
te hitedet, valamiről a gondolataidat teljesíti tested. Tehát ha te
mostantól kezdve valamiről úgy gondolod, hogy megajándékozod a testedet
egy nagy tábla csokoládéval, akkor nem kell azt hinni mellé, hogy
borzasztóan bűnöztél, mert ettől most 20 dkg-al nehezebb leszel, szó
sincs róla. Az történik, amit hiszel, ha úgy gondolod, hogy ez a tábla
csokoládé most ahhoz kellett, hogy a mai napon egyensúlyba kerüljön az
energia rendszered, és ezzel te most leadtál 20 dkg-ot, akkor hidd el ez
fog megtörténni. A gondolataid
egy mezőben, egy energetikai mezőben, vájatok, nyomok, bevésődések.
Amikor egy szituációban találod magad, akkor automatikusan beugranak
ezek a bevésődések. Belelépsz egy olyan barázdában, amin végig fut az
automatikus működésed. Ha ezt el kezded tudatosan követni, és nem
tartasz igényt az automatizmusra, akkor ugyan az az esemény nem az
automatikus mondatot váltja ki belőled.
Nem
az automatikus felhúzom magamat váltja ki belőled. Nem az automatikus
reakciót váltja ki belőled. Hanem képes vagy megállni egy pillanatra
mielőtt reagálnál, s tudatosan választani azt, hogy mit tesz erre a
hatásra a szeretet. Akkor új barázdát kezdesz el bevésni, s abban a
pillanatban amikor nem automatikusan működsz nem a megszokott
reagálással reagálsz valamire, akkor teremted, saját jövődet, akkor
teremted a holnapi önmagadat. Kiegyensúlyozott, derűs, békés, bőségben
élő egészséges entitás szeretné lenni, MOST kezd el teremteni.
Saját
gondolataid nagyon erős teremtő energiával rendelkeznek. NE HAGYD HOGY
AZ AUTOMATIZMUSAID A MEGSZOKÁSAID, VEZESSENEK. TARTS IGÉNYT A
SZABADSÁGRA, TARTS IGÉNYT ARRA, HOGY TE HATÁROZD MEG KI SZERETNÉL LENNI.
De hiszen mind ezt tudod, annyi helyen olvastad, láttad, hallottad.
Tökéletesen tisztában vagyok, vele, hogy ezt milyen nehéz megvalósítani.
Én ezt könnyen mondom neked, aki csak a szépet, a jót a harmóniát
tapasztalom meg egy csodálatos világban, de
tudd, és ezt nem győzőm elégszer elmondani, hogy te ennek vagy a része,
tökéletes fény vagy, tökéletes magas rezgésű fény entitás. És te a
fizikai testedben ennek a fénynek a tökéletes megtestesítője vagy! Ne
felejtsd el minden este elmondani hittel, belső meggyőződéssel magadnak,
hangosan, ne másnak, hanem önmagadnak, hogy tudjad, hogy átéld,
átérezd. Vagyok, aki vagyok, Vagyok, aki vagyok, Vagyok, aki vagyok.
Isten vagyok.
A fény nyelvén, az Elohim nyelvén mindez így hangzik. Ehyeh Asher Ehyeh, Ehyeh Asher Ehyeh, Ehyeh Asher Ehyeh Soham.
A fény nyelvén, az Elohim nyelvén mindez így hangzik. Ehyeh Asher Ehyeh, Ehyeh Asher Ehyeh, Ehyeh Asher Ehyeh Soham.
Végtelen
szeretettel az összes jelenlévő entitás és fénylény végtelen
szeretetével búcsúzom most tőletek, de tisztában vagytok vele, hogy
minden pillanatban itt vagyunk. Már nem kell visszahúzni energiáinkat,
és távozni a fátyolon túlra. Oly vékony a fátyol, hogy bármikor, amikor
csak szeretnéd, bármelyikünk, akit közel érzel magadhoz itt van veled,
része lehet életednek, mindenki tud segíteni neked. EGYETLEN A FELTÉTEL,
hogy fogalmazd meg a kérésedet. Csak akkor, és kizárólagosan, csak
akkor szabad és tudunk segíteni, ha megkérsz és engedélyezed. És ez így
van!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése