2012. Január – A tudatos választás hónapja
A hónap mantrája:
HA MAGAMBA NÉZEK, BENNEM ISTENT LÁTOM
MEGÉLEM ÁLTALA EZT A SZENT VILÁGOT!
Az
év első hónapja máris leckéket ad nekünk Önfelismeréseinkhez. A hónap
első napján megkapjuk azt az isteni erőt mely segít, hogy döntéseinket
tudatosan hozzuk meg. Januárban, a hangoló hetek alatt folyamatos
segítséget kapunk ennek az erőnek a felismerésére és elsajátítására,
hogy mindez tudatossá válva már erénnyé legyen bennünk.
De mit is jelent tudatos döntést hozni?
Mi alapján vagyok képes ezt megítélni?
Hogyan csinálom jól?
Emberként
csak fizikai valóságomat láthatom. Lélekként tudatában vagyok lelki és
emberi dolgaimnak is. Szellemként pedig összes aspektusom felett
tudatosan irányítani vagyok képes, mert átlátom minden alacsonyabban
rezgő valóságomat is…
Akkor
ezek szerint be kell fogadnom lelki, de legjobb esetben szellemi
Önvalóm azon részeit, melyek ezt az irányítást képesek bennem ellátni.
Sokan
tudjuk és tapasztaltuk már, ahhoz, hogy valami tisztán a részünkké
váljon, helyet kell biztosítanunk neki, ahol ezután életünk valójaként
velünk, bennünk létezik. Ha ezt a helyet kitölti más, ami nem engedi,
hogy ajándékunk elfoglalja méltó részét bennünk, akkor előbb azt át kell
tennünk a saját terébe, vagy ki kell ürítenünk magunkból, ha már nincs
feladata bennünk, így szabadítva fel a helyet, melyet méltán kitölthet
már a leáradó és bennünk lakni vágyó isteni részünk.
Ne
feledjük, hogy a megismerés szerves része az, hogy felismerjük azt,
amik Nem vagyunk, így nem részünk, és képesek legyünk ezután
megkülönbözetni attól, amik vagyunk, ami a részünk. Így érthetjük csak
meg önmagunkat és ismerhetünk MAGunkra.
Ez a megkülönböztetés ereje, mely fizikai életünk útmutatója. Ez egy egyszerűsített használati utasítás az emberi élethez. Választhatsz, de okosan válassz! Előbb tudd meg, mi az mi javadra válik, előre visz isteni utadon, s mi az, mi hátráltat, vagy eltérít téged.
Ez a megkülönböztetés ereje, mely fizikai életünk útmutatója. Ez egy egyszerűsített használati utasítás az emberi élethez. Választhatsz, de okosan válassz! Előbb tudd meg, mi az mi javadra válik, előre visz isteni utadon, s mi az, mi hátráltat, vagy eltérít téged.
Ezek
a felismerést és döntéshozást (választást) segítő energiák szövik át
most lét-terünket. Azt szolgálják, hogy megszabaduljunk, önként
választva ezt, a gátaktól és szétziláló energiáktól, hogy beengedhessük a
segítő, építő, egy-esítő isteni erőket magunkba.
Csak akkor lesz teljes részünkké valami, ha tudjuk, mi az. Beengedjük, elfogadjuk, felismerjük tudatosan és használjuk…
Így
ahhoz, hogy az isteni kegyelmet és szabad választásunk törvényét
megértsük, de ez minden további hangolásra is igaz, és magunkba engedve
részünkké és tudatos eszközünkké tehessük, meg kell látnunk, fel kell
ismernünk: hol hiányzik ez bennünk? Miért nem tudjuk alkalmazni
mindennapi életünkben?
Hol
és miért nem tud érvényesülni és eltölteni bennünket? Talán mert gátak,
felhúzott falak, vagy félelmek nem engedik beáramlani és beteljesíteni
feladatát.
Mit
kell felismernünk és tennünk ahhoz, hogy ez megváltozzon és befogadva
az istenit, képesek legyünk felismerni és szívünk, lelkünk szerint
választani?
A
most történő folyamatos szembesülésekkel, melyek mind tanító szituációk
és egyéni próbák, felismerhetjük ezeket a gátakat, mert csak felismerés
után vagyunk képesek nekilátni, hogy lebontsuk őket. Addig nem
választhatunk igazán, míg emberi, lelki és szellemi részeink nem értenek
egyet bennünk.
Ezért
január hónapban többféle aspektusból vizsgálhatjuk meg a velünk történő
eseményeket, hogy minden döntésünk isteni részeink által is
támogatottak legyenek bennünk.
Minden
szituáció tanít valamire. Minden érzés és gondolat üzenet számunkra,
melyek valamiféle döntéshozatalra késztetnek. Ezek próbatételek,
melyeket magunk elé állítunk, ezzel kövezzük ki a saját és az utánunk
jövők útját is, döntünk. Ezek a választások érdemességünk próbái.
Nem
megoldás az, ha elodázzuk ezeket a döntéseket (már nem is lehet),
hiszen teremtő erőink visszatértével felelősségünk is megnőtt. Legyünk
tudatában annak, hogy minden döntésünkkel saját világunkat és magunkon
át a teremtést alakítjuk. Választásaink minket minősítenek, de másokra
is hatással vannak.
Ha
a Szív irányítás nem lankad bennünk, a Szeretet erejében képessé válunk
tiszta, isteni rezgésekkel átitatott döntéseket hozni, melyekkel nem
bántunk másokat. Ekkor mi is képesek leszünk mások döntéseiben ugyanezt
meglátni és benne az ő akaratát elfogadni. Már nem feszülnek egymásnak
az ellenkező vélemények, döntések, hiszen mindben ott van a közös isteni
nevező: a megértés.
Ezért
most különösen figyeljetek magatokra, magatokba. Szívetek
jelzőrendszerén át tájékozódjatok, ismerjetek fel és válasszatok!
Ahogyan a 2012-es évről szóló előzetesben szerepel, ez az időszak:
A választás hónapja.
Olyan erőket vehetünk magunkhoz, mely az egész évünket meghatározza.
Vezérlő erőként segít majd az előttünk álló feladatok megoldásában, csak
el kell döntenünk, hogy végigmegyünk a Fény útján.
Ez a hónap lehetőséget ad, hogy saját magunkba nézve, tisztán kijelentsük a szellemi világok felé, milyen utat választunk
Most megtehetjük önmagunknak azt a felajánlást, ami isteni tudatosságunk beengedésének és irányításának elfogadása.
Ezzel elfogadjuk azon képességeinket, melyek a szellemi úton továbbvezetnek minket. Ehhez azonban feltétlenül meg kell nyílnod az isteni felé.
Ez a hónap lehetőséget ad, hogy saját magunkba nézve, tisztán kijelentsük a szellemi világok felé, milyen utat választunk
Most megtehetjük önmagunknak azt a felajánlást, ami isteni tudatosságunk beengedésének és irányításának elfogadása.
Ezzel elfogadjuk azon képességeinket, melyek a szellemi úton továbbvezetnek minket. Ehhez azonban feltétlenül meg kell nyílnod az isteni felé.
Ebben
a hónapban 4 teljes hét van. Tehát a megkapott erőt 4 fázisban
ismerhetjük fel magunkban. Négy szakaszban tudatosíthatjuk isteni
erőnket.
A hónap energiája: a DÖNTÉS ereje, mely képessé tesz szellemi tudatosságunk használatára, ha beengedjük.
Ebben az évben nagyon jelentős energiákkal bírnak az újhold és telihold napjai. Minden ilyen napon erőteljes lélekhangoló energiák áradnak rendszereinkbe és érzéseinket szólongatják.
Újholdkor
elsősorban beáradó, behangoló és feltöltő erők érkeznek, melyek
teliholdig dolgoznak bennünk és hangolják érzéseinken át lelki terünket.
Telihold napján a bennünk felismert, felesleges energiák elengedése,
valamint a hangolások erőinek tudatosítása folyik. Olyan érzelmi erők
segítenek ebben, melyeket szív szintünkről küld lelkünk.
Ezeken a napokon különösen figyeljük szívbéli érzéseinket és az általuk küldött jelzéseket.
Ezeken a napokon különösen figyeljük szívbéli érzéseinket és az általuk küldött jelzéseket.
Telihold 2012:
|
Újhold 2012:
|
Január 9.
|
Január 23.
|
Február 7.
|
Február 21.
|
Március 8.
|
Március 22.
|
Április 6.
|
Április 21.
|
Május 6.
|
Május 20.
|
Június 4.
|
Június 19.
|
Július 3.
|
Július 19.
|
Augusztus 2.
|
Augusztus 17.
|
Augusztus 31.
|
Augusztus 16.
|
Szeptember 30.
|
Szeptember 16.
|
Október 29.
|
Október 15.
|
November 28.
|
November 13.
|
December 28.
|
December 13.
|
Január 11. –
Energiakapu aktiválás. Isteni Akarati kódok érkeznek, hogy segítsenek a
felismerésben. Ezek a kódok erőteljes hatással vannak az emberi
folyamatokra és az élet minden területére. Nagy változásokat indítanak
el bennünk és világunkban is. Olyan isteni alappillérek kerülnek
aktiválásra, melyek a kozmikus Rend-et hivatottak közvetíteni a Föld és a
rajta élő emberek sorsenergiáiba. Energiaterünkben is feltárulnak azok a
karmikus sors energiák, melyek beavatnak minket e Rend-Szer-be,
hogy részünkké válva vezethessen minket tovább az isteni Úton.
Világunkban is változások zajlanak és bizonyos rendszerek már nem
tarthatják magukat tovább. Nem kell félned semmitől, hiszen lelkeddel
felvállaltál valamit, és ha engeded az isteni Akarat térnyerését benned,
mindig csak az történik veled, ami e szerint való.
Január 15. –
A második hét lezárása. Lelkünk feltöltődött azokkal az erőkkel,
melyeket tudatosan befogadtunk és szívünkkel megértettünk. A nap száma
segít, hogy Önmagunkat lelki és szellemi emberként is megérezzük emberi
valónkon keresztül: az évszám 5-öse, mint Istenember és a nap 6-osa,
mint lélekmag szám összeadódik, és a hónap 1-esével beteljesedik: 12-t
kapunk. A 12-es energiarendszerbe való beavatás erőit hozza el nekünk rezgésével. Fény DNS szinten töltekezünk vele lelkünk által.
Január 16. –
A harmadik hét energiacsomagjai nyílnak ki a döntés erejében. Szellemi
tereink segítő erői érkeznek gondolati energiáinkon keresztül, de ezek
az erők csak a tiszta gondolatokon keresztül értelmezhetők. Olyan agyi
csatornákon át történik a beáradás, melyet az elme ego uralta területei
nem értenek. Egyfajta lelki és szellemi tudáskódokat kapunk, melyeket
emberi valónkkal nem biztos, hogy azonnal megértünk, de a
sejtemlékezetben tárolt fénykristály erők befogadják és kinyitják őket.
Így sejt szinten tudjuk magunkévá tenni e tanításokat. Csak engedjük,
hogy szépen lassan tudatosodhassanak bennünk, ne legyünk türelmetlenek. A
meg nem értett tudás nem válik javunkra.
Január 21. –
Ez a nap nagy jelentőségű ebben a hónapban. Minden lélekenergia
egyfajta isteni kegyelemben részesül és karmaoldások történnek
univerzális szinten az embereknél. Ez azt jelenti, hogy olyan terhek és
kényszerek oldódhatnak ki lélekemlékezeti tereinkből, melyek
kiegyenlítése eddig energiát vont el tőlünk. Ezek az isteni Kegyelem és a
krisztusi Feloldozás okán, mindenkinél egyéni módon oldódhatnak.
Egyfajta belső felszabadulás érzékelhető… Kérjük meg szellemünket,
vezesse le ezt az oldást bennünk, és engedjük, hogy Isten Akarata
szerint történjen minden. Ma lehet, hogy sokszor szédülünk, furán
érezzük magunkat. Ez a hangolás velejárója. Pihenj le egy picit és
tudatosan fogadd el a kegyelmet. Érezhető lesz, ahogyan végigfutnak
rajtad az energiák…
Január 22. –
A harmadik hét lezárása. Szellemi erőink lesugározzák azokat a segítő
energiákat, melyeket felismerve most már a választás tiszta képessége
dolgozhat bennünk. Figyeljük meg, miként változik tudatosan
hozzáállásunk a dolgokhoz. Ha lenne bennünk még elhamarkodott, tanult
programok uralta reakció, próbáljuk tudatosan felülírni szabad
Választásunk erejében. Mindig van választásod, ne feledd .
Január 23. –
A negyedik hét elkezdődik, és Újhold napja is van. Feltöltődünk
lélekújító energiákkal. Akarati, érzelmi és gondolati erőink
összehangolása történik e héten, hogy a Választás energiái bennünk
minden aspektusunkkal harmóniába kerüljenek. Itt az idő. Ha valamiben
eddig nem hoztál döntést, most lelked bátorságát behívva, megteheted. Az
elementális erők ma nagyon aktívak, így a megvalósításban ők is
segíthetnek, ha hozzájuk fordulsz… Szívedben ott a Fény, merülj el
benne… ott a válasz a kérdésedre.
Január 29. –
Az utolsó teljes hét végéhez értünk. Mostantól a hónap utolsó napjáig
egy belső kiértékelés és megértés folyik. Mindazok a változások és
felismerések, melyek bennünk megtörténtek és eddig nem tudatosodtak,
most szépen lassan felszínre kerülnek… Sorozatos jéééé érzések és gondolatok időszaka ez. Csak figyelj magadba és mosolyogj, mert új erőid most már segítenek téged.
Január 31. –
Az utolsó napon egy isteni erőt, a tiszta döntés erényének fényeit
kapjuk az auraterünkbe és a csakráinkba annak megfelelően, miként
értettük meg a tanításokat és használtuk tudatosan képességeinket.
Ez
egyfajta útravaló az egész éves fejlődésünkhöz, hogy segítségünkre
legyen utunk során feladatainkban és megértéseinkben. Feltölthetjük vele
vándortarisznyánkat, és szívünkben örök erényként őrizhetjük, mert
mindig segít nekünk lelkünkön és szellemünkön keresztül.
Jó utat mindenkinek, legyen veletek a Tisztánlátás Lelke, hogy minden választásotok a tudatosság Fényútján tartson benneteket.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése