Az érzelmi egyensúly megteremtése

" Az emberi élet teljességéhez hozzátartoznak a mélyen átélt érzelmek és indulatok. Elborzasztó látvány egy állandóan higgadt, szenvtelen ember, aki soha nem adja jelét örömének, bánatának, szeretetének, féltésének, haragjának, megelégedettségének. Az állandó szenvtelenség - amely nemegyszer a beszédstílus monotóniájában, a modulálatlan, színtelen hangban is megnyilvánul - vagy az érzelmi sivárság jele, vagy pedig arról tanúskodik, hogy valaki fél a saját érzelmeitől, igyekszik azokat elfojtani, önmaga és mások előtt elleplezni.
Az érzelmi élet elszegényedését az is előidézheti, ha egyetlen érzelem, indulat vagy szenvedély eluralkodik rajtunk, hosszabb vagy rövidebb ideig kizárólagossá válik, elfedi lelki életünk egész horizontját, s elnyom minden más érzelmi, hangulati reakciót.

Egészséges embernél viszonylag ritkán fordul elő, hogy egyetlen érzelem, hangulat, szenvedély tartósan uralja az egész pszichikumot. Ennél jóval gyakrabban fordul elő azonban, hogy egy-egy esemény, átélt helyzet nagy intenzitású érzelmeket, indulatokat, hangulati életünk szélsőséges megingását váltja ki belőlünk. Ezek az érzelmileg túlfokozott állapotok általában rövid ideig tartanak, és néhány perc, óra vagy nap alatt lezajlanak. Ha azonban hajlamosak vagyunk pillanatnyi szélsőséges érzelmi reagálásra - akkor napi életünkben túlságosan gyakran következnek be ilyen pillanatok, amikor gondolkodásunk beszűkül, önkontrollunk csökken. Olyan cselekedetekre, kijelentésekre ragadtatjuk magunkat, amelyeket később megbánunk - s most már a lelkiismeretfurdalás kezd gyötörni. A végeredmény állandóan hullámzó túlizgatottság, önmagunk és környezetünk számára nehezen elviselhető feszültség lesz.
Karakterünkön, a személyiségünkre jellemző reagálási módokon igen nehéz változtatni.
Arra törekedjünk, hogy megismerjük pillanatnyi túlérzékeny és felfokozott érzelmi reagálásunk okait, a feszültségek kialakulásának folyamatát, és végül hogy mindezt már ne csak utólag konstatáljuk, hanem "csípjük fülön magunkat" az inadekvát érzelmi reakciók keletkezésének pillanatában, és tudatosan akadályozzuk meg azok túlburjánzását.

Epiktetosnak valószínűleg igaza van abban, hogy nem maguk a dolgok, események váltanak ki bennünk elviselhetetlen feszültségű érzelmeket és indulatokat, hanem a róluk alkotott képzeteink. Ha szemügyre vesszük elemi érzéseinket, általában azt tapasztaljuk, hogy azok addig élnek, amíg a kiváltó okuk fennáll. Egy fogfájás nem foglalkoztat minket tovább, ha a fájdalom elmúlt. Szomjúságunkkal sem törődünk visszamenőlegesen, ha már csillapítottuk. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a társadalmi életünk, személyes kapcsolataink során megélt sérelmek, szégyenhelyzetek, kudarcok - sokszor igen tartós és intenzív utóhatást váltanak ki bennünk, amely még akkor is gyötör minket, amikor a kiváltó esemény, sőt annak esetleges következményei rég jelentéktelenné váltak. Feltételezhető, hogy az ilyen eseményekhez kapcsolódó előítéleteink képzeteink, asszociációink, fantáziáink tartósítják az érzelmi hatást. Érzelmeink erejét, hevességét nagymértékben fokozzák vagy csökkenthetik hozzájuk fűződő, róluk alkotott szubjektív értékítéleteink.
Az emocionális és az intellektuális funkciók tehát igen szoros kölcsönhatásban működnek. Látnunk kell azt, hogy érzelmeink nem állnak akaratlagos szabályozás alatt. Érzelmeinket csak konstatálhatjuk, esetleg elnyomhatjuk. De nem határozhatjuk el, hogy szeretni fogjuk azt, akit utálunk, vagy közömbösek leszünk az iránt, akiért rajongunk. Nem elhatározás kérdése, hogy kit érzünk szimpatikusnak vagy ellenszenvesnek. Sőt legtöbbször még az érzelmek keletkezésének a folyamata sem tudatos. Egyszer csak észrevesszük, hogy jelen vannak, legfeljebb utólag próbálunk rájuk valamilyen magyarázatot találni.
Intellektuális funkcióink terén viszont már jóval nagyobb tere van a tudatos, akaratlagos működtetésnek, szabályozásnak. Ezért kézenfekvő, hogy elsősorban értelmi szintről kísérelhetjük meg túlságosan labilis, impulzív reakcióink szabályozását.

Végig kell gondolnunk azt, hogy a pszichés folyamatok tulajdonképpen energetikai jelenségek. A pszi-chikum energia; pontosabban: viszonylag állandó vagy időleges "pályákon" áramló energetikai folyamatok struktúrája. Ezeknek az energetikai folyamatoknak a forrása, létrehozója egész szervezetünk, különösképpen pedig a központi idegrendszer működése. A pszichés tartalmak pedig azokból az információkból származnak, amelyeket a külvilágból és belső világunkból felfogunk.
Feltéve, de meg nem engedve az ember-gép összehasonlítást, egy pillanatra szemléljük úgy központi idegrendszerünket s agyunkat, mint fantasztikus teljesítményekre képes komputert. A komputer hibás működésének két oka lehet. Hibás a szerkezet. Esetünkben ez megfelelne a szervi, organikus betegségeknek. Ám lehet a szerkezet tökéletes, az eredmény mégsem lesz kielégítő ha hibás a program, amelyet a komputerbe betápláltak. Pszichológiai értelemben ennek felelnek meg a funkcionális zavarok, mindaz a hibás tartalom, információ, amelyet neveltetésünk, fejlődésünk során felvettünk magunkba. Gyakorlataink tehát a "programot" tökéletesítik.
A pszichés folyamatok energetikai jelenségekként való felfogása szó szerint értendő. Idézzünk fel általános iskolai tanulmányainkból néhány energetikai alaptörvényt, és meglátjuk, hogy tökéletesen ráillenek lelki folyamatainkra. Épp ezáltal kapjuk kezünkbe a befolyásolás, a változtatás lehetőségét.


A dinamika törvénye
Minden lelki jelenség ténylegesen vagy potenciálisan folyamat jellegű. Ezért nincsenek statikus lelki jelenségek sem. Minden pszichés folyamat - gondolat, érzelem, cselekvés - valahonnan valahová tart. A folyamat lehet rendkívül gyors vagy annyira lassú, hogy csak évek múltával vesszük észre a változást. A lényegen ez mit sem vál-toztat.

A transzformáció törvénye
Minden lelki jelenség átalakítható másfajtává. Ezt tapasztalhatjuk lelki életünkben is. Izgatottságunk gátolja értelmi teljesítményünket, intellektuális kudarcunk zaklatottá tesz. Emocionális és intellektuális energiák egymásba transzformálódnak. De transzformációs folyamatok mehetnek végbe egy pszichés jelenségkörön belül is; félelmünk agresszívvé tehet, agresszióink szorongásokat okozhatnak. Szerelmi csalódásunk gyűlöletbe csaphat át. Tehát különböző fajtájú érzelmeink is transzformálódhatnak. De transzformációs jelenségek mennek végbe testi és lelki működéseink között is: túlműködik a pajzsmirigyünk - ingerlékenyekké válunk. Ez testi kiindulású folyamat lelki következményekkel. De: szorongunk - gyorsul a szívverésünk, verejtékezünk, fokozódik a kiválasztás stb. Ez lelki folyamat testi következményekkel. Ezen alapul a modern orvostudomány és pszichológia szomatopszichikus-pszichoszomatikus emberszemlélete. Ez a korszerű embermodell megszünteti az ember dualisztikus szemléletét. Nincsenek csak testi vagy csak lelki működések. Mindig az egész ember működik, függetlenül attól, hogy mennyit veszünk észre tudatosan e működésekből és következményeikből. Minden egyéb művi egyszerűsítés a kutatás vagy az oktatás érdekében: körülbelül úgy, mint mikor a matematikus egy túlságosan bonyolult egyenletet egyszerűbb egyenletekre bont.


A transzponálhatóság törvénye
A lelki folyamatok áramlási iránya megváltoztatható, áthelyezhető egyik tárgyról a másikra (Pl. ahogy a hősugárzó elfordításával megváltoztathatjuk a meleg áramlásának irányát.) Ugyanígy változhat szeretetünk, gyűlöletünk tárgya is. Érdeklődésünk, figyelmünk is tárgyat válthat.
A főnöke igazságtalan szidását némán eltűrő emberből esetleg otthon robban ki az indulat, és valamilyen ürügyön összevész a feleségével. Az indulat a főnöknek szól - a házastárs szenvedi el. Ha a munkahelyi incidens nem következik be, az otthoni konfliktus is elmaradt volna.


A legkisebb ellenállás törvénye
Minden lelki folyamat - hacsak művi szabályozás nem történik - spontán a legkisebb ellenállás irányába hat.
Pszichés reakcióink is spontán a legkisebb ellenállás irányába fordulnak. Ezért szenvedik el pl. a legtöbb agresszivitást a gyerekek, a beosztottak, mert ők a legkiszolgáltatottabbak, velük szemben a legkisebb a rizikó, ők jelentik a legkisebb ellenállás irányát.


Az energia megosztásának törvénye
Minden lelki feszültség kisülhet egy impulzusban is, de meg is osztható. A gőz feszítő ereje szétrobbanthatja a kazánt, de szelepek segítségével megoszthatjuk, fokozatosan levezethetjük, hasznosíthatjuk ugyanazt az energetikai feszültséget. Az atomrobbanás pusztít, de ugyanazt a folyamatot a reaktor lefékezi, produktív célok szolgálatába állíthatja.
Ugyanígy vagyunk pszichés feszültségeinkkel is. Lelki zavart okozhatnak, tönkretehetik környezetünk és önmagunk életét, de konstruktív célok, alkotás érdekében is "gazdálkodhatunk" velük.
Feszültségeink, indulataink széthasítása sokszor spontán módon is végbemegy - életformánk védelme érdekében. Ha megvizsgáljuk egy veszekedő házaspár egy délutánját, felfigyelhetünk arra, hogy nyolc-tíz kis konfliktus robban ki közöttük: "Hol van az újság?" "Miért nem hozott liptói túrót?" "Miért nem törölte le rendesen a lá-bát?" "Minek hívott vendégeket?" "Miért akar vasárnap megint meccsre menni?" stb.
Nyilvánvaló, hogy itt nem a liptói túró a baj. Feltehetően sokkal nagyobb elintézetlenségek, elégedetlenségek feszülnek a két ember között. Ha ez az indulat egy tömegben robbanna ki - egymásnak esnének, vagy el kellene válniuk. Ehelyett sok kis apró összetűzésben élik ki indulataikat. Nagyon sokszor ez a folyamat áll a kicsinyesen kötekedő, "szurkapiszka" magatartás mögött.
E néhány példával csak illusztrálja a pszichés folyamatok tényleges energetikai jellegét.
Rendteremtés a különböző fontosságú érzelmi reakciók között:
A szubjektív érzelmi értékrend megismerésének és befolyásolásának ez a nagy gyakorlata legalább három, de inkább hat hónapig tartson.
- Veszünk egy füzetet és minden este rövid emlékeztető mondatokban vagy szavakban feljegyezzük azokat az eseményeket, amelyek a nap folyamán felizgattak minket, erős érzelmeket, indulatokat váltottak ki belőlünk.
- A hét végén átolvassuk feljegyzéseinket, és figyeljük: melyek azok, amelyekre még mindig reagálunk, bántanak vagy örömet okoznak. Ezeket érintetlenül hagyjuk. Azokat, amelyek már közömbössé váltak kihúzzuk.
- Egy hónap elteltével nemcsak előző heti feljegyzéseinket nézzük át, hanem végigolvassuk az elmúlt négy hét érzelmileg fontos eseményeit. Csak azokat hagyjuk érintetlenül, amelyek még mindig izgatnak. A többit megint kihúzzuk.
- A ciklus végén végigmegyünk a feljegyzések egészén. Ami még félév elmúltával is jelentősebb érzelmi reakciókat vált ki belőlünk - az és csak az a számunkra igazán fontos történés. A többi csak epizód volt.
A gyakorlat végrehajtásához igen nagy következetesség kell. De megéri a fáradságot: Megdöbbentő lesz, hogy milyen kevés a valóban fontos események száma, amelyek megérdemlik, hogy érzelmileg foglalkoztassanak. Látni fogjuk, hogy mennyit izgattuk magunkat fölöslegesen. A gyakorlat eredményeképpen megtanuljuk az érzelmileg lényeges és lényegtelen dolgok megkülönböztetését, később már nem csak utólag, hanem keletkezésük pillanatában is. Induló izgatottságunkat egyre gyakrabban fékezi majd le a mosoly: felismerjük, hogy ez az izgalom rövid idő alatt magától is elenyészik; a hét végére a "kihúzás" sorsára jutna.
Ezenkívül ez a gyakorlat hozzátesz valamit önismeretünkhöz is: képet kapunk arról, hogy milyen típusú hatásokra vagyunk túlságosan érzékenyek, milyen helyzetekből származnak fölösleges izgalmaink, és mi az, ami valóban mélyen érinti érzelmi világunkat.