2012: világvége vagy spirituális felemelkedés?
Húsz éve olyan jelentős
energetikai változások zajlanak a Földön, melyek hatása sokaknak már
most érzékelhető. Az előrejelzések szerint azonban a változások még nem
értek véget. Mi várható öt év múlva?
Az átalakulás célja, hogy a
sűrű és kaotikus anyagi létből, ahol jelenleg vagyunk, felemelkedjünk a
félanyagi létbe, ahol a legnehezebb energiák – úgymint gyűlölet,
bosszúszomj, mártíromság, irigység, félelem stb. – nincsenek jelen,
vagy legalábbis kezelhetők.
A folyamat a maja naptár
szerint 2012-ben éri el a tetőpontját. Hogy pontosan mi történik majd,
nem tudjuk, mindenesetre nem valószínű, hogy 2012. január 1-jén
hirtelen a hetedik mennyországban találjuk magunkat. Ráadásul a
felemelkedés – azaz a tudat tágulása és a lélek megtisztítása a nehéz,
„lehúzó” energiáktól – nem következik be automatikusan. Bár a fenti
változások katalizátorként működnek, tennünk is kell a fejlődésért.
Szabó Judit ezoterikus író, a változásokkal foglalkozó médiumi üzenetek kutatója segített eligazodni a számos kérdést felvető témában.
– Hogyan éljük meg a Földön zajló energetikai változásokat a mindennapokban?
– Úgy érezzük, mintha
gyorsulna az idő. Valójában nem az idő gyorsul, hanem a Földet érő
energiák rezgése emelkedik folyamatosan, aminek hatására egyre csökken
az anyag sűrűsége. Ennek a fizikai jele az, hogy gyorsabban mozgunk,
illetve érünk el egy másik embert vagy pontot. A szellemi jele pedig
az, hogy egyre többször és egyre hamarabb megvalósulnak a gondolataink.
Ezért is fontos, hogy figyeljünk rájuk, és tudatosan megfogalmazzuk
őket.
– Hogyan befolyásolják ezek a változások a közgondolkodást?
– A közgondolkodásban
mindinkább megjelennek a nem materialista nézetek. Virágzik az
ezotéria, holott húsz éve még beszélni is alig lehetett róla. Egyre
többen választanak valamilyen alternatív gyógymódot a hagyományos
orvoslás helyett. Nő a bioboltok száma, sőt már a nagyáruházakban is
kaphatók biotermékek.
– Milyen belső átalakulást idéznek elő a minket érő magasabb rezgésű energiák?
– Fejlődik a finomérzékelésünk, egyre jobban működik az intuíciónk.
Tapasztalhatjuk magunkon a belső hallás kialakulásának jeleit is: úgy
érezzük, mintha belülről csiklandoznák a fülünket, vagy hallani véljük a
nevünket, holott senki nem szólt hozzánk. Több együttérzést tanúsítunk
az állatok iránt, sokan kommunikálunk is velük, ami korábban
legalábbis nem volt szokás.
– Ezzel szemben a
hétköznapi élet során – az utcán, a tömegközlekedési eszközökön stb. –
talán soha nem tapasztaltunk olyan mértékű feszültséget, mint manapság…
– Érezhetően nő a feszültség az
emberekben. Ez azért van így, mert a bennünk rejlő „lehúzó” energiák
fokozatosan a felszínre kerülnek. Valami új van kialakulóban, amit
egyfajta átrendeződésnek kell megelőznie. A nehéz élmények belső
feldolgozása mindenkit igénybe vesz, testi, lelki és szellemi szinten
egyaránt. Emiatt nemcsak feszültebbek, hanem fáradékonyabbak is
vagyunk, és többet alszunk. Vannak, akik nem kívánnak élni az emelkedő
energiaszint által nyújtott szellemi fejlődés lehetőségével. Emiatt ők
egyre durvábbak lesznek, egyre több negatív tulajdonságuk nyilvánul
meg.
– A felemelkedés egyik
feltétele, hogy képesek legyünk felülkerekedni a félelmeinken, és
megnyíljunk, aminek a jelenlegi körülmények a legkevésbé sem kedveznek.
Mit tehetünk?
– Először is tudatosítsuk
magunkban a félelmet, mert csak ezután tehetünk bármit is.
Gyógyszerszedés helyett keressünk valamilyen természetes gyógymódot –
ezek gazdag tárháza áll rendelkezésünkre. Otthonunkban teremtsünk
csendet, próbáljuk meg kiiktatni a televízió háttérzaját. A relaxálás
sokat segíthet abban, hogy a félelem „kimenjen” belőlünk. Már az is jót
tesz, ha fél órára beülünk egy kád vízbe, és végiggondoljuk a
napunkat. Hétvégéken lehetőség szerint pihenjük, a mosatlan egész
biztosan megvár. Ha szeretnénk komolyabban dolgozni magunkon, vezessünk
álomnaplót, és segítségével próbáljuk meg értelmezni az álmainkat.
Ami a megnyílást illeti: a
szeretet ott van mindannyiunkban, de ez önmagában kevés. A hozzá vezető
utat telehordtuk mindenféle „törmelékkel”, vagyis nehéz élményekkel.
Ezeket most szépen, fokozatosan el kell takarítanunk, azaz valamilyen
gyógyítóeljárás segítségével fel kell oldanunk őket. Minden ilyen
alkalom után jobban és jobban tudunk szeretni – s a szív lassan magától
megnyílik. A körülmények valóban nem a legkedvezőbbek, de a jelenleg
uralkodó intellektuális beállítottság az utolsó napjait éri, és egyre
többször nyilvánulnak meg a nőies jin energiák.
– Számos vélemény kering arról,
hogy mit hoz majd a 2012-es év. A jövendölések sorában az általános
szellemi felemelkedés éppúgy megtalálható, mint a világméretű
katasztrófa – továbbá szinte minden más is a kettő között.
– Nehéz lenne megjósolni, hogy
pontosan mi történik majd 2012-ben, és jobb is így. Ha ugyanis tudnánk,
nem lenne motivációnk a fejlődésre. Éberségünk kihunyna, ami szellemi
szempontból a legnagyobb veszteségek közé tartozik.
– Nyilván lesznek, akik
megragadják a lehetőséget a továbblépésre, mások számára ez közömbös.
Hogyan fog tudni együtt élni a két csoport 2012 után?
– Azok fognak tudni együtt élni,
akik életmód és szemlélet tekintetében hasonlítanak egymáshoz, és
akiknek hasonló a rezgésük. Példának okáért már most nehezen férnek
össze azok, akik tudatosan tesznek az egészségükért, és azok, akik
saját felelőtlen életvitelük miatt betegednek meg. Egyre többen keresik
a helyüket, illetve a magukhoz hasonló embereket: gyakrabban
költözködnek, és ismeretségi körük is folyamatosan változik.
– Az átalakulás hatására megváltozik-e a fizikai testünk és érzékelésünk?
– A rezgések emelkedésével testünk
finomabb, könnyebb, szinte áttetszőbb lesz, de a belső szerveink
megmaradnak. A testi fájdalmak csökkenni fognak. Ugyanakkor az öt
fizikai érzékszervünkkel többet tudunk majd érzékelni.
– Ha elfogadjuk a reinkarnáció tanát, további leszületésekre számíthatunk. Mennyiben térnek majd el ezek az eddigiektől?
– A 2012 utáni inkarnációk
várhatóan könnyebbek lesznek. A félanyagi létben már nem az intellektus
játssza a főszerepet, minden egyszerűbbé, tisztábbá válik. Az anyagot
könnyebben alakíthatjuk gondolataink révén, így a „kint” és a „bent” is
nagyobb hatással lesz majd egymásra. Gondolataink, érzéseink
testünkben, testünkön is megnyilvánulnak majd – ez különben valamilyen
szinten már ma is így van.
Készüljünk fel a változásokra! Judit tanácsai:
• Fejlesszük ki magunkban a
szívcsakra, azaz a szív energiaközpontjának a minőségeit, úgymint
tisztalelkűség, becsületesség, jóhiszeműség, együttérzés. • Teremtsük
meg a belső békét és harmóniát!
• Törekedjünk arra, hogy egységben éljünk – ha nem is mindjárt az univerzummal, de legalább a többi emberrel! • A másikban ne a különbséget, hanem a hasonlóságot keressük! Igyekezzünk például kimaradni szóváltásokból az utcán vagy a tömegközlekedési eszközökön. • Bármilyen kis közösségekben is, de fogjunk össze másokkal! Minden mindennel összefügg, így bármit teszünk, azzal nemcsak magunkra, hanem a környezetünkre is befolyást gyakorolunk. Ez a kölcsönhatás pedig mindannyiunkra nézve felelősséggel jár. • Tudatosítsuk magunkban, hogy ugyanígy felelősséggel tartozunk a Föld – azaz a bolygó, a víz, a levegő, a növény- és az állatvilág – iránt is. Éljünk úgy, hogy ezzel csökkenthessük a Föld szenvedését! |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése