Még több
Látni kell, hogy higgyünk?
Látnom kell, hogy hinni tudjak benne... Ez az alapgondolat jut kifejezésre sok olyan vita esetén, melynek tárgya egy általánosságban nem látható dolog lehetséges létezése, s ezért gyakran felvetődik a természeti lényekkel kapcsolatban is. Teljesen logikusnak tűnik a világot az "Amit nem látok, az nem is létezik" mottó tükrében szemlélni: Ami nem látható, annak nincs formája; és aminek nincs formája, az nem is létezik.
Azonban nagyon sok olyan dolog van, melynek létezése bizonyosság számunkra, melynek meggyőződéssel biztosítunk helyet világképünkben, melyeket mindennapos tevékenységeink során is használunk - s melyeket mégsem láttunk soha. Gondoljunk például az elektromosságra, amitől társadalmunk olyannyira függ, az atomok szerkezetére (a mag körül keringő elektronokra) vagy a rádió- és tévéhullámokra, melyek szakadatlanul szelik át a teret. Mindezeket a dolgokat közvetlenül nem vagyunk képesek érzékelni, csupán kihatásaikban. S ki merné manapság megkérdőjelezni a nehézségi erő vagy a mágneses erők létezését azon az alapon, hogy láthatatlanok? Vagy az ultraibolya- és az infravörös sugarakét? Arról is meg vagyunk győződve, hogy emberként szabad akarattal rendelkezünk - azonban senki sem képes ezt az akaratot mint olyat (a fizikai test szemével) megfigyelni. Gondolataink, érzelmeink és érzéseink éppúgy "láthatatlan, magától értetődő dolgok".
A példák azt mutatják, hogy egyáltalán nem mindig szükséges valamit látni is ahhoz, hogy meggyőződjünk létezéséről. Az tehát egy hamis következtetés, hogy a tündéreket, manókat és más természeti lényeket eleve nem létezőnek tekintsük csak azért, mert nem lehet őket látni.
Ezenkívül egyáltalán nem igaz az az állítás, hogy a természeti lények láthatatlanok. Helyesen azt kellene mondanunk, hogy általában nem lehet őket látni. Hiszen mindig voltak és vannak olyan emberek, akik arról számolnak be, hogy képesek érzékelni a természeti lényeket, ill. kommunikálni is tudnak velük.
Ám mennyire hitelt érdemlőek ezek a kijelentések? Azért nehéz ezt ellenőrizni, mert éppen azok az emberek, akik a kérdésről ítéletet akarnak mondani, nem rendelkeznek azzal az adottsággal, hogy lássák a természeti lényeket.
Tegyük fel ezért általánosságban azt a kérdést, hogy vajon lehetséges-e az, hogy bizonyos emberek többet képesek érzékelni másoknál, hogy tehát ők vizuálisan egy olyan valóságot képesek befogadni, amely az átlagos halandó előtt zárva marad. Hogy erre a kérdésre választ találjunk, előbb azzal kell közelebbről foglalkoznunk, hogy mit is jelent egyáltalán "látni".
Mit jelent "látni"?
A látás képessége arra szolgál, hogy szemünk segítségével észleljük a bennünket körülvevő valóságot. Látásunk a teljes valóság csupán egy részének felfogására korlátozódik; a hangokért, illatokért, ízekért vagy a tapintással érzékelhető benyomásokért más érzékszervek - a fül, az orr, a nyelv és a bőr - felelősek. Minden érzékszerv mindig csupán azt érzékeli, ami vele azonos jellegű. Ez az összefüggés a rádió-vevőkészülék és a különböző rádióadások közötti kapcsolathoz hasonlítható. Ha a rádió-vevő egy bizonyos hullámhosszra van beállítva, akkor képes az erre a frekvenciára küldött rádióadást fogadni. Azonban az a sok adás, amit más hullámhosszokra küldenek ki, elkerüli a vevőkészüléket - noha természetesen ettől még mindegyik létezik.
Szemünk is csak azt képes "befogadni", ami megfelel saját jellegének. És éppúgy, mint az összes többi testi érzékszervünk, alá van vetve egy teljesen természetes behatároltságnak, a fizikai, anyagi világnak. Mivel szemünk is az anyagi testhez tartozik, csupán azt képes észlelni, ami éppolyan anyagi természetű, mint szemünk maga. Azonban minden nem-anyagi dolognak rejtve kell maradnia előtte. A "nem-anyagi" fogalmán értendő mindaz, ami nem a Föld durva anyagúságához tartozik.
Ez a Föld azonban a létezésnek nem az egyetlen szintje ebben a Teremtésben - még ha egy ilyen állítás a materialista emberek számára talán nehezen is fogadható el. Jézus "sok lakóhelyről" beszélt az ő "Atyjának házában", és a legtöbb keresztény számára legalábbis nem vitatott, hogy a durvaanyagú világon kívül, melyben jelenleg élünk, Isten egy Paradicsomnak nevezett szellemi világot is teremtett.
Valójában ez a szellemi birodalom az a világ, ahonnét mi emberek eredetileg származunk. A Paradicsom és a Föld között azonban a Teremtésnek több, fentről lefelé egyre sűrűsödő szintje található, melyekben ugyancsak tartózkodnak emberi szellemek, hogy befejezzék fejlődésük útját, mielőtt végül újra beléphetnek a szellemi szintre.
A Teremtés ezen szférái egymással együtt és egymásban működnek, de - a Föld kivételével - teljesen más jellegűek, mint a fizikai testünk szeme. Ennek következtében ezeket a szinteket nem lehet minden további nélkül látni. Látásunk (mint ahogyan többi érzékszervünk) észlelőképességének határán túl vannak - amit a "túlvilág" szó jól kifejez, mint e szintek összességének elnevezése.
Mivel az emberi szellem eredete a szellemi szinten található, ezért, ha a durvaanyagú világban, a Földön akar tevékenykedni, fel kell vennie egy azonos sűrűségű burkot - tehát a földi testet. Enélkül a szellem semmit sem lenne képes felfogni az anyagi világból, és tevékenykedni sem tudna benne.
A fizikai test ennek megfelelően nem a voltaképpeni ember, hanem csupán egy eszköz, amire a szellemnek szüksége van. A fizikai test szeme ehhez az eszközhöz tartozik. Nem maga a szem "lát", hanem az, aki a szemet használja: a szellem, voltaképpeni énünk. Ahogyan egy szemüveg, egy távcső vagy egy mikroszkóp, éppúgy a szem is egy eszköz, amely a szellem számára - az agyon keresztül - vizuális információkat továbbít.
Ahogyan tehát a szellemnek a fizikai világban való tevékenykedéshez egy megfelelő durvaanyagú testet kell magára öltenie, éppúgy a többi szint jellegével is "be kell burkolóznia". Amíg a szellem a Paradicsomtól a Földig vezető világvándorlása során egyik szintről a másikra ereszkedik, egyik burkot a másik után veszi fel. Ennek megfelelően mindannyian oly sok különböző jellegű burkot viselünk magunk körül, ahány szinten a Föld felé jövet keresztülhaladtunk. S mindezek a burkok "eszközökkel" ill. szervekkel vannak ellátva, melyek lehetővé teszik számunkra, hogy a megfelelő szinten közreműködjünk és az ottani benyomásokat, hatásokat befogadjuk. Tehát ezen burkok mindegyike rendelkezik szemmel is.
Itt felmerülhet az a kérdés, hogy ez a "sokféle" szem miért nem teszi teljesen természetes módon lehetővé, hogy lássuk finomabb testünket, illetve a Teremtés adott szintjeit. Miért nem látjuk egyszerre az összes világot? Azért, mert a különböző jellegű szemek nem mindegyike működik egyszerre. Általában mindig csak a legkülső, legsűrűbb test szeme van nyitva, és ez szolgáltatja a szellem számára a tudathoz szükséges információkat. Ha egyidejűleg különböző szintekről érnének bennünket benyomások, akkor abból zavart keltő észlelések származnának, melyek közepette nem tudnánk eligazodni. Tehát mindig csupán egy szempár van nyitva. Kivételes esetekben azonban egy másik is megnyílhat - mint például a tisztánlátó emberek esetében.
A tisztánlátás képessége
Rendes körülmények között egy tisztánlátó ember is fizikai testének szemével lát - ahogyan mindannyian. Időnként azonban - mialatt a földi szemével való látás ki van "kapcsolva" - képes vizuálisan olyan dolgokat észlelni, melyeket rendszerint "nem létezőnek" tekintenek, mivel materiálisan nem lehet őket látni. Ő azonban látja őket; egy másik, nem-fizikai szempár közvetíti a látottakat szelleme számára. Ha azonban figyelembe vesszük a teljes embert, tehát materiális (fizikai testét) és nem-anyagi részeit is (finomabb testeit és szellemét), akkor a tisztánlátás lehetősége valami teljesen természetes dologgá válik.
Ez a képesség azonban nagyon különbözőképpen jut kifejezésre. Egyik tisztánlátó ember sem képes a Teremtés mindegyik szintjét látni; legtöbbször bizonyos tekintetben "specialistákról" van szó - s közöttük van néhány ember, aki a természeti lények "hullámhosszára" van ráhangolódva. Ám ebben az esetben sem ugyanazt látja mindegyik tisztánlátó. Többnyire a legsűrűbb lényszerűeket lehet meglátni, tehát elsősorban a törpéket és a sellőket, melyek a föld- és a víz-elemeknek viselik gondját. Azok a lényszerűek, melyek finomabb, éterikusabb felépítésűek, mert a levegővel és a tűzzel foglalkoznak, sokkal ritkábban érzékelhetőek.
A tisztánlátók voltaképpen finomabb anyagú testeket látnak. A természeti lények tehát nem olyan durvaanyagú testet "viselnek", mint amilyet mi viselünk földi életünk során, hanem egy "túlvilági" jellegű testet. Ezért képesek (éppúgy, mint például a rádióhullámok) úgy áthatolni a falakon és más, az útjukba kerülő anyagi akadályokon, mintha azok nem is léteznének.
Mivel a lényszerűek teste nem durvaanyagú, ezért akár vak emberek is megláthatják őket - amennyiben megvan bennük a tisztánlátás képessége. A fizikai test szeme ugyan nem működik ezekben a rendkívüli esetekben, viszont a megfelelő finomabb buroké igen. Egy születésétől kezdve vak hölgy a következőket írja: "Gyerekkoromban szívesen játszottam törpékkel és tündérekkel. Ismertem őket. Ami azonban a fizikai világot illeti, a szüleimnek és a nevelőimnek egy konkrét és szisztematikus vezetés által kellett megismertetniük velem, mert születésemtől fogva vak voltam. A >másik világot< - ahogyan én nevezetem - senkinek sem kellett elmagyaráznia számomra. Néha másoknak is beszélni akartam róla, meg akartam velük osztani azt, amit átéltem. Amikor kicsi voltam, türelmesen végighallgattak és mindenki barátságosan támogatott. Később - amikor azt gondolták, hogy egy idősebb gyermek esetében ez már nem helyes - azon igyekeztek, hogy ezt a >másik világot< elűzzék a lelkemből. Elmagyarázták, hogy az embernek meg kell tanulnia megkülönböztetni a valóságot attól, ami csak a képzeletünkben él. (... ) De én nem >hittem< ezekben a lényekben, hanem megtapasztaltam őket, s így elkezdtem életem első nagy problémájától szenvedni. Azáltal, hogy a felnőtteket követtem, abban kellett hinnem, amit nem láttam." [1]
Potenciálisan minden emberben megvan annak a lehetősége, hogy egy másik szemmel, mint a durvaanyagú testének szeme, természeti lényeket lásson. Ám ez csupán akkor nyilvánul meg, ha egészen különleges feltételek teljesülnek.
Tisztánlátás és a vér kisugárzása
Ezek a feltételek az ember vérében ill. a vér kisugárzásában rejlenek. [2] Alig ismert tény, hogy a szellem és a test összekapcsolódása nem működik minden további nélkül. A szellem és az őt körülvevő finomabb burkok túlságosan éterizáltak ahhoz, hogy a sokkal sűrűbb fizikai testtel össze tudjanak kapcsolódni. Egy hidat alkotó átmeneti elemre, a vérre van szükség. Hogy egészen pontosak legyünk: nem közvetlenül a vérről van szó - mivel az szintén anyagi jellegű -, hanem annak különleges kisugárzásáról. (ld. még 6. Grál-füzet, A vér titka c. cikk)
Ahogy mindennek, úgy emberi vérünknek is van kisugárzása. Ez azt jelenti, hogy a vér a szemünk számára láthatatlan sugarakat bocsát ki, melyek tulajdonságai a vér összetételétől függnek. Ezek a sugárzások azokkal a sugárzásokkal kapcsolódnak össze, melyeket a finomabb burkok által körülvett szellem bocsát ki, majd ezek a sugarak közösen alkotják a szükséges kapcsolatot a szellem és a test között. A szellem és a test így egy sugárzási hídon keresztül kapcsolódik egymásba.
Ez a híd a szellemet általában a fizikai test teljes funkcionalitásával összekapcsolja, tehát a földi test szemével is. Néha azonban előfordul, hogy az e sugárzási hídban keletkező változások által a külső észlelések olyannyira a háttérbe szorulnak, hogy a szellem időnként nem a földi test szemével áll kapcsolatban, hanem egy finomabb test szemével. Így alakul ki a tisztánlátók azon képessége, hogy valami olyat lássanak, ami mások számára láthatatlan marad.
Könnyen érthető, hogy a természeti lények látását lehetővé tevő vérkisugárzás azon emberek esetében különösen könnyen kialakulhat, akik maguk is nagyon közel állnak a természethez. Egy ilyen kedvező sugárzási híd gyakran kisgyermekeknél is megvan. Amikor azonban a szülők "kis emberkékről" vagy hasonlóról hallanak, akkor legtöbbször azt gondolják, hogy gyermekeik a mesék hatására csak kitalálják ezeket a lényeket, hogy a képzeletükben játszhassanak velük.
Ám ha az ember pontosan meg tudná figyelni, olykor felismerhető lenne, amikor egy gyermek valóban lát valamit - például, amikor az hirtelen félbeszakít egy olyan játékot, amelyben nagyon elmélyült, és azután meglepetten reagál; vagy amikor mélyen csalódott, mert a "kis emberke" - ezek a gyerekek nem a mesekönyvben szereplő "törpékről" beszélnek! - éppen elmegy. A gyerekek legtöbbször ténylegesen is látnak törpéket. Az összes természeti lény közül ezek a lényszerűek a legsűrűbbek. Ők foglalkoznak mindazzal, ami a talajhoz, a földhöz vagy a kövekhez, kőzetekhez kapcsolódik, és ezért őket lehet a legkönnyebben meglátni.
A természeti lények látásához szükséges vérkisugárzás hirtelen is kialakulhat olyan vészhelyzetekben, melyeket erős fizikai kimerültség és/vagy lelki megrázkódtatás idéz elő. Az ismert pilóta, Charles Lindbergh, aki történelmet írt azzal, hogy 1927-ben elsőként repülte át egyedül az Atlanti Óceánt, például arról mesélt, hogy a hidegtől és a kedvezőtlen időjárási viszonyoktól kimerülve hogyan küzdött kétségbeesetten az alváshiány ellen, és hogy a természeti lényeknek köszönhetően hogyan sikerült gépét mégis célba juttatnia. [3] Hasonló beszámolókat más pilótáktól vagy extrém helyzetben lévő emberektől is lehet hallani, mint például betemetett bányászoktól.
Az ilyen élményeket általában hallucinációként értelmezik, amit a kimerültség vagy a félelem vált ki. Az orvostudomány ezzel a fogalommal definiálja azoknak a dolgoknak vagy lényeknek a látását, melyek ténylegesen nincsenek jelen. Hallucináció akkor léphet fel, amikor az agyat és az idegrendszert erős megrázkódtatás éri, például láz vagy drogok használata esetén. Egy ilyen rendkívüli állapot színes foltok ill. formák megjelenését idézi elő az ember látómezejében. A tudományos vélemény szerint az érintett személy ezeket a foltokat látja téves módon tárgyaknak vagy lényeknek.
A mi esetünkben azonban más összefüggésekből kell kiindulnunk, melyek túlmutatnak az orvostudományi szemléletmódon: A kimerültség és az erős érzelmek a vér kisugárzásának megváltozásához is vezettek - s ezáltal megadatott annak a lehetősége, hogy valami olyat lássanak, ami a Teremtés egy földöntúli szintjén valóban létezik. Az ilyen eseményeket, melyek egyébként mindig valamilyen jelentéssel bírnak, nem lehet egyszerűen hallucinációként kezelni, hanem azoknak a különleges körülményeknek az eredményei, melyek megváltoztatták a vér kisugárzását.
Természeti lényekről készült fényképek
A lényszerűek látásának lehetőségével kapcsolatban gyakran vitatott kérdés, hogy azokat - mint ahogyan néhány felvétel erről akar bennünket meggyőzni - valóban le lehet-e fényképezni. Közben nem pusztán a különböző konkrét képek hitelességéről van szó, hanem elsősorban egy elvi kérdésről is: Ha a lényszerűeknek nincs (durva)anyagi testük, akkor hogyan lehetséges, hogy róluk valamilyen lenyomat keletkezik a fényképezéshez használt filmen?
Először is tisztázni kell, hogy a természeti lények fényképezésének a lehetősége nem csupán a film érzékenységétől vagy a készülék technikai lehetőségeitől függhet - egyébként természetesen már számtalan felvétel létezne a lényszerűekről. Ha tehát figyelembe vesszük, hogy a bemutatott képek közül néhány valóban igazi lehet, akkor azokat a különleges körülményeket, melyek az ilyen felvételekhez vezetnek, nem a technikában, hanem sokkal inkább a fotót készítő embernél kell keresni. Neki - vagy legalábbis a közelében valakinek - a felvétel pillanatában különleges érzékenységgel - ismét pontosítsunk: különleges vérkisugárzással kell rendelkeznie.
Ezzel a feltétellel elvileg lehetségesnek kellene lennie, hogy jól vagy kevésbé jól kivehető felvételek készüljenek. Az emberi vér egy meghatározott kisugárzása ugyanis hozzájárulhat egy természeti lény legdurvább túlvilági burkának sűrűbbé válásához - amely folyamat hasonlít a vízgőz felhőkké és esőcseppekké történő lecsapódásához: külső hatásokra a láthatatlan itt is láthatóvá sűrűsödik.
Spiritiszta körökben szintén ismert ez a jelenség: Túlvilági szellemek, akiknek rendes körülmények között a földi szem számára láthatatlanoknak kellene maradniuk, adott szeánszok alkalmával bizonyos médiumok vérének kisugárzása által átmenetileg többé-kevésbé láthatóvá válnak. Ebben az esetben is olyannyira összesűrűsödik a túlvilági szellem legkülső, finomabb anyagból álló teste, hogy - amennyiben megbízunk az erre vonatkozó bizonyítékokban - azt látni és olykor még fényképezni is lehet. Analóg módon alapvetően a természeti lények fotózását is elképzelhetőnek kell tartani, mégha az csupán rendkívüli helyzetekben válik is lehetővé.
Az a tény, hogy a tisztánlátás rendszerint nincs folyamatosan jelen, hanem csak időnként lép fel - az idő legnagyobb részében egy tisztánlátó "teljesen normálisan" a földi szemével lát -, arra is magyarázatot ad, hogy miért gyakoriak az olyan ábrázolások, hogy a lényszerűek "hirtelen" öltenek alakot, illetve jelennek meg a látómezőben. Az ember talán nem ilyen leírásra számít, mert hozzá vagyunk szokva, hogy az, amit a földi szemünkkel látunk, mindig előttünk van, illetve teljesen konkrétan lép be a látómezőnkbe, és nem egyszerűen csak "megjelenik". Ez az ábrázolás azonban teljesen normális a belső szemmel való látás esetén, és megfelel a vér kisugárzásának megváltozásáról szóló magyarázatnak. A változáshoz bizonyos időre van szükség. Így lehet egy természeti lény valaki előtt, aki általában látni is képes azt, ott van, ám abban a pillanatban mégsem látja, mert az ahhoz szükséges vérkisugárzás még nem változott meg kellőképpen.
Amikor ez a feltétel teljesült, akkor az illető láthatja a természeti lényt formát ölteni (ha a vérkisugárzás megváltozása lassan történik), vagy hirtelen maga előtt látja (ha a folyamat gyorsan megy végbe). A megjelenés tehát nem a természeti lénytől függ, hanem a tisztánlátó képességeitől.
Ezzel megválaszoltuk a kezdetben feltett központi kérdést, hogy miért csupán néhány ember képes vizuálisan érzékelni a lényszerűeket: Meghatározott tisztánlátó képességek szükségesek, melyek speciális vérkisugárzással párosulnak.
A természetet mindenki láthatja, a lényszerűek meglátásához azonban szükség van egy különleges képességre - vagy az ember más "antennákkal" érzi a jelenlétüket.
 |
Látnom kell, hogy hinni tudjak benne... Ez az alapgondolat jut kifejezésre sok olyan vita esetén, melynek tárgya egy általánosságban nem látható dolog lehetséges létezése, s ezért gyakran felvetődik a természeti lényekkel kapcsolatban is. Teljesen logikusnak tűnik a világot az "Amit nem látok, az nem is létezik" mottó tükrében szemlélni: Ami nem látható, annak nincs formája; és aminek nincs formája, az nem is létezik.
Azonban nagyon sok olyan dolog van, melynek létezése bizonyosság számunkra, melynek meggyőződéssel biztosítunk helyet világképünkben, melyeket mindennapos tevékenységeink során is használunk - s melyeket mégsem láttunk soha. Gondoljunk például az elektromosságra, amitől társadalmunk olyannyira függ, az atomok szerkezetére (a mag körül keringő elektronokra) vagy a rádió- és tévéhullámokra, melyek szakadatlanul szelik át a teret. Mindezeket a dolgokat közvetlenül nem vagyunk képesek érzékelni, csupán kihatásaikban. S ki merné manapság megkérdőjelezni a nehézségi erő vagy a mágneses erők létezését azon az alapon, hogy láthatatlanok? Vagy az ultraibolya- és az infravörös sugarakét? Arról is meg vagyunk győződve, hogy emberként szabad akarattal rendelkezünk - azonban senki sem képes ezt az akaratot mint olyat (a fizikai test szemével) megfigyelni. Gondolataink, érzelmeink és érzéseink éppúgy "láthatatlan, magától értetődő dolgok".
A példák azt mutatják, hogy egyáltalán nem mindig szükséges valamit látni is ahhoz, hogy meggyőződjünk létezéséről. Az tehát egy hamis következtetés, hogy a tündéreket, manókat és más természeti lényeket eleve nem létezőnek tekintsük csak azért, mert nem lehet őket látni.
Ezenkívül egyáltalán nem igaz az az állítás, hogy a természeti lények láthatatlanok. Helyesen azt kellene mondanunk, hogy általában nem lehet őket látni. Hiszen mindig voltak és vannak olyan emberek, akik arról számolnak be, hogy képesek érzékelni a természeti lényeket, ill. kommunikálni is tudnak velük.
Ám mennyire hitelt érdemlőek ezek a kijelentések? Azért nehéz ezt ellenőrizni, mert éppen azok az emberek, akik a kérdésről ítéletet akarnak mondani, nem rendelkeznek azzal az adottsággal, hogy lássák a természeti lényeket.
Tegyük fel ezért általánosságban azt a kérdést, hogy vajon lehetséges-e az, hogy bizonyos emberek többet képesek érzékelni másoknál, hogy tehát ők vizuálisan egy olyan valóságot képesek befogadni, amely az átlagos halandó előtt zárva marad. Hogy erre a kérdésre választ találjunk, előbb azzal kell közelebbről foglalkoznunk, hogy mit is jelent egyáltalán "látni".
Mit jelent "látni"?
A látás képessége arra szolgál, hogy szemünk segítségével észleljük a bennünket körülvevő valóságot. Látásunk a teljes valóság csupán egy részének felfogására korlátozódik; a hangokért, illatokért, ízekért vagy a tapintással érzékelhető benyomásokért más érzékszervek - a fül, az orr, a nyelv és a bőr - felelősek. Minden érzékszerv mindig csupán azt érzékeli, ami vele azonos jellegű. Ez az összefüggés a rádió-vevőkészülék és a különböző rádióadások közötti kapcsolathoz hasonlítható. Ha a rádió-vevő egy bizonyos hullámhosszra van beállítva, akkor képes az erre a frekvenciára küldött rádióadást fogadni. Azonban az a sok adás, amit más hullámhosszokra küldenek ki, elkerüli a vevőkészüléket - noha természetesen ettől még mindegyik létezik.
Szemünk is csak azt képes "befogadni", ami megfelel saját jellegének. És éppúgy, mint az összes többi testi érzékszervünk, alá van vetve egy teljesen természetes behatároltságnak, a fizikai, anyagi világnak. Mivel szemünk is az anyagi testhez tartozik, csupán azt képes észlelni, ami éppolyan anyagi természetű, mint szemünk maga. Azonban minden nem-anyagi dolognak rejtve kell maradnia előtte. A "nem-anyagi" fogalmán értendő mindaz, ami nem a Föld durva anyagúságához tartozik.
Ez a Föld azonban a létezésnek nem az egyetlen szintje ebben a Teremtésben - még ha egy ilyen állítás a materialista emberek számára talán nehezen is fogadható el. Jézus "sok lakóhelyről" beszélt az ő "Atyjának házában", és a legtöbb keresztény számára legalábbis nem vitatott, hogy a durvaanyagú világon kívül, melyben jelenleg élünk, Isten egy Paradicsomnak nevezett szellemi világot is teremtett.
Valójában ez a szellemi birodalom az a világ, ahonnét mi emberek eredetileg származunk. A Paradicsom és a Föld között azonban a Teremtésnek több, fentről lefelé egyre sűrűsödő szintje található, melyekben ugyancsak tartózkodnak emberi szellemek, hogy befejezzék fejlődésük útját, mielőtt végül újra beléphetnek a szellemi szintre.
A Teremtés ezen szférái egymással együtt és egymásban működnek, de - a Föld kivételével - teljesen más jellegűek, mint a fizikai testünk szeme. Ennek következtében ezeket a szinteket nem lehet minden további nélkül látni. Látásunk (mint ahogyan többi érzékszervünk) észlelőképességének határán túl vannak - amit a "túlvilág" szó jól kifejez, mint e szintek összességének elnevezése.
Mivel az emberi szellem eredete a szellemi szinten található, ezért, ha a durvaanyagú világban, a Földön akar tevékenykedni, fel kell vennie egy azonos sűrűségű burkot - tehát a földi testet. Enélkül a szellem semmit sem lenne képes felfogni az anyagi világból, és tevékenykedni sem tudna benne.
A fizikai test ennek megfelelően nem a voltaképpeni ember, hanem csupán egy eszköz, amire a szellemnek szüksége van. A fizikai test szeme ehhez az eszközhöz tartozik. Nem maga a szem "lát", hanem az, aki a szemet használja: a szellem, voltaképpeni énünk. Ahogyan egy szemüveg, egy távcső vagy egy mikroszkóp, éppúgy a szem is egy eszköz, amely a szellem számára - az agyon keresztül - vizuális információkat továbbít.
Ahogyan tehát a szellemnek a fizikai világban való tevékenykedéshez egy megfelelő durvaanyagú testet kell magára öltenie, éppúgy a többi szint jellegével is "be kell burkolóznia". Amíg a szellem a Paradicsomtól a Földig vezető világvándorlása során egyik szintről a másikra ereszkedik, egyik burkot a másik után veszi fel. Ennek megfelelően mindannyian oly sok különböző jellegű burkot viselünk magunk körül, ahány szinten a Föld felé jövet keresztülhaladtunk. S mindezek a burkok "eszközökkel" ill. szervekkel vannak ellátva, melyek lehetővé teszik számunkra, hogy a megfelelő szinten közreműködjünk és az ottani benyomásokat, hatásokat befogadjuk. Tehát ezen burkok mindegyike rendelkezik szemmel is.
Itt felmerülhet az a kérdés, hogy ez a "sokféle" szem miért nem teszi teljesen természetes módon lehetővé, hogy lássuk finomabb testünket, illetve a Teremtés adott szintjeit. Miért nem látjuk egyszerre az összes világot? Azért, mert a különböző jellegű szemek nem mindegyike működik egyszerre. Általában mindig csak a legkülső, legsűrűbb test szeme van nyitva, és ez szolgáltatja a szellem számára a tudathoz szükséges információkat. Ha egyidejűleg különböző szintekről érnének bennünket benyomások, akkor abból zavart keltő észlelések származnának, melyek közepette nem tudnánk eligazodni. Tehát mindig csupán egy szempár van nyitva. Kivételes esetekben azonban egy másik is megnyílhat - mint például a tisztánlátó emberek esetében.
A tisztánlátás képessége
Rendes körülmények között egy tisztánlátó ember is fizikai testének szemével lát - ahogyan mindannyian. Időnként azonban - mialatt a földi szemével való látás ki van "kapcsolva" - képes vizuálisan olyan dolgokat észlelni, melyeket rendszerint "nem létezőnek" tekintenek, mivel materiálisan nem lehet őket látni. Ő azonban látja őket; egy másik, nem-fizikai szempár közvetíti a látottakat szelleme számára. Ha azonban figyelembe vesszük a teljes embert, tehát materiális (fizikai testét) és nem-anyagi részeit is (finomabb testeit és szellemét), akkor a tisztánlátás lehetősége valami teljesen természetes dologgá válik.
Ez a képesség azonban nagyon különbözőképpen jut kifejezésre. Egyik tisztánlátó ember sem képes a Teremtés mindegyik szintjét látni; legtöbbször bizonyos tekintetben "specialistákról" van szó - s közöttük van néhány ember, aki a természeti lények "hullámhosszára" van ráhangolódva. Ám ebben az esetben sem ugyanazt látja mindegyik tisztánlátó. Többnyire a legsűrűbb lényszerűeket lehet meglátni, tehát elsősorban a törpéket és a sellőket, melyek a föld- és a víz-elemeknek viselik gondját. Azok a lényszerűek, melyek finomabb, éterikusabb felépítésűek, mert a levegővel és a tűzzel foglalkoznak, sokkal ritkábban érzékelhetőek.
A tisztánlátók voltaképpen finomabb anyagú testeket látnak. A természeti lények tehát nem olyan durvaanyagú testet "viselnek", mint amilyet mi viselünk földi életünk során, hanem egy "túlvilági" jellegű testet. Ezért képesek (éppúgy, mint például a rádióhullámok) úgy áthatolni a falakon és más, az útjukba kerülő anyagi akadályokon, mintha azok nem is léteznének.
Mivel a lényszerűek teste nem durvaanyagú, ezért akár vak emberek is megláthatják őket - amennyiben megvan bennük a tisztánlátás képessége. A fizikai test szeme ugyan nem működik ezekben a rendkívüli esetekben, viszont a megfelelő finomabb buroké igen. Egy születésétől kezdve vak hölgy a következőket írja: "Gyerekkoromban szívesen játszottam törpékkel és tündérekkel. Ismertem őket. Ami azonban a fizikai világot illeti, a szüleimnek és a nevelőimnek egy konkrét és szisztematikus vezetés által kellett megismertetniük velem, mert születésemtől fogva vak voltam. A >másik világot< - ahogyan én nevezetem - senkinek sem kellett elmagyaráznia számomra. Néha másoknak is beszélni akartam róla, meg akartam velük osztani azt, amit átéltem. Amikor kicsi voltam, türelmesen végighallgattak és mindenki barátságosan támogatott. Később - amikor azt gondolták, hogy egy idősebb gyermek esetében ez már nem helyes - azon igyekeztek, hogy ezt a >másik világot< elűzzék a lelkemből. Elmagyarázták, hogy az embernek meg kell tanulnia megkülönböztetni a valóságot attól, ami csak a képzeletünkben él. (... ) De én nem >hittem< ezekben a lényekben, hanem megtapasztaltam őket, s így elkezdtem életem első nagy problémájától szenvedni. Azáltal, hogy a felnőtteket követtem, abban kellett hinnem, amit nem láttam." [1]
Potenciálisan minden emberben megvan annak a lehetősége, hogy egy másik szemmel, mint a durvaanyagú testének szeme, természeti lényeket lásson. Ám ez csupán akkor nyilvánul meg, ha egészen különleges feltételek teljesülnek.
Tisztánlátás és a vér kisugárzása
Ezek a feltételek az ember vérében ill. a vér kisugárzásában rejlenek. [2] Alig ismert tény, hogy a szellem és a test összekapcsolódása nem működik minden további nélkül. A szellem és az őt körülvevő finomabb burkok túlságosan éterizáltak ahhoz, hogy a sokkal sűrűbb fizikai testtel össze tudjanak kapcsolódni. Egy hidat alkotó átmeneti elemre, a vérre van szükség. Hogy egészen pontosak legyünk: nem közvetlenül a vérről van szó - mivel az szintén anyagi jellegű -, hanem annak különleges kisugárzásáról. (ld. még 6. Grál-füzet, A vér titka c. cikk)
Ahogy mindennek, úgy emberi vérünknek is van kisugárzása. Ez azt jelenti, hogy a vér a szemünk számára láthatatlan sugarakat bocsát ki, melyek tulajdonságai a vér összetételétől függnek. Ezek a sugárzások azokkal a sugárzásokkal kapcsolódnak össze, melyeket a finomabb burkok által körülvett szellem bocsát ki, majd ezek a sugarak közösen alkotják a szükséges kapcsolatot a szellem és a test között. A szellem és a test így egy sugárzási hídon keresztül kapcsolódik egymásba.
Ez a híd a szellemet általában a fizikai test teljes funkcionalitásával összekapcsolja, tehát a földi test szemével is. Néha azonban előfordul, hogy az e sugárzási hídban keletkező változások által a külső észlelések olyannyira a háttérbe szorulnak, hogy a szellem időnként nem a földi test szemével áll kapcsolatban, hanem egy finomabb test szemével. Így alakul ki a tisztánlátók azon képessége, hogy valami olyat lássanak, ami mások számára láthatatlan marad.
Könnyen érthető, hogy a természeti lények látását lehetővé tevő vérkisugárzás azon emberek esetében különösen könnyen kialakulhat, akik maguk is nagyon közel állnak a természethez. Egy ilyen kedvező sugárzási híd gyakran kisgyermekeknél is megvan. Amikor azonban a szülők "kis emberkékről" vagy hasonlóról hallanak, akkor legtöbbször azt gondolják, hogy gyermekeik a mesék hatására csak kitalálják ezeket a lényeket, hogy a képzeletükben játszhassanak velük.
Ám ha az ember pontosan meg tudná figyelni, olykor felismerhető lenne, amikor egy gyermek valóban lát valamit - például, amikor az hirtelen félbeszakít egy olyan játékot, amelyben nagyon elmélyült, és azután meglepetten reagál; vagy amikor mélyen csalódott, mert a "kis emberke" - ezek a gyerekek nem a mesekönyvben szereplő "törpékről" beszélnek! - éppen elmegy. A gyerekek legtöbbször ténylegesen is látnak törpéket. Az összes természeti lény közül ezek a lényszerűek a legsűrűbbek. Ők foglalkoznak mindazzal, ami a talajhoz, a földhöz vagy a kövekhez, kőzetekhez kapcsolódik, és ezért őket lehet a legkönnyebben meglátni.
A természeti lények látásához szükséges vérkisugárzás hirtelen is kialakulhat olyan vészhelyzetekben, melyeket erős fizikai kimerültség és/vagy lelki megrázkódtatás idéz elő. Az ismert pilóta, Charles Lindbergh, aki történelmet írt azzal, hogy 1927-ben elsőként repülte át egyedül az Atlanti Óceánt, például arról mesélt, hogy a hidegtől és a kedvezőtlen időjárási viszonyoktól kimerülve hogyan küzdött kétségbeesetten az alváshiány ellen, és hogy a természeti lényeknek köszönhetően hogyan sikerült gépét mégis célba juttatnia. [3] Hasonló beszámolókat más pilótáktól vagy extrém helyzetben lévő emberektől is lehet hallani, mint például betemetett bányászoktól.
Az ilyen élményeket általában hallucinációként értelmezik, amit a kimerültség vagy a félelem vált ki. Az orvostudomány ezzel a fogalommal definiálja azoknak a dolgoknak vagy lényeknek a látását, melyek ténylegesen nincsenek jelen. Hallucináció akkor léphet fel, amikor az agyat és az idegrendszert erős megrázkódtatás éri, például láz vagy drogok használata esetén. Egy ilyen rendkívüli állapot színes foltok ill. formák megjelenését idézi elő az ember látómezejében. A tudományos vélemény szerint az érintett személy ezeket a foltokat látja téves módon tárgyaknak vagy lényeknek.
A mi esetünkben azonban más összefüggésekből kell kiindulnunk, melyek túlmutatnak az orvostudományi szemléletmódon: A kimerültség és az erős érzelmek a vér kisugárzásának megváltozásához is vezettek - s ezáltal megadatott annak a lehetősége, hogy valami olyat lássanak, ami a Teremtés egy földöntúli szintjén valóban létezik. Az ilyen eseményeket, melyek egyébként mindig valamilyen jelentéssel bírnak, nem lehet egyszerűen hallucinációként kezelni, hanem azoknak a különleges körülményeknek az eredményei, melyek megváltoztatták a vér kisugárzását.
Természeti lényekről készült fényképek
A lényszerűek látásának lehetőségével kapcsolatban gyakran vitatott kérdés, hogy azokat - mint ahogyan néhány felvétel erről akar bennünket meggyőzni - valóban le lehet-e fényképezni. Közben nem pusztán a különböző konkrét képek hitelességéről van szó, hanem elsősorban egy elvi kérdésről is: Ha a lényszerűeknek nincs (durva)anyagi testük, akkor hogyan lehetséges, hogy róluk valamilyen lenyomat keletkezik a fényképezéshez használt filmen?
Először is tisztázni kell, hogy a természeti lények fényképezésének a lehetősége nem csupán a film érzékenységétől vagy a készülék technikai lehetőségeitől függhet - egyébként természetesen már számtalan felvétel létezne a lényszerűekről. Ha tehát figyelembe vesszük, hogy a bemutatott képek közül néhány valóban igazi lehet, akkor azokat a különleges körülményeket, melyek az ilyen felvételekhez vezetnek, nem a technikában, hanem sokkal inkább a fotót készítő embernél kell keresni. Neki - vagy legalábbis a közelében valakinek - a felvétel pillanatában különleges érzékenységgel - ismét pontosítsunk: különleges vérkisugárzással kell rendelkeznie.
Ezzel a feltétellel elvileg lehetségesnek kellene lennie, hogy jól vagy kevésbé jól kivehető felvételek készüljenek. Az emberi vér egy meghatározott kisugárzása ugyanis hozzájárulhat egy természeti lény legdurvább túlvilági burkának sűrűbbé válásához - amely folyamat hasonlít a vízgőz felhőkké és esőcseppekké történő lecsapódásához: külső hatásokra a láthatatlan itt is láthatóvá sűrűsödik.
Spiritiszta körökben szintén ismert ez a jelenség: Túlvilági szellemek, akiknek rendes körülmények között a földi szem számára láthatatlanoknak kellene maradniuk, adott szeánszok alkalmával bizonyos médiumok vérének kisugárzása által átmenetileg többé-kevésbé láthatóvá válnak. Ebben az esetben is olyannyira összesűrűsödik a túlvilági szellem legkülső, finomabb anyagból álló teste, hogy - amennyiben megbízunk az erre vonatkozó bizonyítékokban - azt látni és olykor még fényképezni is lehet. Analóg módon alapvetően a természeti lények fotózását is elképzelhetőnek kell tartani, mégha az csupán rendkívüli helyzetekben válik is lehetővé.
Az a tény, hogy a tisztánlátás rendszerint nincs folyamatosan jelen, hanem csak időnként lép fel - az idő legnagyobb részében egy tisztánlátó "teljesen normálisan" a földi szemével lát -, arra is magyarázatot ad, hogy miért gyakoriak az olyan ábrázolások, hogy a lényszerűek "hirtelen" öltenek alakot, illetve jelennek meg a látómezőben. Az ember talán nem ilyen leírásra számít, mert hozzá vagyunk szokva, hogy az, amit a földi szemünkkel látunk, mindig előttünk van, illetve teljesen konkrétan lép be a látómezőnkbe, és nem egyszerűen csak "megjelenik". Ez az ábrázolás azonban teljesen normális a belső szemmel való látás esetén, és megfelel a vér kisugárzásának megváltozásáról szóló magyarázatnak. A változáshoz bizonyos időre van szükség. Így lehet egy természeti lény valaki előtt, aki általában látni is képes azt, ott van, ám abban a pillanatban mégsem látja, mert az ahhoz szükséges vérkisugárzás még nem változott meg kellőképpen.
Amikor ez a feltétel teljesült, akkor az illető láthatja a természeti lényt formát ölteni (ha a vérkisugárzás megváltozása lassan történik), vagy hirtelen maga előtt látja (ha a folyamat gyorsan megy végbe). A megjelenés tehát nem a természeti lénytől függ, hanem a tisztánlátó képességeitől.
Ezzel megválaszoltuk a kezdetben feltett központi kérdést, hogy miért csupán néhány ember képes vizuálisan érzékelni a lényszerűeket: Meghatározott tisztánlátó képességek szükségesek, melyek speciális vérkisugárzással párosulnak.
A természetet mindenki láthatja, a lényszerűek meglátásához azonban szükség van egy különleges képességre - vagy az ember más "antennákkal" érzi a jelenlétüket.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése