“Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk, és olyan légkörben élünk, amelyben nincs szeretet. Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad. Fáradhatatlanná teszi az embert, feltölti erővel.” (Müller Péter: Szeretetkönyv)


Te milyen pasira vágysz?

Te milyennek képzeled az igazi Pasit? És az igazi Apát? Erős, gyengéd, erélyes, bölcs, megértő, olyan, aki mindent tisztán lát? Mert minden nő erre vágyik kislánykora óta. Mindannyiunk titkáról Müller Péter lebbentette fel a fátylat heti írásában.

Szemünk nemcsak lát, vetít is. Vagyis nemcsak azt látjuk, aki előttünk van, hanem azt is, akit magunkból rávetítünk.
Valaha a férfitekintet legnagyobb erénye a tisztánlátás volt. A tisztánlátás azt jelentette, hogy a férfi a szemével nemcsak nézett, hanem látott is. Nem vetített semmit, mert vetíteni másra csakis olyasmit szoktunk, amit magunkban elfojtunk, vagy nem óhajtunk észrevenni, és az igazi férfi önmagával tisztában van - nincs mit vetíteni. Ez a tisztánlátás lélektani értelme. (Tudom, mit gondolsz! Hogy ilyen ma nincs. Persze, hogy nincs. Én az igaziról beszélek.)
Az ilyen emberi tekintetben van valami sugárzó napszerűség. Ha valakire ránéz, az úgy érzi, rásüt a nap. Hogy alaposan "rá van nézve." Arca vakító fénybe kerül, és a világosság behatol nemcsak a lelkébe, de még a csontjaiba is.
Walt Disney Bambi című filmjében van egy gyönyörű jelenet. Azért láttam már százszor is, mert Veronika, a kisunokám (lány!) mindig ezt követeli.
Feltűnik az erdőben egy agancsos Szarvas. Pompás, mint egy mitikus király. Nagy, domború mellkasa van. Tartása egyenes, agancsa szinte a csillagokat éri. Az őzikék mind elnémulnak. Még a pici Bambi is. Csend lesz a mezőn. Megszűnik a nőstények és a kicsinyek karattyolása. És jön-jön az erdőből a királyi Szarvas, lassú, méltóságteljes léptekkel. Domború mellel, büszke, fölemelt fejjel. Agancsa királyi korona. Lassan közeledik a kis Bambi felé. Nem siet. Megáll előtte. Messze néző tekintetét lassan elfordítja a mező távoli horizontjáról, s lenéz a kis őzikére.
 
Nem lenéz rá, hanem "rátekint". Hosszan. Áthatóan. Mélyen. Óriási, barna szemei moccanatlanok.
Ettől a pillantástól a kis Bambi megszeppen, fülei lelapulnak, s mellső lábacskái kissé megroggyannak, mint aki térdre akar hullani. Mellbe löki egy sohasem tapasztalt erő.