Fogadd el önmagad
Fogadd el önmagad
Minden ember éjszaka, mikor szelleme élvezi a test börtönének elhagyását, találkozik szellemtestvéreivel, tanító szellemével.
Álmaink egy részére emlékszünk, vannak olyan részek amikor
csak a tudatalatti részben raktározódnak le a kapott információk és
akkor kerülnek felszínre, amikor a legnagyobb szükség van rájuk.
Én is sokszor kaptam éjszaka tanítási céllal információkat,
sokra emlékszem, sokat szinte ébredéskor elfelejtettem. A ma éjszakai
tanításra ébredéskor tisztán emlékeztem, megpróbálom összefoglalni a
mondott szavakat.
Meg kell tanulni szeretni magunkat. Ha nem vagyunk képesek
önmagunk szeretetére, akkor másokkal szemben még elvárásaink sem
lehetnek, mert nem is tudunk adni nekik semmit magunkból. Saját magunk
énjét csak akkor tudjuk átengedni a másiknak, ha azt méltónak találjuk
az átadásra.
Meg kell tanulni szeretni magunkat, elfogadni olyannak,
amilyen. Mi magunk választottuk ezt a testet, mert ilyennek terveztük,
mert ez a test tudja a legjobban teljesíteni azt a célt, amit
születésünk előtt elhatároztunk magunkban. Kicsinyesség azon
gondolkozni, hogy a külső burka hogy néz ki. Ez olyan mint a hernyó
burka, kimászik belőle, leveti és alatta egy gyönyörű pillangó szíve
dobog és mikor elérkezett a döntő pillanat a pillangó kiszáll és
megmutatja magát a világnak. Itt vagyok! Mi magunk is bebábozódva
elbújunk magunkba és elrejtőzünk a külvilág elől. Meg kell tanulni
elfogadni a hernyó állapotunkat. Van akinek szép ez az állapot, mert
rájött, hogy nem tud és nem is akar változtatni rajta, elfogadja magát
olyannak, amilyen.
Sok ember szenved a külső emberi alakjától, gátlásokkal
tele, mert a kritikája magával szemben hatalmas, más akar lenni, mint
amilyen. Azt hiszi, a külső alakja miatt nem tud kapcsolatokat
teremteni, miközben teljesen tévúton jár. Mindig a belső értékek
határozzák meg a külső kisugárzásunkat, kapcsolatunk minőségét,
milyenségét. Természetesen az „ép testben ép lélek” érvényes, mert aki
elhanyagolja fizikai testét, az lelkileg is tönkre megy, de a gyakorlat
szempontjából ez pont fordítva van. Lelkileg ment először tönkre az az
ember, aki elhanyagolja a testét és ezt a lelkületet vetíti ki magából.
Nagyon fontos sorrend:
- meg kell tanulnunk elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk.
- meg kell tanulni megszeretni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk
- ha magunkat megszerettük, akkor képesek vagyunk másokat is megszeretni, ki kell terjeszteni szeretetünket másokra.
- El kell tudni fogadni másokat olyannak, amilyenek,
nem szabad őket megváltoztatni, mindenki saját magáért felelős egyedül
(ez még a gyermekinkre is igaz egy bizonyos életkor felett)
- A saját magunk szeretetének elfogadása után ki kell
terjeszteni szeretetünket a környezetünkre. Nem kell egyből nagy
dolgokban gondolkozni és szeretni a világot! Szeressük meg először a
mellettünk lévő embereket, hagy érezzék ők is a szeretetünk
kisugárzását. Ez sokszor nagy lemondással, megaláztatással jár, de meg
tanulni szeretni, ezért jöttünk a földre. Ez a legjobb alkalom a
tanulásra, szellemi szinten kevesebb a lehetőség, itt vagyunk összezárva
különböző emberekkel akiknek különböző a gondolkodásmódja, akarata,
összecsapnak az egóista érdekek, itt kell tisztának és szeretetteljesnek
maradni. Ez a nehéz és kemény lecke!
Nem szabad kapukat állítani, amiket másik ember nem tud
kinyitni. Ha nem fogadunk el magunkat és másokat, akkor hatalmas falat
építünk magunk köré, mely falon keresztül senki nem tud bejutni hozzánk
és az érzéseinkhez. Mi magunk ezen a falon keresztül nem tudunk másokhoz
eljutni, mert nem látunk ki a falon. Jó lenne megkeresni azt a
kiskaput, amin keresztül lehet közlekedni addig, míg a fal saját magától
össze nem omlik.
A magunknak felépített fallal elzárjuk magunkat a
külvilágtól és hiába felelünk meg munkánk során a külvilágnak és
tökéletesen látjuk el világi feladatainkat, ha szellemi munkákra ezáltal
alkalmatlanok vagyunk. Odaát senki sem kérdezi meg, hogy mennyit
kerestél, milyen beosztásod volt, mekkora földi sikert értél el?
Megnézik a szellemi kincseskamrádat és megcsóválják a fejüket a
sajnálattól. Ugyanis nem nekik gyűjtesz szellemi kincseket, hanem saját
magadnak. Földi halálunk után, mikor átmegyünk, ezek a kincsek lesznek
az összes vagyonunk, nem várnak betétkönyvek, melyekből baj esetén
meríteni lehet.
Sokan nem tudják, hogy amikor szellem állapotban,
megtisztulva a levetett emberi buroktól a másik világban állnak nem
kapnak külön szellemi beavatást, kincseket, nagy dolgokat. Annyival
tudnak többet, hogy megtanulják az öröklét fogalmát, mert
megtapasztalták átélve azt. S miután a szellemek azonos szintű
szellemekkel vannak összezárva, nem okoz gondot a kapcsolatteremtés
társaikkal. De milyen társaikkal? Mélyedjünk magunkba és gondolkodjunk
el saját magunkon, hogy milyen szinten állunk most és jó-e nekünk ha
ezen a szinten maradunk a másik világban is?
Most van lehetőségünk tanulni, gyakorlatban alkalmazni az megszerzett elméleti tudást, finomítani, csiszolni.
Fel kell tudni ismerni azt, hogy mi az, amin nem tudunk
változtatni, mi az amin tudunk és kell kérni a Teremtő erejét ahhoz,
hogy a megváltoztathatót megváltoztassuk és bölcsen elfogadjuk a megváltozhatatlant.
Döntsük le egónk falait, mert ezek a falak nem védenek
minket a külső támadások elől, hanem minket nem enged a többi
embertársunk közé!
Az önismeret a legfontosabb dolog. Ha magunkat nem
kritizáljuk, hanem szeretni fogjuk, akkor másokat sem fogunk kritizálni,
hanem őket is szeretni fogjuk. Ilyen egyszerű ez a tanítás!
Egy egyszerű történet ehhez a tanításhoz:
Az igazi ÉN.
Egy kómában fekvő asszony hirtelen úgy érezte, hogy felszállt a mennybe, és ott állt a nagy fényes ítélőszék előtt.
Ki vagy? – kérdezte egy Hang.
A polgármester felesége – válaszolta ő.
Nem azt kérdeztem, hogy kinek a felesége vagy, hanem azt, hogy Te ki vagy.
Négy gyerek anyja vagyok.
Nem azt kérdeztem, hogy kinek az anyja vagy, hanem, hogy Te ki vagy.
Középiskolai tanár.
Nem a foglakozásodat kérdeztem. Te ki vagy?
És így ment ez tovább. Egyik kérésére az asszony azt válaszolta: Keresztény vagyok.
De erre is azt a feleletet kapta: Nem a vallásodat kérdeztem.
De hát én elmentem minden vasárnap a templomba és segítettem a szegényeken.
Igen, ez igaz, ezt te tetted. De Te magad ki vagy?
Nem tudott válaszolni, s érezte,
hogy vissza kell térnie a földre. Amikor felgyógyult betegségéből,
elhatározta, hogy kikutatja, ki is ő valójában. És ez hozta meg életében
az igazi változást. (Anthony de Mello)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése