Halkan hulló falevelek

 

 

 

Lassan elmúlt a nyár, s vele sok álom odébb állt

elröpül az idő messze tovaszáll,

Akár a messziről jött hír szava már

Hallani a jót, s a szépet élni

Akár az álom mely régen ringatott már.

 

Szótlan az éj, és csöndes már

Minden csoda Odaát

Hinni a jót, tenni a hasonlót

Adni a kincset, a sivatagba vinni vizet

 

Látni ahogy földre ér a Fény

Érezni ahogy az Ég elkísér

Követ a múlt, sietett a jelen

A jövő Egét fürkészve átölel a csend.

 

A remény, mint olykor anyám átölel

A hit táplál éltető szomjoltó erővel

Hinni remélni, így kell élni

Felhozni a fényt, akár a bányász a szént

Felszínre hozni azt ami táplál-melegít.

 

Sötét a lent, és olykor magas a fent

Dobban a szívünk a jobb időkre lent

Fent van ami kell, és lent a lépteink követnek

Haladunk az úton, néha derűsen könnyesen ha kell

Talpra hív a Hon emléke,

Könnyek közt a hit reménye

Sírva nevetni, a sírig kitartani

Így érdemes a sors útját járni!