Végtelen mezőkön, a lét maga a tér,
hol nincs idő meghitt csend honol
Minden fán otthon van a lélek
A kék égbolt a vászon
Festője minden mesének
Hol a szó fölös, az érzés különös
Látni a szív szemével
Érezni a lét minden sóhaját
Teremtő a csend
Alkot az ihlet szaván át
Oly áldott, akár a megszentelt föld
hol a tiszta hitnek magja kikel
Idők sarja ringat karján
Mint egyetlen gyermekét egykor anyám
Ejtőzni e vég nélküli állapotba
A szó elszáll, az érzés megmarad
És ösvénye lesz, majd múzsája az alkotás szavának.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése