,,Minden a gondolkodás módjától függ. Minden a gondolkodásból indul
ki, mindent ez irányít és teremt. Aki helytelenül szól, vagy
cselekszik, azt úgy követi a szenvedés, mint a kerék az igavonó patáját”
Minél magasabb a rezgésterünk, annál kevésbé lesz úrrá rajtunk a
kétely, a bánat, vagy a reménytelenség. Az optimális rezgésteret a
leggyorsabban azzal teremtjük meg, ha megdicsérjük magunkat. Ez nem is
olyan egyszerű, mint gondolnánk. Tetteinket általában nem szoktuk
nagydobra verni. A társadalmi normák szerint valószínű nem is neveltek
minket erre, elképzelhető, hogy gyakran figyelmeztettek minket arra,
hogy az öndicséret nem célra vezető. Már gyerekfejjel azt hallgattuk:
,,nyugtával dicsérd a napot” vagy ,,az önteltségnek nagy az ára.”
Rengeteg ilyen mondást ismerünk, amelyek kordában tartották örömeinket,
és arra szolgáltak, hogy ellenőrizhetővé tegyenek minket. A későbbiekben
mi is átvettük e gondolkodásmódot, ami annyira a vérünkké vált, hogy
azóta már mi figyelmeztetünk másokat, ha netán túlságosan büszkék
lennének teljesítményükre vagy féktelenül boldogok lennének miatta. Nem
csoda, hogy ezt tesszük, hiszen erre neveltek minket: ne legyünk
nagyképűek, ne dicsekedjünk vagy pláne elbizakodottak. Néha már talán az
is előfordul, hogy annyira kritikus szemmel tekintünk magunkra, hogy
még másoknak sem hiszünk, amikor megdicsérnek. Tehát nem tudunk büszkék
lenni magunkra, ráadásul mások elismerését is elutasítjuk. Ha mi nem
tiszteljük magunkat, nem tisztel minket senki.
Mit gondolsz, milyen rezgésteret teremt az ilyen gondolkodás?
Szerinted, lehet így olyasmit vonzani az életünkbe, amire büszkék
lehetnénk? Persze, hogy nem. Ezért itt az ideje, hogy felhagyjunk ezzel
az önmegtartó viselkedéssel.
Írd fel egy papírra, vagy könyvbe, hogy titokban mire vagy büszke.
Emeld ki az előnyös tulajdonságaidat. Ezután gondolkodj el azon, hogy
mire lennél még büszke, ha megengedhetnéd magadnak. Olvasd végig lassan a
listádat, figyeld milyen érzéssel tölt el. Érezd a benned rejlő erőt,
büszkeséget. Csodálatos, hogy ennyi mindent elértél.
Meg fogsz lepődni, mennyi sikered volt eddigi életedben. Minél több
jut eszedbe, annál jobb. Ugyanis ezek a felismerések jelentik jelenlegi
és jövőbeli lehetőségeidet. A felsoroltakra képes vagy, mind a mai
napig, még akkor is, ha egy időre meg is feledkeztél róla. Öntudatlanul
elhatárolódtál ettől az energiától. Hangolódj rá ismét! Abban a
pillanatban, mikor eszedbe jut, mikor megérzed azt a régi felemelő
érzést, amikor felidézed az egykori képeket, újra a régi képességeid
birtokában vagy.
A gyakorlat hatását fokozhatjuk, ha valaki másnak meséljük el, mennyi
remek vonást látunk benne. Elmondhatjuk, miért szeretjük, mit találunk
benne rokonszenvesnek, és mennyi pozitívumot fedeztünk fel benne. Mert
biztos találunk benne jót, még akkor is, ha nem igazán ismerjük az
illetőt. Ez a gyakorlat eredményeképp sugárzó, mosolygó arcokat fogunk
magunk körül látni. Hirtelen közelebb kerülünk egymáshoz. Végső soron
magunkhoz kerülünk közelebb. Egyetlen pillanat alatt gyökeresen
megváltozik látásmódunk. Noha látszólag környezetünkre figyeltünk,
egyetlen pillanat alatt megváltozik rezgésterünk. Másokban csak azt
látjuk meg, ami azonos hullámhosszon van velünk. Mikor másokban fel
akarjuk fedezni az előnyös vonásokat, és erre koncentrálunk,
energetikailag magunkban is felleljük és életre keltjük ezeket a
tulajdonságokat. Ha másokat dicsérünk, magunk is a dicséret
rezgésszintjére emelkedünk. Hiszen másokban is csak azt láthatjuk meg,
ami bennünk is megvan. Ha felfedezzük mások isteni mivoltát, saját
magunkat láttuk meg.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése