Fény            

                                                

A jövő, mely nem vár

Ott ül a nyakunkon,

Mint porszem, mely elkísér

Égen, s földön már.

A múlt talpunk alatt elszalad

A jelenből elvész léptünk.

A jövő ott a mindennapokban, mint

 Finom szőttes, melyet emlékeinkből szőnek

Odafent a szorgos Angyalok.

Emlékeinkből szőnyeg az utódok földjére

Könnyeinkből a jövő forrásai fakadnak.

Mosolyból a lélegzet sóhaja

A megdermedt múlt. Holnapután

Már csak emlék marad ...

Ha egyszer múlt, ami volt

Hadd legyen a ma oly érték,

Mely gyémántként ragyog a lélek Oltárán.

Nézz, és láss a lépteid nyomán:

Hadd teremjen ezer meg egy Reményvirág

Légy az, aki vagy, akinek lenned kell:

Ősök útján utód, s utódok nyomán Ősi éltető erő.

Életünk után új létezések jönnek,

Nem testben jövünk, ha újra hív a körforgás.

Csak egy harmat a reggeli Fényben,

Csak egy sóhaj a születendő világ ajkán,

Körforgása a létnek, minden Létezőnek.


  Sok szeretettel gondolataim nyomán:-)