A Montauk Projekt
Szinte már megszokhattuk ha valamilyen „egzotikus”
kísérlet, vagy a hétköznapokban ismeretlen fizikai jelenség kerül szóba,
előbb-utóbb felbukkan Nikola Tesla neve. A jelen esetben sincs ez másként.
Kiderült ugyanis, élete alkonyán titkos projekteken dolgozott, a Modern Fizikai
Kutatóintézet megbízásából, ahol munkatársa volt Einstein és Neumann János is.
Közös tevékenységükre alapozott kísérletek eredményei sokak számára a még a
„hit” kategóriába sem férnek bele.
A II. Világháború utolsó éveiben az Egyesült Államok
katonai erői, főként Tesla korábbi társa, Neumann János, segítségével
figyelmüket a radarok számára láthatatlanságot biztosító technika kifejlesztésére
koncentrálták. Tesla 1942. márciusában elfordult a kutatásoktól, miután nem
hitt az egész elképzelés sikeres kivitelezhetőségében, azonban felhívta a
figyelmet Neumannra, aki át is vette a munkálatok irányítását. A kutatási
eredmény a Philadelphia Kísérlet néven vonult be a köztudatba, a végrehajtási
helyszín nevének köszönhetően. A Haditengerészet Philadelphiai Főhadiszállásán
az SS Eldrige nevű hajót nagyfrekvencián üzemelő transzformátorokkal szerelték
fel, majd ezeket feltöltötték, álcázó erőtér létrehozása céljából. 1943.
augusztus 12-én az Eldridge eltűnt, majd négy órával később ismét felbukkant,
azonban súlyos problémák mutatkoztak vele. Mind a hajó, mind a személyzet
molekuláris szerkezete nyilvánvalóan szétesett majd újrarendeződött, minek
köszönhetően a személyzet egyes tagjai a hajó fémburkolatában bukkantak fel,
míg mások egyszerűen eltűntek.
A címben szereplő kísérlet lefolyását a legélethűbben
egy testvérpár írta le, akik kiugrottak a hajóból, miközben az a hipertérben
mozgott, ők pedig tér- és időugráson estek át.
„A hajó a hipertér felé sodródott. Mi a hajó
belsejében voltunk, és tudtuk, valami fatális hiba történt a teszt végrehajtása
során. Megpróbáltuk ezt az egészet félbeszakítani, de nem lehetett. Végigrohantunk
a fedélzeten, és átvetettük magunkat a hajó korlátján. Kiugrottunk a hajóból,
azonban időfolyosóba kerültünk, melynek végén Montaukban, Long Islandon
kötöttünk ki 1983. augusztus 12-én éjszaka.
Nagyon gyorsan ránk találtak, sietve
levittek minket a lépcsőkön, ahol von Neumann üdvözölt bennünket. Hatalmas
megrázkódtatás volt mindez számunkra. Az egyik pillanatban 1943-ban voltunk, és
most 1983 volt, Neumann idős emberként tekintett ránk. Elmondta, zárlat
keletkezett a hipertérben, ezért vissza kellett menniük az időben és
kikapcsolni a generátorokat a hajón, egyébként a hipertér további örvényeket
vetett volna, ereje egyre növekedett volna, és esetleg az egész bolygót is
elnyelhette volna. 40 éve várt érkezésünkre.”
1.
ábra. Preston Nichols és Ed Cameron
A két testvér, Duncan és Edward Cameron,
története meglehetősen bonyolult és érdekes, azonban mindenféleképpen
hitelesnek tekinthető. A Cameron testvérek időbeli kivetítődését kiváltó
kísérlet akkoriban Szívárvány Projekt néven volt ismert, később azonban átnevezték
Főnix Projektre, amikor a kapcsolat az 1943-as kísérlettel egyértelművé vált. A
kísérlet végrehajtására a Haditengerészet és a Légierő közös birtokában lévő
Montauk Point-on került sor, New York állam távoli, keleti pontján. A kísérlet
eredményes végrehajtása számos egyéb projekt beindítását tette lehetővé. Neumann
János arra koncentrált, vajon miként lehetne leküzdeni a Philadelphia Kísérlet
során felmerült nehézségeket. Az alkalmazott technológiát finomítani kellett,
egyben szükséges volt metafizikai kérdések megválaszolása is, mint például,
hogyan lehet stabilizálni a tudatot a hipertérben való utazás során. Az
események hosszú láncolata köti össze az 1943-as Philadelphia Kísérletet az
1983-as Főnix Projekttel, az USA katonai erőinek számos fejlesztési és kutatási
programja vezetett el a kívánt célig. A munkálatokban számos náci
csúcstechnikus és csúcsszakember vett részt,
akik a II. Világháború végéig jó néhány olyan tértechnikai- és
fegyverkísérletet hajtottak végre, melyek műszaki háttere messze fejlettebb
volt a Szövetségesek akkori fejlettségi szintjénél. E kutatások eredményeit
természetesen továbbfejlesztették, sok más egyéb technikai megoldással együtt,
ezeknek köszönhető a mai kor számítástechnikája, a radarok számára láthatatlan
lopakodó repülőgépek, valamint sok-sok metafizikai kísérlet, beleértve a
mostanában vizsgált, a Montauk Bázison
végrehajtott kísérleteket is.
1951-ben az SS Eldridge-t eladták a Görög
Haditengerészetnek. A hajónaplóban valamennyi adat megtalálható egészen 1944-ig
visszamenően, az ennél korábbi eseményeket rögzítő lapokat ugyanis kitépték. A
USA kormányzata a mai napig tagadja, hogy bármiféle, ilyen jellegű kísérletet
végrehajtottak volna az Eldridge fedélzetén.
A Philadelphia Kísérletre és a Montauk Projektre
vonatkozó információkat Preston Nichols, Duncan Cameron és az író/újságíró
Peter Moon hozta nyilvánosságra. A misztikus tér- is időutazásról szóló
kalandok érdekfeszítő olvasmányt jelentenek. Az említett kísérletekkel
kapcsolatos hivatalos tagadások ellenére nyilvánvaló, hogy a legnagyobb
titoktartás közepette kifejlesztésre kerültek különböző, a tudatállapot
megváltoztatására irányuló technikák, a kísérletekben résztvevők védelme érdekében.
Az 1970-es évek elején Preston Nichols, elektronikai
mérnök, ösztöndíjat kapott a mentális telepátia vizsgálatára. Kutatási
programja felölelte bizonyos
pszí-képességekkel
rendelkező személyek válaszainak vizsgálatát, és azt tapasztalta, hogy a nap
egy bizonyos időszakában tudatuk valamiképpen összezavarodik, és képtelenek a
hatékony gondolkozásra. Nichols elektromos zavaró jelekre gyanakodott, ezért
különböző vevőket állított fel az esetleges bejövő jelek detektálására. Úgy
találta, hogy valamennyi esetben, amikor a 412-420 MHz-es jelek felbukkannak az
éterben, a kísérleti alanyok agyműködése összezavarodik. A 412-420 MHz-es jelek
eltűnése után kb. húsz perccel a pszí-képességekkel rendelkező alanyok
visszanyerték eredeti adottságaikat.
2.
ábra. A Montauk Állomás
Nichols elhatározta, követi a jelet. Ehhez egy
átalakított TV-antennát használt fel, csatlakoztatta kocsija tetejéhez és egy
VHF vevőhöz. Fáradozása sikerrel járt, kimutatta, a jelek forrása a Montauk
Point. A jeleket közvetlenül egy piros-fehér radar-antenna sugározta a Légierő
Bázisról. Az anomália forrásnak megtalálása után Nichols rögtön felismerte az
ősrégi, a II. Világháború idején radarvédelmi célokra használt, úgynevezett
„intelligens” radart. Mivel Nichols a bázis körül rendkívül szigorú biztonsági
rendszabályokkal találkozott, így csak meglehetősen kevés hasznos információhoz
jutott. Ezután Semmiféle további kapcsolat nem volt Nichols valamint a
Haditengerészet és a Légierő közös Montauk-i Bázisa között egészen 1984-ig.
Ekkor egyik barátja felhívta Nichols figyelmét a bázis elhagyatottságára és
arra, érdemes lenne megvizsgálni. Amikor Nichols megérkezett a bázisra, meglepetéssel
tapasztalta annak elhagyatott állapotát, amiből egyfajta vészkiürítésre
gyanakodott. Rábukkant a különféle magasfeszültségű berendezésekre, valamint
egy csomó szétszórt iratra, s mindebből az derült ki, a bázis nem sokkal
korábban még működött. Nichols megpróbálta kitalálni kik voltak az elektronikus
berendezések tulajdonosai, révén elektronikus eszközöket gyűjtött. Mivel semmiféle,
a gyártóra vonatkozó jelzés nem volt a berendezéseken, a bázis tehát
hivatalosan nem működött. Nicholsnak az az ötlete támadt, hogy alaposabban
körülnéz a bázison és annyi berendezést szed össze, amennyit csak tud.
Nicholsnak a Montauk Bázison történt jelen látogatása alatt különleges
anomáliákat tapasztalt meg az agyműködésével és az általa feltalált
személyekkel kapcsolatban. Példának okáért, rábukkant egy hajléktalanra, aki a
bázison élt, amióta az nem működött. Ez a férfi úgy emlékezett Nicholsra, mint
az egyik technikusra, aki részt vett a bázis üzemeltetésében, s arra is emlékezett,
hogy Nichols eltűnt nem sokkal azelőtt, hogy a bázis teljesen megbolondult és
ki kellett üríteni. Preston semmiféle tudatos információval nem rendelkezett
ezekkel az eseményekkel kapcsolatban és nem is vette különösebben komolyan
őket, amíg hasonlóképpen fel nem ismerték többen is egy rádiófesztiválon. Ezek
a találkozások megváltoztatták Preston elképzelését önmagáról. Néhány évvel később
találkozott Duncan Cameronnal, aki a mentális telepátia területén végzett kutatásaiban
vett részt.
Preston és Duncan együtt mentek el a Montauk Bázisra,
hogy kikutassák az anomáliákat és az „intelligens” radar által sugárzott
jeleket. Ott-tartózkodásuk alatt Duncan seregnyi ismeretet tudatosított, melyek
az ő bázisbeli szerepével voltak kapcsolatosak. A megtapasztalásai közül sokat
videóra is rögzítettek, a felvételeken pedig látszik, ilyen alkalmakkor Duncan
nyilvánvalóan retteg. E traumatikus események alkalmával Duncan
visszaemlékezett „pszichikus kivetítőként” betöltött szerepére. Feladata a
kundalíni energia-hálózat összpontosítása, valamint képekre való koncentrálás
volt. Az általa keltett energiákat a kísérletek során rendkívül bonyolult
számítógépes rendszerekkel felerősítették, ezt a rendszert egyben portálnak is
használták, mely segítségével a tárgyat magát, melynek képét Duncan elképzelte,
a tér és idő egy másik pontjára továbbítottak, illetve egy elképzelt tárgyat
hoztak be a létezésbe a Montauk Bázison. A kísérletekhez szükséges fejlesztések
igen nagyszámú emberéletet követeltek, Al Bielek szerint mintegy negyedmillió
utcagyerek tűnt el az évek során a 24 bázis összekapcsolásának időszakában, e
tevékenység miatt. A projekt különösen a pubertáskorban lévő fiúk
elektromagnetikus energiáját használta fel, akiket előzőleg különféle ártalmas
beavatkozások sorozatának tettek ki, ezen energia természetének és
használatának megismerése céljából.
Az is kiderült, Prestont úgy programozták, hogy két
különböző idősíkon is képes legyen tevékenykedni. Miközben Preston igyekezett
felszínre hozni elnyomott memóriaemlékeit, egyre sűrűbben tapasztalt időkiesést
és aszinkron eseményeket, példának okáéért, gyakran találta munkanapjának
közben kezét megsérülve és ellátva ragtapasszal, miközben semmiféle olyan
emléke nem volt, hogy hogyan és milyen körülmények között sérült meg. Abban az
időben Preston Lond Islanden dolgozott, a honvédelemmel kapcsolatos
szerződéseket kötött. Elhatározván, hogy többet tud meg, megtalálta a
legalkalmasabb módszert blokkolt memóriaemlékeinek felszabadítására, ez pedig
saját reakcióinak megfigyelése volt, amikor a tervezeten gondolkozott. Egy
bizonyos szoba meglehetősen idegesítette. Megpróbált bejutni ebbe a bizonyos
helyiségbe, azonban úgy találta, nem rendelkezik ehhez megfelelő
jogosultsággal. Az elkövetkezendő hetekben Preston folytatta a hiányzó idővel
kapcsolatos kutatásait és kitartóan figyelte testének jelzéseit is. Egy napon
odáig merészkedett, hogy a megfelelő hivatali eljárást követve,
azonosító-kártyáját kezében tartva odalépett az említett szobához vezető
ellenőrzési ponthoz, s legnagyobb meglepetésére kártyáját visszakapta és
továbbengedték. Preston követte összeszoruló gyomrát, s hamarosan egy fényűző
mahagónifával borított irodában találta magát, az íróasztalon olvasható volt a
névtábla, rajta a név: Preston B. Nichols projekt-igazgatóhelyettes. Az iratokat
átnézve felfogta, létezik egy teljes második életpályája is, melyről tudatos
állapotban semmit sem ismer. Preston megtapasztalásai tovább folytatódtak,
azonban már ennyi is elég volt számára, hogy megértse a kísérletekben résztvevő
emberek konspirációs hajlamait és viselkedésük összetettségét. Később elmondta,
sikerült megértenie kezének gyakori sebesüléseit is. Mialatt Projekt
igazgatóhelyettesként dolgozott, részt vett valamiféle rendkívül fejlett és
bonyolult technikai eszköz kifejlesztésében - körös-körül mindenféle
csatlakozók és nehéz berendezések -, ennek volt köszönhető keze sűrű sebesülése.
3. ábra. Neumann János 50 éves kora előtt nem sokkal
4. ábra. Neumann János az 1990-es évek elején
A Montauk Projekt keretében végzett kísérleteket
teljes egészében Preston Nichols és Peter Moon rendkívül izgalmas négykötetes
könyvében olvashatjuk; szerzőtársa ellenőrizte az állítások hitelességét,
valamint videofelvételeket, fotókat és dokumentumokat szerzett be
bizonyítékokként. További bizonyítékot jelent Stewart Swerdlow, az egyik Montauk
fiú beszámolója, aki kísérleti alany volt. Sok-sok elképzelhetetlen eseménnyel
szembesülnek azok, akik a Montauk Projektről szóló beszámolókat tanulmányozzák
egészen napjainkig. Különböző helyekkel, hiedelmekkel és tevékenységekkel. Az
eredeti kísérletekre összpontosítva azt találjuk, hogy Preston Nichols, Duncan
Cameron és Peter Moon igazat állítanak. A kísérletek eredményeképpen minden
bizonnyal általánosan használják a tudatmanipulációs technikákat, akár nagyobb
tömegek esetében is, azonban az ismeretek az emberi tudat működésének különböző
szintjeire, az emberi tudat igazi mivoltára vonatkozóan és kapcsolódásáról az
egész Világegyetemhez, egyelőre továbbra is rejtve maradnak. Ha mindehhez
hozzávesszük a Montauk Bázisnak a Föld felszínén elfoglalt különleges pontját,
valamint a Bázis vezetőinek kapcsolatát esetleges földönkívüli lényekkel, a
rejtély még mélyebbnek tűnik.
A továbbiakban Preston Nichols, Duncan Cameron és
Peter Moon által nyilvánosságra hozott legfontosabb felfedezésekre fókuszálunk.
Habár a Montauk Projekt célkitűzései között szerepelt az eredmények
embertömegek viselkedésének és tudatos működésének kontrollálása, ezenkívül
speciális, egyénenként testreszabott, az emberi potenciálra vonatkozó kutatások
végzése – a kutatók által leleplezett tevékenység részeként -, szerepet kapott az
erkölcsi, az inspirációs és tudati képességek növelése is.
Tudatilag beprogramozott embereket küldtek a
társadalom fő áramlatába, egészen addig éltek teljesen normális közösségi
életet, amíg meg nem kapták a tudatalatti programjuk végrehajtására a
parancsot, a legtöbb esetben egy gyilkosság végrehajtására, drog- és
fegyverkereskedelemre és egyéb titkos tevékenységekre. Cathy O’Brien leírja
saját élettapasztalatait az „Amerika Transzformálása” című könyvében, ebből
megtudhatjuk, miként kondicionálták az egyes személyeket.
Véletlennek nem nevezhető az egybeesés, miszerint a
Montauk Bázis pontosan az Alganquin indiánok törzsi területén fekszik. A hely
eredeti neve „Manatuck” indián kifejezés a hegyre, illetve a magasföldre
vonatkozóan, olyan helymegnevezés, mely távol esik a megfigyelőtől, illetve
ahonnan a megfigyelőt valaki távolról láthatja.
Egy régi, 1911-ben megjelent könyv, Long Island
Története – címen, tartalmaz egy fényképet „Montauk Piramisairól”. A képen
három piramis, más szóval „mound” látható, egyenként mintegy 7 méter magasak. A
piramisok e hármas felállítása ezoterikus tradíciók szerint egyértelműen a
Marsra és Egyiptomra utalnak, ami különösen annak a ténynek az ismeretében
elgondolkoztató, miszerint a Montauk törzs megmaradt tagjainak fő családi
vonala a „Fáraó” nevet viseli.
Legendák kapcsolják össze Montaukot Atlantisszal,
mindez geológiai tényeken alapszik, melyek szerint a talaj Montauk térségében
jelentősen eltér Long Island többi részétőlű: „sokkal inkább úgy néz ki, mint
ha ebben a térségben egy tenger alatti hegy érte volna el a felszínt”. Mások
szerint Montauk az ősi Atlantisznak egy el nem süllyedt, megmaradt darabja, az
itt őslakos indiánok pedig az atlantisziak leszármazottai. A királyi család
neve, a „Fáraó” név, is meglehetősen alátámasztani látszik ezt az elméletet.
„Long Islandről úgy gondolja a legtöbb geológus, hogy jelenlegi helyére az
északi sarkvidék térségéből sodródott a jégkorszak vége felé. A p54-es piramis
Montaukban – Preston Nichols és Peter Moon szerint – elhelyezése különleges
szakrális geometriát mutat, hiszen éppen 100 fokra esik az egyiptomi Nagy
Piramistól, amennyiben a 12-es felosztást használjuk. Montauk megegyező
délkörön fekszik a görög Olimposszal, az istenek lakhelyével, és a jelenleg
Törökország területén található mitológiai Trójával, mely város – a
feltételezések szerint -, akkor élte virágkorát, amikor Atlantisz elsüllyedt.
A Haditengerészet és a Légierő közös bázisa szent
indián temetkezési helyen épült, s a terület jogos tulajdonosának személyéről a
mai napig vita folyik. A Montauk törzs megmaradt tagjainak először is azért
kellett harcolniuk New York Állam törvényes képviselőivel, mert azok az indián
törzset kihaltnak nyilvánították. Szent helyeket azért kellett temetkezési
helyül választani, mert ez esetben a csontok tartalmazta kristályos anyag
megőrzi a hozzá tartozó élőlény életének emléknyomait, s továbbítja az
egyetemes energiahálózat felé. Ez a törvényszerűség lehetővé teszi az elhaltakkal
való kommunikációt, és egyben biztosítja a tudatosság szintjének folyamatos
emelését, az ősök által összegyűjtött információk szétsugárzását a bolygó
energetikai hálózatába.
5. ábra. A kihalt bázis egy része.
A Montauk kísérletek során Duncan Cameron rendkívül
fontos kapcsolódási ponttá vált a bolygó energetikai rendszeréhez. Kiterjedt
pszichikai és ezoterikus képzést követően képes volt megérinteni a „Földanya
szívverését”, megismerni bolygónk energiahálózatának különböző szintjeit, továbbítani,
illetőleg kiolvasni belőle információkat, attól függően, milyen irányú
információátvitelre kapott megbízást. Gondolatokat lehetett elültetni az
energiamezőben, sőt tömegek számára tudták befolyásolni a tudatos
időérzékelést. Azonban, ismeretlen okok miatt, a bolygó energiaközpontjainál
letöltött információk nem voltak manipulálhatók. Így habár kiválogatták és
közvetítették az információkat a Föld tudatosságának morfogenetikus mezői felé,
a kísérletekkel kapcsolatos rejtett és tudatalatti információk is továbbításra
kerültek, sőt, igazából ezek kerültek leginkább kisugárzásra valamennyi
teremtmény számára, és ennek köszönhetően hozzájárultak a tudatosság evolúciós
fejlődésének felgyorsításához.
A Montauk Projekt kísérleti eredményei valamennyi
embert inspirálhatnak rejtett képességei megismerésére. Érzékenyebb egyének
számára lehetségesnek bizonyult, hogy az éterből különböző tárgyakat
materializáljanak pusztán gondolataik segítségével, illetőleg, hogy szabadon
kalandozzanak a tér és idő szövevényén, örvényeket keltsenek a múltban és a
jövőben. Valamennyi ember számára megnyílt az út hasonló eredmények
produkálására. Ha rábízzuk másokra, hogy kiterjesszék a mi tudatosságunkat,
akkor nem leszünk képesek saját képzelőerőnket használni, ami biztosíthatná számunkra,
hogy a manifesztáció mestereivé váljunk.
Duncan Cameron - feladata szerint - természetfeletti
képzeteket manifesztált, mesterséges valóság megteremtése céljából, azért, hogy
az időutazók körül létrejöjjön egy mező, ily módon kapcsolatban maradhattak
valóságos tudatukkal, míg elérték célállomásukat. Mindezt a szexuális energiák
összpontosításával érték el. Ezek a technikák Aliester Crowley, a scientológus
Ron Hubard és követőinek szexuális mágiát alkalmazó korábbi kísérletein
alapultak. Mind a Montauk kísérlet, mind Crowley kísérletei arra derítettek
fényt, hogy amikor a tantrikus érzelmi orgazmus által keltett szexuális energiákat
a Föld energiahálózatába egy erőponton koncentráltan besugározzák, a gondolat
ereje, az érzelmek és a vizualizáció az orgazmus vakságának pillanatában
felerősödnek. E technika alkalmazása felgyorsítja a gondolatok realizálásához
vagy a manifesztálásához szükséges időt, valamint növeli a kollektív tudatba
küldött információ töltésének nagyságát. Ezek a kísérletek azt is kiderítették,
mekkora az emberi tudat ereje, valamint azokat a képességeket is, melyeket
valamennyien kifejleszthetünk saját valóságunk tökéletesebb meghatározására.
A tudat szétválasztásának technikáját használták és
fejlesztették a Montauk kísérlet keretében, mind a kísérletek áldozatain -
akiken ezt a pszichikus fejlesztéseket végrehajtották -, mind a kísérletekben
résztvevőkön és a technikai személyzeten, akik a magukat a kísérleteket
felügyelték. Kiderült, hogyan szorítható ki a személyiség/lélek tudatossága a
testből, meghagyván a helyet a tudat megfelelő rekeszében, hogy
újraprogramozhatóvá váljon a személyiség, más, különböző személyiségek
ültethetők bele, mely új személyiségjegyek alapján fog az illető viselkedni
tudatos állapotában. Minden egyes alanynak különbözött a többiekétől a
programja, különböztek a kulcsai, a jelfrekvenciái, valamint azok az események
és parancsok is, melyek ezeket aktiválták. „Ezek a vizsgálatok megmutatták
valamennyiünk számára, habár extrém eseteken keresztül, miként működik az
emberi társadalom maradék része, hogyan éli mindennapi életét, habár ezen
képességek messze alacsonyabb szintű használatával. Azt, hogyan tartja kézben a
többrétegű személyiség a maga egymással is ellentmondásos képességeit,
értékeit; azt, hogy miként felügyeli belső gondolatai és érzései sokszínűségét miközben
igyekszik meghatározni és megfigyelni önmaga tudatosságát; valamint azt, hogy
az egyes, különböző tudatossági rekeszek által gerjesztett energiák milyen
gyakran nyilvánulnak meg a mindennapokban önmaguk kifejezése érdekében mint
motivációk és attitűdök. Az oktatási intézményeken, a munkahelyeken, a médián
és a hirdetéseken keresztül megkaptuk az elfogadható kulcsingerek és válaszok
paradigmáit, melyekkel aztán dolgoznunk kellett. Amikor a sorompók megszűntek
létezni a különböző parancsok, elvárások, remények és vágyak között, sok-sok
konfliktus és idegi probléma eredményeként, teljes idegösszeomlást vagy
„skizofréniát” tapasztaltunk. Ezekben az időkben történt, hogy eredeti
tudat/lelkünk fénye keresztülragyogott mindenen, s messze távolibb koncepciót
tárt fel létünk mélyebb valóságáról. Amikor már képesek voltunk úgy használni
saját tudatosságunkat, hogy megfigyeljük számos összetevőjét, valamint át
tudtuk alakítani különböző összetevőit és kialakítani egy integrált és
összehangolt működést, akkor megtapasztaltuk hogyan kerülhet az egyén összhangba
saját magával, és beléphettünk arra a rezgésszámra, amit „mesterinek” nevezhetünk.”
A Montauk Projekt a maga teljességében megmutatta,
hogy amit nekünk a realitásról tanítanak, az bizony meglehetősen messze esik a
valóságtól, az ugyanis sokkal összetettebb, az alkotóerőnkben rejlő lehetőségek
elképesztő mértékben dinamikusabbak, valamint, hogy a térben és időben
elfoglalt helyünkről kialakított, a lineáris létezésként megfogalmazott
elképzelésrendszerünk, messze távol esik a létezés igaz valóságától.
Fordítás: a Lightnet News, Double Issue #7/8 1998. augusztusában
megjelent cikk alapján
Megjegyzések
Megjegyzés küldése