".....Szeresd a te Uradat, Istenedet és rajta kívül más istened ne legyen!
–Tiszteld őseidet, hogy hosszú és jó életed legyen azon a földön, amit ők
hagytak reád! – Szeresd magyar testvéreidet, mint önmagadat! Fegyvert reájok ne
emelj s nyelveddel se vétkezz ellenök! Tartsatok össze, segítsétek egymást és az Úr
szeretete, az Úr védelme és az Úr ereje veletek lészen!
– Tudjátok az Urat, tartsátok az Ő törvényét és semmi sem lesz lehetetlen
számotokra. Az Úr ereje hegyeket mozdít, és tengereket tüntet el azok védelmében,
akik atyjoknak nevezik őt, s aszerint is élnek!
– Ez a ti hagyatéktok, magyarok, véssétek lelketekbe!
– Most pedig, istentudók népe, búcsúzom tőletek, mert szólít az Úr. Szent
örökségtek jelvényeit, ezen írásos pásztorbotot, mely a tudás tisztességét őrzi, s a
tölgyfába rótt törvényt, ami vele jár, átadom annak, aki helyembe lép. Az Úr
kijelölte már, s szabad nemzetünk ősi törvénye szerint ti kell kimondjátok a nevét,
egy közös akarattal. Szóljatok hát, s nevezzétek meg azt, akit méltóvá tett az Úr
arra, hogy e szent hagyaték őrizője legyen!
Egy hosszú percig csönd volt a szavai után, mélységes csönd. Csak a máglya
tüzének pattogása hallatszott. A lángok emelkedtek, nyelveikkel az ég ezüstös
bársonyát nyaldosták s mögöttük, a szikla csúcsán álló, fehér köntösű vénember
vállán ott ült a telehold roppant korongja, mintha csak varázslatos fényével
átragyogta volna.
Aztán a félkörben állók szájából egyszerre, mintha láthatatlan karmester
irányította volna őket, felhangzott a kiáltás:
– Radnai Botos Boldizsár, az öreg!
Utána mintha kővé vált volna a csönd. Tanítómesterek, tanítványok
megilletődött döbbenettel néztek egymásra. Legtöbbjük nem is hallotta soha a
radnai öregember nevét, s most mégis egy hanggal és egy akarattal belekiáltották
az éjszakába.
– Áldott legyen az Úr akarata – szakította meg a csöndet a vén táltos hangja a
sziklacsúcs magosából ...."

Wass Albert

 Hagyaték ( részlet)