“Csak a lelkiismeret lehet bírád, hóhérod vagy pártfogód, senki más! Ha írsz, csak a lelkiismeretnek tartozol számadással, senki másnak. Mindegy, mit várnak tőled, mindegy az is, mivel büntetnek, ha nem azt adod nekik, amit remélnek tőled, vagy amit hallani szeretnek! A börtön és a szégyen, a pellengér és a meghurcoltatás, a hamis vád és a nyelvelő megalázás, a szegénység és a nyomorúság, mindez nem érint igazán. Csak lelkiismereted tud büntetni, csak ez a titkos hang mondhatja: „Vétkeztél.” Vagy: „Jól van.” A többi köd, füst, semmiség.”
(Márai Sándor: Füves könyv – A lelkiismeretről)
“Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek.
Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden
szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában.
Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha
éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj
neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert."
S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom
hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy
kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a
személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál
gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább
aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha
jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes
bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha.”
(Márai Sándor: Füves könyv – Az emberi érzékenységről)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése