Újra itt van az Úrjövet időszaka, és újra ugyanúgy el is fog menni, mint tavaly, vagy tavalyelőtt? Néha félünk az ünnepléstől, mert túl gyorsan az utána következő hétköznapok sodrására gondolunk, és rossz ez így, hogy se az ünnep, se a hétköznap nem olyan hosszú, hogy kialakuljon egy normális emberi életritmusunk.

   

              Karácsony előtt már annyi a csillogás, hogy mire odaér a naptár, talán már bele is untunk. Ezen lehet bánkódni, de ha jól meggondoljuk, talán nem is baj ez: mert legalább szentestére már eltűnik minden oda nem való csillogás. Csak szelíd és természetes fények jelzik, épphogy áttörve az évszázados sötétséget, hogy megjött a fény forrása.

 

 

        Gyönge ez a fény, vagy inkább csak egy-két lelkes hírvivő szava jut el Heródes fülébe: Heródes reakciója viszont katapultálja az eseményeket: „Kiirtani minden kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket!” Ha neki valódi uralma van, akkor mitől fél? Ettől a kis bébitől, aki édesen szunyókál anyja ölén.

 

   

              Mindenki tudja, hogy mennyi vaj van a füle mögött! S félelmünk oka leginkább a bűneinkbe való belecsontosodás. Pedig a karácsony a hajlékonyság ünnepe, a Szentlélek erejében új élet indul el Máriától, aztán húsvét még hajlékonyabbá teszi az embert: Isten, aki minden merevségünket legyőzve a Feltámadottat megmutatja nekünk, erőt ad, hogy a bűn görcsétől a szeretet oldottságáig eljussunk.