53 kilométeres menettel tüntettek a székely autonómiáért
Tízezrek vettek részt a Székelyek nagy menetelése rendezvényen
Romániában, ahol Berecktől Kökösig egy 53 kilométer hosszú felvonulással
tüntettek a székely autonómiáért. Az összes romániai magyar párt részt
vett a szervezésben, istentiszteletet tartottak, kiáltványt fogatdak el,
és 250 méteres zászlókat is kifeszítettek.
Kialakult a Székelyek nagy menetelésének 53 kilométeres menetoszlopa -
tájékoztatta az MTI-t Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT)
kommunikációért felelős alelnöke. A menetelés kiáltványának felolvasása
után a tüntetők közösen énekelték el a magyar és székely himnuszt, majd
elindultak vissza a gyülekezési pontok felé. Ferencz Csaba szerint a
helyszínekről befutott legutolsó jelentés alapján 120 ezerre becsülik a
résztvevők számát.
hirdetés
Békésen zajlott a Székelyek nagy menetelése, a tömegrendezvény
incidensek nélkül fejeződött be - jelentette ki az MTI-nek Petronela
Corodeanu, a Kovászna megyei csendőrség szóvivője. A szóvivő elmondta,
hogy a csendőrség 15 ezerre becsülte a résztvevők számát. A számot a
csendőrség a rendőrség és a katasztrófavédelem által kiadott közös
közlemény is tartalmazza.
Helybéliek egy 250 méter hosszú székely zászlót feszítenek ki a Réty és Maksa közötti úton
Forrás: MTI/Beliczay László"A mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is" - fogalmaztak a kiáltványban. A nagy menetelés résztvevői a kiáltványban kinyilvánították, hogy a nyolc széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld korábban rögzített ideiglenes határaihoz ragaszkodnak, és követelik, hogy a helyi közösségek népszavazása véglegesítse a határokat. Kijelentették, hogy Székelyföld nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozástól függetlenül közös hazája a terület minden lakosának, és a területi autonómia lesz a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciája.
Autonómiát akarunk nem függetlenséget!
A menetoszlopok nem sokkal 11 óra után indultak el a Székelyek nagy menetelése nevű felvonulás 14 gyülekezési pontjából.A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hírszolgálata szerint mintegy 60-70-ezren hallgatták végig a menetelést megelőző ökumenikus isztentiszteleteket, de valamennyi helyszínre folyamatosan áramlik a tömeg.
A háromszéki Réty községből résztvevők érkeznek a gyülekezőhelyre, ahonnan együtt indulnak a Székelyek nagy menetelésére
Forrás: MTI/Beliczay LászlóA Székelyek nagy menetelése ökumenikus istentiszteletekkel kezdődött meg vasárnap délelőtt. A tömegrendezvény 14 helyszínére Erdély egész területéről érkeztek tüntetők. A székelyföldi utakon reggel óta székely és magyar zászlókkal fellobogózott, dudáló autókat lehetett látni.
hirdetés
A rétyi gyülekezőhelyen rézfúvósok szórakoztatták az istentisztelet
kezdetéig a tüntetőket, akik székely és magyar zászlók százaival
vonultak a helyszínre. Rétyen megannyi olyan európai közösségnek a
zászlaját is kitűzték, amelyek szolidaritására számít a székelység az
autonómia eléréséért folytatott küzdelemben. A helyszínen baszk,
katalán, skót és dél-tiroli zászlókat is látni lehet. A tüntetők
elsősorban román és angol nyelvű feliratokon üzenték: "Autonómiát
akarunk nem függetlenséget!" "Románia a mi országunk is!"53 kilométeres menetoszlop
A Székelyek nagy menetelésével kíván nyomatékot adni vasárnap a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az egységes, autonóm Székelyföld iránti elkötelezettségének. A mindeddig példa nélküli felvonulásra százezres tömeget várnak egész Erdélyből. A tüntetés előzményeiről, a székelyföldi autonómiatörekvésekről ebben a helyszíni riportunkban olvashat bővebben.
A résztvevők egy óriási székely zászlót visznek Erdélyben, a Kovászna megyei Kökösön, ahonnan Uzonba vonulnak
Forrás: MTI/Koszticsák SzilárdAz SZNT kezdeményezését valamennyi erdélyi magyar politikai szervezet és valamennyi erdélyi történelmi magyar egyház felkarolta. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) valamint a Magyar Polgári Párt (MPP) is aktívan részt vett a szervezésben, a mozgósításban, a szükséges hatósági engedélyek beszerzésében.
A Székelyek nagy menetelésére induló résztvevők várakoznak a csíkszeredai vasútállomáson
Forrás: MTI/Koszticsák SzilárdMagyarországon is tüntetnek
Budapesten és több más magyarországi településen is szimpátiatüntetést tartanak ma a háromszéki "Székelyek nagy menetelése" melletti kiállásként. A magyar közmédia több műsorban is foglalkozik a demonstrációval, a menetelést az eseményt megnyitó egyik ökumenikus istentisztelettel együtt a Dunán és a Kossuth Rádióban is élőben közvetítik.
Budapesten, Szolnokon, Debrecenben, Keszthelyen, Sárospatakon, Békéscsabán, Hódmezővásárhelyen, Tokajban, Szombathelyen, Gyöngyösön, Zalaegerszegen és Nagykanizsán is felvonulással fejezik ki szolidaritásukat a székelyföldiek autonómiatörekvése mellett demonstrálók. Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága múlt heti, egyhangúlag elfogadott állásfoglalásában támogatta a vasárnapi demonstrációt.
Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20131027-szazezres-szekely-felvonulasra-keszulnek-romaniaban.html?sec-2
Megjegyzések
Megjegyzés küldése