Az
egyik legnehezebb feladat, gondolataink "tísztántartására". Már a
legegyszerűbb pszichológia könyvek is úgy kezdenek: Ne gondolj a nagy
fehér elefántra. No, innentől kezdve aztán semmi másra nem tudsz
gondolni, csak arra a nagy fehér elefántra. Ilyenek nekünk a negatív gondolataink.
Napjainkban bombáznak minket a nagy fehér elefántokkal a médián keresztül. Barátaink életmódja, tevékenységeik, párkapcsolataik, gyermekünk viselt dolgai ugyanilyen nagy fehér elefántok. Olyan körülmények, amik negatívan befolyásolják érzelmeinket, s ez által gondolatainkat. Ebben a kavalkádban kell gondolatainkat tisztán tartani. Ugye, nem kis feladat?
Ebben a dologban persze tulajdonképpen Magadra maradsz, hiszen saját Magaddal kell akkor megküzdened, amikor teljesen egyedül vagy. A kis emberke ott a fejedben, amit Egónak nevezünk, azonnal megszólal, és irányítani akarja cselekvéseidet.
Ezért hát tanuld meg, soha nem maradhatsz egyedül. Van, akinek ez jó hír, van akinek rossz. Az, aki Magára maradva csak negatív gondolatokat tapasztal, bizony nem szeret egyedül lenni Önmagával. Ha viszont megtanulod, hogyan tartsd tisztán elmédet, szeretsz majd Magad lenni néha, hogy visszatérj a Forráshoz, feltöltődj.
Ennek kitűnő eszköze a meditáció. Meditációban, 8 Hz-en, vagy alatta, a tudatos én kikapcsol. Az Ego eltűnik. Csak Önmagad maradsz, a Lélek, s tudod tisztítani elmédet, gondolataidat...

Megjegyzések
Megjegyzés küldése