Nap mint nap tapasztalom, hogy mennyi felesleges dologra pazaroljuk el az energiáinkat. Olyan eseményekre, amiknek nem hogy egy év, egy hét múlva sem lesz semmi jelentőségük. Érzésekre, amik nem építenek, hanem a mélybe húznak. Emberekre, akiket akár ismerünk, akár vadidegenek számunkra, nem érnek annyit, hogy rájuk áldozzuk a drága és értékes időnket, figyelmünket.
Túl sokat foglalkozunk azzal mit gondolnak rólunk mások és azzal, mit gondolunk mi másokról. Kifelé élünk. Meg szeretnénk felelni a társadalom elvárásainak és szeretnénk ha a környezetünkben mindenki megfelelne a mi egyéni elvárásainknak. Kívülről várunk mindent. A boldogságot, a segítséget, a szeretetet, a támogatást. Közben saját magunkról szép csendben elfeledkezünk. Csendesedjünk el és hallgassuk meg mit mond az a belső hang, amit olyan régóta elnyomtunk. Foglalkozzunk azzal, mit szeretnénk mi adni magunkból másoknak, ahelyett, hogy olyan dolgokra fecséreljük a szavainkat, az időnket és még sok minden mást, amin úgysem tudunk változtatni. Egy valamin viszont bármikor változtathatunk: saját magunkon.