A szeretet kifejezése, a törődés, a bizalom megerősítése állandó munkát igényel. Időnként ki kell mondanunk a varázs-szót: “szeretlek”. Ez azért nehéz, mert generációkra visszamenőleg az érzelmek kifejezését gyengeségnek tartották és aki gyenge volt, azzal szemben “támadást” lehetett indítani.
De ha nem kezdjük kifejezni az őszinte szeretetünket, akkor a következő generáció is hiányos lelki biztonsággal fog elindulni az életben.
Akik gyerekkorukban nem részesültek ebben a fajta kötődésben, azok felnőtt korukban is úgy fognak viselkedni. Először igyekeznek mindent megtenni, hogy felhívják magukra a figyelmet - majd ha ez nem jön be, akkor dühösek, majd szomorúak lesznek.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése