Érzések...érzelmek....

Mindig bíztam. Az volt az alapállás. Ha nem bíztam, nem is találkoztam, nem is mentem bele. Tudod, nem lehet bizalmatlanul nekiindulni egy kapcsolatnak sem. A totális bizalommal azonban kevés férfi tud mit kezdeni. Szívnyitás. Odaadás. Újra és újra kockázat. Mégsem lehet másként létezni. Nem lehet védőbástyák mögül kémlelni. Harcos nőt játszani. Taktikázni, tesztelgetni. Elő kell jönni, feltartott kézzel, kinyitott szívvel, fehér zászlóval, mutatni magadat egyszerűen, mezítláb, pajzsok és álarcok nélkül, és azt mondani: itt vagyok. Láss meg. Hozzád jöttem. Bízom benned. Szabadságot adok neked. Ez nem kislányos naivitás. Ez női érettség. Ez valódiság. Ez a szív bátorsága.

Hogy mit kezd mindezzel a férfi, az már az ő felelőssége. Ha visszaél vele, a nő tovább megy. Megért és megbocsájt, elenged és bölcsen bízik tovább. A következőben. A valódi vesztes ilyenkor nem is a nő, mert ő lát és átlát, több lett tőle, mert bízott és adott, meggyógyítja magát, és a szív bölcsességével tovább tud menni. Az igazi vesztes a férfi, aki nem vette észre és nem élt vele. Aki eltékozolta és elszalasztotta a gyémántot. Pedig azt keresi. Már hány éve, hány nőben keresi. De ez már a férfi tragédiája.

Aztán jön valaki, aki már nem dobja el a kincset. Aki már látja a nőt. Az egyediségében egyetlent. Aki érti és értékeli és tiszteli. A férfi útja az ebbe beleérés. A próba, amit ki kell állnia, a bizalom próbája. A hit próbája. A szív próbája. A figyelem próbája. Vajon hány nő próbája kell, mire változik? Mire észreveszi? Vajon mikor látja meg magát annyira, hogy már meri látni a nőt? Mennyi figyelmetlenség, éretlenség, felelőtlenség árán jut el oda, hogy már ő is mer bízni? Szívet kitárni? Mezítlábra leegyszerűsödni? Hogy már nem a boszorkányt látja és üldözi a nőben, hanem megérzi a valódi nőt? Azt, aki érte haladt és érte ért meg, aki érte erős és érte védtelen, aki vállalta még az egyedüllétet is, hogy nőségébe beleérjen, s hogy most mindezt odaadja neki. A férfinak, aki a nő bizalmának elfogadásától lesz Férfi. Aki mer és lép és bízik és érkezik. Vállal és oltalmaz és megtart és veled tart. Ő már nem áll tovább. Ő már marad. Mert bizalma benned végtelen.

Bátor az a férfi, aki mer magával szembe nézni, s már nem töri össze a nőt, és nem harcol ellene, aki magával harcol meg a nőért. Amikor lelke fényes fele győzedelmeskedik a sötét oldal felett, amikor merészel a szívére hagyatkozni, akkor érkezhet meg igazán a nőhöz. Ahhoz a nőhöz, akire méltó lett. Ahhoz a nőhöz, aki lelkét megnyitva őt mutatja, s testén keresztül vezeti el a mindenséghez. Aki szent csatornaként összeköti a földit az égivel, hogy hazavezesse a férfit. Önmagához. Csak az a férfi érkezhet meg, aki elég bátor belenézni a nőbe, mélységes kútjában meglátni magát, s továbbnézve meglátni az Istent.

Azt kérdezem hát a Férfitól, újra és újra: bízol-e bennem? Bízol-e annyira, hogy merj elveszni bennem? Mert amikor a Férfi bizalommal beleveszik a Nőbe, megtalálja benne a Végtelent.