És ami a csodához elvezet...majd.....

Vannak feldúlt éjszakák, és vannak kócos nappalok, amikor a Megváltó is csak lopva oson…

Belépéskor mondták, hogy nehéz lesz, hogy ne éld bele magad a játékba, mert ha véget ér, fájni fog. De te nem tudtál már félig benne lenni, egészen kellett elmerülnöd, s most partra vetett halként kapkodsz levegő után. Nem érted az Eget, lázadnál, de már nincs erőd, csak tehetetlen nézed a pusztulást, a rideg valóságot. A Nagy Úr az asztalra csapott és lesöpört, te nem léptél, hát lépett ő, vagy talán ő is te vagy, s kitágított önmagad segített kilépni végre a színjátékból. Lehúzva álarcaidat, megfosztva jelmezeidtől, ez már egy másik darab, az Igazi Játék, hát jobb lesz, ha beleváltozol. Gyerünk, most légy bölcs, állj talpra és állj bele!

És te szétesel, és derékba törsz, és leomlasz, és rettegve keresel pincédben menedéket a vihar elől. Csak egyetlen biztos pontot, mibe kapaszkodnod már tudod, hogy csak illúzió. Úgy tűnik, a Mindenség akarata ellened esküdött, kifogták a szelet a vitorládból, léket kaptál, s lassan a semmibe süllyed szépen felépített világod. Ami volt, szertefoszlott, régi arcod maradéka az ablakból integet, s te meztelen őszinteségedben ráébredsz, hogy nincs másik út. És ekkor elengedsz mindent és megadod magad, és visz az ár és a meder simára csiszol, és te gömbölyödsz és alakulsz, és már alázattal elfogadod, mire a káosz tanítani akar.

Aztán csend. A viharnak vége. Túlélő vagy. Nem haltál bele, csak egy részed hagytad el, mihez ragaszkodtál, lemorzsolódott, lám, az nem te voltál, hisz itt állsz Egészben. Igaznak találtattál és Kegyelmet kaptál, és Életre keltél, és Újjászülettél. Itt vagy velünk. S mi együtt létezünk Veled…