„A családtagok közötti kötődés azt idézi elő, hogy a később születettek meg akarják tartani a korábban születetteket, hogy azok ne hagyják el őket. Amikor azok mégis meghalnak, a később születettek gyakran követni akarják őket a halálba, különösen akkor, ha a korábban születetteknek mostoha sorsuk volt.
A mélységes kötődés okozza, hogy az egészséges gyermekek rosszul érzik magukat, ha a szüleik szenvednek. A gyermekek olyanok szeretnének lenni, mint a szüleik. Ha a szülők betegek vagy valamilyen bűnt kell hordozniuk, a gyermekek tudattalanul átveszik. Amikor a családban szerencsétlenség, bűn vagy súlyos betegség fordul elő, abban a gyermekek is részesülni akarnak. A családrendszerhez fűződő odatartozásuk következtében akár nagy áldozatokat is készek hozni.
Emiatt a gyermekek gyakran boldogságukról és egészségükről is lemondanak. Azt hiszik, hogy ha letesznek a teljes és tartalmas életről, azzal megmenthetik mások életét, boldogságát és egészségét. Ebben nem csak a kötődés játszik közre, hanem az az elképzelés is, hogy az egyik ember előnye, boldogsága, élete és bűntelensége egyensúlyba hozza a másik ember hátrányát, boldogtalanságát, betegségét, halálát és bűnét. Úgy gondolják, akkor járhat sikerrel a kiegyensúlyozás, ha aki jól van, az szándékosan tönkreteszi magát.” – Thomas Schäfer

Megjegyzések
Megjegyzés küldése