Megbetegítő érzelmeink
A kínaiak már régen rájöttek arra, amit mi még csak most kutatunk: hogy az érzelmek hatással vannak lelki állapotunkra. Pontosabban az erős, hosszan tartó érzelmek, mint például a szorongás, a folyamatos nyugtalanság, a mélyen táplált düh, vagy a feldolgozatlan gyász. Orvostudományuk szerint ezek ugyanúgy meg tudnak betegíteni minket, mint a vírusok.
Szerintük a düh, és az ehhez társuló csalódottság és megbántottság a májat terheli meg leginkább. Az általunk is használt „epés” kifejezés is ezt mutatja. A düh fejfájást, szédülést, hosszú távon gyomor- és bélrendszeri problémákat okoz.A krónikus stresszt súlyos egészségügyi kockázatokkal jár. A nyugati orvostudomány szerint elsősorban az emésztőrendszert és az immunrendszert gyengíti le az ennek során keletkező kortizol hormon, sőt, ez akár a rák kockázatát is növeli. A kínaiak szerint a szorongás a tüdőt támadja meg, valamint rossz hatással van a vastagbélre is: székrekedést és vastagbél-gyulladást okozhat.A félelem a vesét és a húgyhólyagot károsítja – a gyermekek éjszakai ágybavizelése például mélyen gyökerező félelmeik miatt van.A szomorúság, a ki nem hevert gyász a két legfontosabb szervet, a tüdőt és a szívet támadja meg. Ez közvetetten az egész szervezet kárára válik.
A kínaiak szerint ezek az érzelmek a csi-t, azaz az éltető energiát gyengítik a szervezetben. Márpedig ha ez nem áramlik szabadon, az betegségekhez vezet, ahogy a fenti példákból is láttuk. Ha úgy érezzük, valami olyan terhet hordozunk, amit nem tudunk egyedül letenni, olyan érzelmek kínoznak minket, amiket nem tudunk feldolgozni, merjünk segítséget kérni!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése