"Fura az élet...
Néha két kézzel szórja a gyöngyöt, tékozlóan szőnyeget terít elénk belőle, és vagy nem vesszük észre, vagy természetesnek érezzük...Néha pedig bármennyit könyörgünk, sírunk, toporzékolunk vagy dühöngünk, még csak a szikráját sem láthatjuk...Fura az élet... Mondom.Néha beszélnénk: minden szó kis vidám madárkaként repülne le az ajkunkról, próbálunk körbeénekelni mindenkit, a saját dalunkkal fakasztani még több dallamot... és néha rádöbbenünk, hogy a csend az otthonunk, a halk ködbe burkolózó némaság, a csodát nem váró kagylóhéj...Fura az élet. Mondom.Mennyi minden futott ki az ujjaim alól nem is olyan régen. Mosolyogva ugrottak egymás után a betűk. Körtáncot jártak és kacagtak, mint a kis fekete nikkelbolhák... Ma pedig... Ma már tudom, hogy a kimondott, leírt szavak mennyire tudnak fájni. Visszanyúlnak az időben, és megrángatják az emlékezés vastag dunyháját, és az ember csak küzd a gombócaival, amiket se lenyelni, se kiköpni nem lehet, csak gyúrni, gyömöszölni...Fura egy élet jutott nekem. Volt benne tényleg minden, nem mondhatom, hogy hiányos lenne - úgyhogy ma már nem kívánok semmit a sorstól. Ami van, azt elfogadom. Engedelmesen fejet hajtok a nagykönyv akarata előtt, és megpróbálok nagyon csendben meghúzódni.Ennyi jutott a végére.Hát... hát akkor ezt kell megbecsülni. Hátha valami elszámolás lesz tényleg a végén Nem akarom, hogy azt mondják majd, hogy rosszul sáfárkodtam a rám bízott javakkal... Azokkal a gyönyörű, gyűlöletes lelki javakkal."

(ism.)