Vannak életszakaszaink ahol látszólag nem történik semmi.. a vihar előtti csend.... Az életben vajon tényleg oly sok minden csak önbizalom kérdése? De hol az a vékony, szinte alig tapintható, mégis sziklaszilárd vonal, ami megkülönbözteti egymástól az önbizalmat, és az önismeretet?
Az lenne az igazi, ott állni a keresztmetszetben. Mégis hányan vannak még, akik keresik a helyüket? Mennyi ember van még, aki szeretne a biztonság melegével takarózni esténként?
Hányan vágynak még arra, hogy azt érezzék, végre jó úton járnak és, ha lassan is, de egyszer MegÉrTem, megérkeztem? 

Milyen lehet azt érezni...megérkeztem végre. Az állandó és folyamatos vándorévek után lepakolni mindent, és tárt karokkal kimondani hangosan: IttHon vagyok!!

Megtalálni azt az utat, és megtalálni azt az életet, ami a biztonság melegével takargat be esténként. Korszakok. ...Korszakok vannak az életünkben. Nem szabályszerűen és nem kőbe vésve, de vannak. 20-25 éves korunkig alapozunk. 30-tól családot alapítunk...Utána pedig építkezni kezdünk. Magunkba szívjuk a tudást, akár padok mögött, akár padok nélkül, és lerakjuk az alapokat, a jó úton vagyok érzést. Utána pedig már egy"picit" érett fejjel, és egy nagyon kevés élettapasztalattal építkezni kezdünk. Alapozni és építkezni, hogy egyszer majd csak azt tudjuk mondani, IttHon vagyok. Fogadd el az életet, és ne akarj megválaszolni mindent, ez a legbölcsebb, amit tehetsz....közbe rendületlenül FIGYELJ! Az elfogadás nem egyenlő a beletörődéssel. Csak tedd félre azokat a kérdéseket, mert sokszor a válaszokat akkor fogod megkapni, amikor már nem is keresed.
Ellenállás mentes megtapasztalást.  Barti Ildikó