Virginia Satir, családterapeuta négy helytelen kommunikációs mintázatot ír le, amelyet gyakran szoktunk használni kapcsolatainkban, családunk körében. E négy mintázat azért alakult ki, mert alapvetően tartunk attól, hogy a másiknak megmutassuk sebezhetőségünket, megbántottságunkat, ezért fontos kapcsolatainkban előfordul, hogy olyan viselkedésminták mögé bújunk, amelyek elrejtik gyengeségünket és ezzel együtt valódi érzéseinket. A következő négy kommunikációs forma valószínűleg ismerős mindannyiunk számára; vagy azért, mert rendszeresen alkalmazzuk valamelyiket, vagy pedig azért, mert már volt alkalmunk megtapasztalni egy hozzánk közel álló személy által.1. engesztel: aki ezt a mintát alkalmazza, az engesztelő, békítő, önalávető módon reagál a másikra, nem mer ellentmondani, nem fejezi ki például haragját, vagy fájdalmát, és ezzel elkerüli a konfliktust, illetve azt, hogy a másik fél dühös legyen rá. Ők ilyenkor figyelmen kívül hagyják saját akaratukat, vágyaikat, céljaikat, mert rettegnek a másik fél szeretetének elvesztésétől, a másik nélkül nem érzik magukat értékesnek. Önalávető mondat pl.: „Minden úgy fog történni, ahogy te szeretnéd!” – „Én nem számítok!”2. vádol: a másikat kritizálja, bírálja azzal a céllal,  hogy önmagát védje. Tulajdonképpen ezzel eléri, hogy a másik fölé kerekedjen, és a másik embert akár el is hallgattassa. Ez a típus egyáltalán nem képes segítséget kérni, és sajnos fel sem ajánlják neki általában, mivel a környezete erősnek és magabiztosnak éli meg, pedig belül nagyon magányos. Vádló mondat például: „Megint te vagy a hibás!” 3. okoskodik: aki ezt a mintát használja, ha önértékelését fenyegetve érzi, akkor racionális érvekkel igyekszik mindent megmagyarázni, intellektualizál. Olyan, mintha az érzelmek létezéséről tudomást sem venne, vagy bagatellizálja azokat. Sem mimikájában, sem mozdulataiban nincs jele érzelmeknek, unott, monoton, rideg hangon közli mondandóját. Többnyire ezzel is azt lehet elérni, hogy a másik alávetettnek, szinte megsemmisültnek érzi magát mellette.4. zavarodott: a z a típus, aki úgy tesz, mintha nem is történt volna semmi, mintha nem is lenne fenyegetés. Előfordul, hogy nem válaszol, úgy tesz, mintha nem is hallaná, amit a másik mond, vagy valami nem odaillő dologgal reagál. Az is lehet, hogy egyszerűen kilép a helyzetből, és szó nélkül otthagyja a másikat. Ezek a személyek általában úgy érzik, senkinek sem fontosak, senki sem figyel rájuk.A fenti mintázatokat leggyakrabban a visszautasítástól való félelmünkben vetjük be. Nagy hátrányuk, hogy a felek közötti kommunikációt indirektté, bizonytalanná és őszintétlenné teszik, amely hosszú távon rombolóan hat a kapcsolatokra, illetve a családi működésre.A jó hír az, hogy létezik egy 5. kommunikációs minta is, amely pozitív hatással van kapcsolatainkra, és némi odafigyeléssel, illetve gyakorlással elsajátítható. A helyes kommunikációs mintát Virginia Satir egységesnek és áramlónak nevezi. Ez egyrészt azt jelenti, hogy amit verbális (szavak) és non-verbális (testtartás, mozdulatok, mimika, hangtónus, hangerő, stb.) csatornákon keresztül fejezünk ki, azok egy irányba mutatnak, harmóniában vannak egymással. Emellett fontos, hogy amit kommunikálunk a másik felé, az összhangban van aktuális érzelmeinkkel, a helyzethez való valódi viszonyulásunkkal. A test, a gondolatok és érzések mind egységet alkotnak. Ez a fajta kommunikációs stílus nyílt és közvetlen. Semmi sem magától értetődő, mert ami számunkra nyilvánvaló, nem biztos, hogy a másik számára is az. A vádló vagy okoskodó mondatok helyett pedig érdemes úgynevezett énközléseket adni. Az énközlések lényege, hogy nem a másik személyét minősítjük, hanem a saját érzéseinket fejezzük ki az adott szituációval kapcsolatban. Helytelen közlés például: „Te elviselhetetlen vagy!”, helyette próbáljunk meg inkább arra fókuszálni, hogy milyen érzéseket kelt bennünk a másik viselkedése. Ezt a következőképpen fejezhetjük ki például: „Nagyon fáj, amikor azt teszed, hogy…” – „Én úgy érzem, hogy…” – „Nekem ez olyan érzés…”