„Egy pszichológus körbesétált a teremben miközben stresszkezelést tanított. Amikor felemelt egy pohár vizet, mindenki arra számított, hogy a „félig üres vagy félig tele” kérdést teszi majd fel. Ehelyett azt kérdezte, hogy milyen nehéz a pohár, majd így folytatta:
„A tényleges súly nem számít. Attól függ, hogy mennyi ideig tartom a poharat a kezemben.
Ha csak egy percig, akkor nincs semmi baj. Ha egy óráig, akkor fáj tőle a karom.
Ha egy napig, akkor a karom elzsibbad és lebénul. A pohár súlya nem változik meg, de minél tovább tartom a kezemben a poharat, az annál nehezebb lesz.”

Mióta tartod már a „poharat” a kezedben? Bírod még, vagy már ott tartasz, hogy majd leszakad a karod?

A mindennapi stressz, az aggodalom olyan, mint a pohár víz. Ha csak kicsi ideig foglalkozol vele, akkor semmi gond nincs, de ha egész nap, akkor lebénít és el jutsz arra a pontra, hogy már éjszaka sem tudsz aludni, mert csak cikáznak a gondolataid. Belső beszélgetést folytatsz önmagaddal, ami véget nem érő, keresztül-kasul száguldozó gondolatrohamok a fejünkben. Többnyire persze negatívak. Mi történik ilyenkor? Felnagyítjuk a negatív oldalát mindennek és ezzel kiszűrjük az összes pozitív oldalt. Minden nap történik valami jó dolog, sőt, lehet, hogy néha több is, de elég egy egészen kicsi rossz, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük, az előtte történő jó dolgokat azonnal elfelejtjük és a csak a rosszra összpontosítunk. Ekkor persze jön az önmarcang és olyan történeteket kreálunk az esemény köré, kitaláljuk, hogy vajon miért is történt ez így.
Gondoljuk végig, mielőtt belemegyünk a véget nem érő gondolatmenetbe:

Volt fölötte befolyásunk?Irányíthattuk volna azt a rosszat, ami történt, vagy kontroll alatt tarthattuk volna?Nem rendelkezünk sem események, sem emberek fölött, ezért teljesen fölösleges újra fejben lejátszani a dolgokat, hogy mi lett volna ha …. mert az van, ami van, úgy, ahogy van. PONT! Sokszor kicsi, apró-cseprő dolgokat borzalmas csapásként éljük meg. Ez mind szükségtelen szorongáshoz vezet és annyira beépül a tudatba, hogy tönkre teszi mindennapjainkat. Megbénít és nem csak a problémát leszel képtelen megoldani, még a napi rutint is.Fogadjuk már el, hogy a dolgok nem csak feketék és fehérek. Nem csak úgy lehet tökéletes minden, ahogy azt mi elképzeltük. Játszhatjuk a helyes - helytelent, a jót – rossz játékot, míg bele nem szakadunk, vagy totális depresszióba nem zuhanunk.Hidd el, meg tudod tanulni a pozitívabb hozzáállást. Nem is annyira nehéz, „csak” idő és türelem kell hozzá. Ahelyett, hogy azt mondogatod, soha nem fogod tudni kezelni a téged ért stresszt, mond inkább azt, hogy meg fogod tanulni kezelni, hogy a téged érő stresszhelyzetek ne bénítsanak le. Javítani mindig lehet mindenen.

Tedd le a "poharat" ☺️