„Lehet, hogy én vagyok a saját problémám, de én vagyok a megoldásom is!”

Nem tudom, kitől származik, de igaza van! Pár napja fültanúja voltam egy vitának, nagyon felkavart. Egyetlen egy veszekedés sem szép, de én vallom, hogy néha hasznos. A vita hevében viszont nagyon sokszor előkerülnek régmúlt sérelmek.Érdekes mód, vannak olyan sérelmek, amelyeken nagyon gyorsan felülkerekedünk, és vannak olyanok, amiket évekig, évtizedekig őrzünk. Azt hisszük a lelkünk mindent elbír? A sok sérelem megkeserít. Ez talán főleg az idősebb korosztályra jellemző, akik annyi sérelmet dédelgetnek, hogy már haragszanak az egész világra. Miért rossz ez? Mert így, ha nem is tudatosan, de újabbnál újabb sérelmeket hívsz be a saját életedbe. Az állandó panaszkodás rongálja a kapcsolatokat, mert ugyan ki érezné jól magát egy olyan ember társaságában, aki csak panaszkodik, siránkozik. Arról nem beszélve, hogy az illető elveszi a Te energiádat, mert abból merít erőt az újabb panaszáradhoz.

Szakértők azt mondják, hogy a valós ok, gyakran a gyerekkorig vezethető vissza. Én ezen azért néha szoktam mosolyogni, mert az az érzésem, hogy minden olyan dolgot, amire nem tudjuk a választ a gyerekkorunk nyakába varjuk. Van benne igazság, sok mindennek ott van a gyökere és azzal is egyet értek, ha valaki úgy érzi, hogy gyerekkorában nem kapott kellő figyelmet, nem foglalkoztak vele eleget, akkor érzékenyebben reagál. Hurcolja magában a „mi lett volna, ha …?” kezdetű kesergést, aminek semmi értelme nincs, és másokat tesz felelőssé mindenért. Azzal, hogy bűnbakot keresünk, nem könnyítünk a helyzeten és előrébb sem jutunk.

Én úgy gondolom, hogy a kesergő emberek sokszor ragaszkodnak a zsákjukhoz, mert ez önigazolást ad arra, miért nem értek el többet az életben, miért tartanak ott, ahol tartanak. Ezzel áthárítják a felelősséget másokra. Mi történne akkor, ha szembenéznének azzal, hogy esetleg ők is felelősek mindazért, ami az életükben történik? Akkor felmerülne a kérdés, hogy mit rontottak el, de ehhez szükség volna egyfajta érzelmi intelligenciára.

Nincs olyan ember a földön, akinek ne lennének lelki sebei, vagy ne érezte volna igazságtalannal az életet. Minden érzés, ami benned van, a Te szemszögedből nézve jogos. Fontos őket átérezni, megszenvedni, aztán szépen elengedni. Sérelmeket dédelgetni egy nagyon rossz szokás, mert neked sokkal jobban fáj, mint annak, aki ezt okozta, vagy akit okolsz értük. Újra generálod, és újra átéled őket és közben várod, hogy legyen öröm és boldogság az életedben Ugyan hogyan, ha hely sincs nekik? Ez is egy döntés – egy jó döntés, amikor arról döntesz, és elkötelezed magad amellett, hogy elengeded a sérelmeidet. Ha nem vagy tudatos, akkor minden kísérlet halálra van ítélve, még a kezdet előtt, hogy túllépj rajtuk. Azzal, hogy döntést hozol, el is fogadod, hogy azt választottad, befejezed, hogy újra átéld az elmúlt évek csalódásait, fájdalmait, azok analizálását, ahányszor csak eszedbe jut. Ha nem tudod elmondani a másik félnek, mi zajlik benned, akkor írd le egy papírra, naplóba, vagy mondd el egy barátodnak .Szabadulj meg tőle egyszer és mindenkorra. Próbáld meg kívülről látni a valóságot és talán rájösz, nem mindig az a bizonyos másik a hibás. Lehet, nem is tudja, hogy megbántott, mert nem mondtad. Lehet azért tette, amit tett, hogy védje, óvjon, csak ezt Te nem vetted észre. Igen, sejtem, hogy áldozatnak lenni jó, de van egy rossz hírem, egy idő után erőt kell venned magadon, mert senkit nem fog érdekelni a siránkozásod. Egy valami nem mindegy ebben a helyzetben sem, éspedig az, hogy számítanak az érzéseid, vagy azt gondolod e, hogy a te érzéseid mindenkién túltesznek és semmi más nem számít.Újra csak azt tudom mondani, hogy a döntés a Tiéd. Érezheted magad továbbra is rosszul mások tettei miatt, vagy befejezed. A saját életedért te vagy a felelős és a saját boldogságodért is. Senki nem felelős azért, ha nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogyan azt szeretted volna. És bármennyit is töprengsz, nyalogatod saját sebeid, a múlt már csak olyan marad, amilyen. Hiába mondogatod, hogy mennyire megsérültél, és a szörnyű tettek áldozata vagy. Inkább a jelennel foglalkozz! A megbocsátás, a bocsánat kérés nem a gyengeség jelen. Mahatma Gnadhi azt mondta: „megbocsátás az erősek erénye, a gyengék sohasem bocsátanak meg.”Tudom, nagyon nehéz, de hidd el, megéri. Jó ember vagy, és aki megsértett, ettől még szintén jó ember. Lehet, hogy olyat tett, amivel megbántott, de tovább kell lépni és helyet adni az örömnek. Erre pedig csak akkor leszel képes, ha a múltat, a sérelmeidet elengeded.

fénykép: Mindennapi Pszichológia