Úton vagyok, tanulok, figyelek. Ez életem végéig így lesz. Vannak akik társul szegülnek mellém, egy darabon együtt haladunk, ő tanít, én tanítom, van amit ő tud, van amit én, beszélünk és hallgatunk. Figyelünk. Magunkra és egymásra. Majd elválunk, mert ő arra, én emerre, a közös út ennyi volt. Megőrzöm az emlékeimben, bármennyi is volt a közös út, bármennyi volt a közös tapasztalás. Megköszönöm neki. Továbbmegyek, új útitársakkal, új tapasztalásokkal találkozom, mert így írja a sorsom, így írtam meg magamnak, mielőtt ezt az életemet választottam.
Egymásra épülnek, beépülnek a sejtjeimbe a leckék, a felismerések, a kipattant időkapszulákból felsejlő emlékezet kódjai.
Úton vagyok, amíg élek. És azután is a Végtelenségben. Veletek. Együtt.