Kedves olvasó
Az élettörténetek melyek rádöbbentenek, hogy többről szól az élet mint rohanás.
Az élet tele van "nehéz" dolgokkal: helyzetek, kapcsolatok, munkahelyi körülmények, konfliktusok minden fajtájával. Senki sem szereti ezeket a dolgokat. Olyan zűrösek, olyan fájdalmasak, és legszívesebben messzire elkerülnénk őket. De a nehéz dolgok az élet részei.
A fejlődéshez, az élet magasabb szintjeinek megtapasztalásához szükség van célokra. Néha előfordul az is, hogy valamit nagyon, szinte kétségbeesetten akarunk. Csak éppen az a baj, hogy legtöbbször minél kétségbeesettebben akarjuk, annál görcsösebbé válik a küzdelem, aminek csak az az eredménye, hogy a cél egyre távolabb kerül, és elhatalmasodnak a félelmek. Mert bizony vannak célok, amik nem adják könnyen magukat. Ahhoz, hogy elérjük őket az is kell, hogy közben megtanuljunk valamit… Például azt, hogy van olyan, ami túl fontos ahhoz, hogy igazán komolyan vedd.
Ugyanakkor ha elengeded a görcsös ragaszkodást az egyetlen általad logikusnak tűnő megoldáshoz, és alkalmazkodsz az adott helyzethez, szinte azonnal kedvező változásokat fogsz tapasztalni. És mindeközben még az is megtörténhet, hogy az az addigi küzdelem helyett elkezded jól érezni magad…. Belefér egy kis lazítás, mosoly, beszélgetés, a természet csodáinak felfedezése. A küzdelem átalakul egy utazássá, ahol az élmények, és a tudás amit megszereztél legalább olyan kellemesek, mint maga a megérkezés.
Az élet egy ajándék, kár lenne csak átrohanni rajta

Kellemes hétvégét
Szeretettel:
Barti Ildikó
Barti Ildikó
Megjegyzések
Megjegyzés küldése