Hálás vagyok a sorsnak, hogy lehetőséget adott a hívatáson keresztül támogatni az egészség pilléreit. Végtelen alázattal kell lennünk egymás iránt, hiszen a nehézséget cipelő társaink is arra törekednek, hogy kijussanak az őket sújtó nehézségek terhei alól.
Az ézékszerveinken – alátáson, halláson, tapintáson, szagláson, ízlelésen – keresztül szerzett élményeinket az agyunk feldolgozza,és átalakítja a „pszichológiait” „biológiai jellé”, majd ezen jelek, információk mentén irányítja a szervezetünkben lévő folyamatokat, így a gének működését is. Ma már tudjuk, hogy a gének nem csak irányítanak, hanem őket is irányítja valami, méghozzá az agy. A kémiai környezeti tényezőkön kívül (pl. táplálkozás, fertőzések, toxinok.) – az agy „jelátalakító” működése révén – a lelki élményeink is hatnak a génjeink működésére, nevezetesen hogy a már meglévő génekből melyek azok, amik aktiválódnak, és melyek, amik nem. Német kutatások igazolják, hogy a pszichés stressz közvetlenül felelős a stresszgének aktivitásáért, míg az inspiráló szellemi élmények, a társas támogatás és a pozitív társas kapcsolatok olyan géneket aktiválnak, amelyek serkentik az idegsejtek szaporodását. A gének aktiválódását viszont nem csak az „itt és most” élmények befolyásolják. Ha azonban a feszültséggel járó életesemény tartóssá válik, tartós változásokat okozhat a szervezetben: a stresszgének tartós aktivitása és a stresszhoromok tartósan fokozott termelése komoly testi betegségek kialakulásához járulhat hozzá. Míg a magas vérnyomás kialakulását az adrenalin és noradrenalin nevű stresszhormonok okozzák, addig az immunrendszer alulműködéséhez a kortizol nevű stresszhormon fokozott termelődése vezet.
Mivel a lelkünk rezdülései az egész testünkben lejátszódó biológiai folyamatok kísérik, az egészségünk megőrzése érdekében nem elég a testünk épségét megőrizni, a lelki jóllétünkön, a kapcsolatainkon is nap mint nap dolgoznunk kell, ebben segít számtalan módszer. Én többek közt az Eft. terápiát használom nap mind nap, ajánlom mindenkinek megtapasztalni.
Köszönöm a bizalmat, és a támogatást azoknak akik életem részei
Barti Ildikó
Megjegyzések
Megjegyzés küldése