Hívatásom a szolgálat, küldetésem az anyaság , mely lelki fejlődésem szakaszain számtalan tapasztalattal emeli a szellemi értékeket. Erdély szülő hazám, ahol gyermekként olyan élet helyzetek formáltak, melyet a jelenkor embere talán csak elképzelni tud. Már korán megtanultam együttlétre kell törekednünk egy olyan világban, amelyben minden a különlétre sarkall. Ma már anyaként tudom a szavaink, és a tetteink hatása is attól függ, hogy a gyerekünket a saját gyökerei mennyire mélyen kötik össze velünk, a tápláló talajjal.
Eft terapeutaként olyan szülőkkel dolgozom, akik hasonló kérdésekkel a szívükben nevelik gyermekeiket, mely kérdések az én szülői szívemben is felmerülnek. Mikor válik a gyerek önállóvá, azaz másoktól különböző önmagaként is életképessé? Amikor mély és kielégítő személyes kapcsolat tartja biztonságban.
Találóan fogalmazott Dr. Neufeld három és fél éves kisfia, amikor az édesanyja egy este hosszan magához ölelte: “Anya, amikor így ölelsz, repülni is tudok!” Erről van szó. Anya ölében terem az előrelendítő, növekedésre serkentő, szárnyaló energia.
Miért kell magunkhoz ölelnünk a gyerekeinket? Azért, hogy legyen erejük és bátorságuk a saját szárnyukra kelni. Hogy ki tudjanak repülni! Az anyai ölelés nem visszatartja, hanem támogatja a gyerek önállóságát. A gyerek szárnyai az anya ölben bontakoznak ki. A jól “karban tartott” gyerek akar a saját lábán járni. Bátran indul útnak, kockáztatni is mer, érdekli az ismeretlen, mert biztos bázisa van.
De sokszor ezt a bázist ostromolja az egyedül nevelő szülői kényszer, mikor egyik szülő "kilép" a kapcsolatból, akár önszántából, vagy elszólítja a másvilág. Ahhoz, hogy a gyerek ne roppanjon bele a veszteségeibe, ne tegye tönkre egy trauma, kell, hogy legyen legalább egy vigasztalója, akihez odabújhat és elsirathatja, ami nem lehet meg, amin nem tud változtatni, és ami végleg elveszett. Amikor a bánatával odamehet valakihez, aki előtt nem szégyen sírni, akkor előmerészkednek az elengedés érzékeny könnyei, és a gyerek előrelép az érzékeny megélésből, és akadály hatására fejlődik rendkívül fontos folyamat ez az életében.
Számtalan esetbe tapasztalom a szülők félelmei gátat szabnak a legfontosabb erénynek mely segítségével nevelheti gyermekét, az önismeret hiánya.Találóan fogalmazott Dr. Neufeld három és fél éves kisfia, amikor az édesanyja egy este hosszan magához ölelte: “Anya, amikor így ölelsz, repülni is tudok!” Erről van szó. Anya ölében terem az előrelendítő, növekedésre serkentő, szárnyaló energia.
Miért kell magunkhoz ölelnünk a gyerekeinket? Azért, hogy legyen erejük és bátorságuk a saját szárnyukra kelni. Hogy ki tudjanak repülni! Az anyai ölelés nem visszatartja, hanem támogatja a gyerek önállóságát. A gyerek szárnyai az anya ölben bontakoznak ki. A jól “karban tartott” gyerek akar a saját lábán járni. Bátran indul útnak, kockáztatni is mer, érdekli az ismeretlen, mert biztos bázisa van.
De sokszor ezt a bázist ostromolja az egyedül nevelő szülői kényszer, mikor egyik szülő "kilép" a kapcsolatból, akár önszántából, vagy elszólítja a másvilág. Ahhoz, hogy a gyerek ne roppanjon bele a veszteségeibe, ne tegye tönkre egy trauma, kell, hogy legyen legalább egy vigasztalója, akihez odabújhat és elsirathatja, ami nem lehet meg, amin nem tud változtatni, és ami végleg elveszett. Amikor a bánatával odamehet valakihez, aki előtt nem szégyen sírni, akkor előmerészkednek az elengedés érzékeny könnyei, és a gyerek előrelép az érzékeny megélésből, és akadály hatására fejlődik rendkívül fontos folyamat ez az életében.
Barti Ildikó
Okleveles természetgyógyász
Megjegyzések
Megjegyzés küldése