A lélek útja

 

Mit is mondanak az ősi tanítások a lélek útjáról?

   Minden lélek feladattal, hogy küldetéssel érkezik vissza a test, az anyag világába. Mikor véget ér egy „földi út”, s a lélek végleg kilép a fizikai testéből (ezt halálnak nevezik), akkor énünk nem anyagi része átlép a „túlsó oldalra”. Ez az oldal azonban nem idegen a számára, hiszen a „földi életében” is minden elalvást követően ide érkezett. Újra találkozik a családjának a tagjaival. Találkozik olyan társakkal is, akikkel ebben az életében nem is találkozott. Egészen csodás élmények ezek, igen gyorsan átminősül ezeknek a hatására az élet egészéhez (evilági, és túlvilági) való hozzáállása. Lassan hozzászokik ahhoz, hogy már nincs fizikai teste. Lassan lekopik róla a hatalom, a birtoklás, a szexualitás, a dominancia, vágya, mert ezek a fizikai testhez kötődnek! Mindazok a célok, és értékek, amelyek a földi élet fő motivációi voltak, elillanak. Aztán eljön a számvetés ideje. Bele kell nézni az utolsó élet „valódi valóságába”.

Ekkor átnézi a maga mögött hagyott életet. Ez persze nem csak egy szimpla áttekintés! Újra átéli az életét, de már nem a saját szemszögéből, önnön vágyaiból, céljaiból kiindulva, ahogyan ezt a testben töltött évtizedekben tette, hanem úgy, hogy a tetteinek, a gondolatainak, a szavainak a következményeit éli át. Tehát, ha valaki felé szeretettel, odafigyeléssel viseltetett, akkor az ebből adódó hála, és szeretet élményét éli meg, ám amikor valakit pofon ütött, akkor most nem a benne felsistergő, pofont szülő indulatot éli újra át, hanem annak a pofonnak a fájdalmával ismerkedik meg, amelyet ő adott.

Tehát végignézi, végigéli újra a lélek az utolsó életét. Számot vet azzal, hogy megtette-e, és ha igen, milyen szinten azt, amiért leszületett a Földre. Hagyott-e maga után tartozást, okozott-e diszharmóniát cselekedettel, szavakkal, avagy gondolatokkal?

    Lényegében itt tudatosodik bennünk az, hogy valójában miket is tettünk, miket okoztunk, és miről is szólt a magunk mögött hagyott élet! Az emberi létezés talán legfontosabb stációja ez. A birtoklás, a hatalom, a szexualitás vágya, fizikai test nélkül nem működnek, így ebben a létformában ezek nem motiválják az embert. Itt az „Isteni harmónia” elérése a cél, hogy a „Fény teljességébe”, a Teremtőjéhez érkezhessen végre vissza a lélek. Ennek fényében teszi dolgait a lélek.

Tehát végignézi, végigéli újra a lélek az utolsó életét. Számot vet azzal, hogy megtette-e, és ha igen, milyen szinten azt, amiért leszületett a Földre. Hagyott-e maga után tartozást, okozott-e diszharmóniát cselekedettel, szavakkal, avagy gondolatokkal? Ha igen, akkor még olyan „rezgések”, olyan harmóniátlanság van benne, amellyel még nem tud kapcsolódni a „magasabb régiókhoz”. Újra harmóniába kerülni, kiegyenlíteni a sorsunk mérlegét, csak a testi létezésben, a Földön lehet. Megszületik újra az a vágy a lélekben, hogy visszatérjen a Földre, hogy legyen új teste, mellyel, mint eszközzel megadhassa a tartozásait, s visszaállíthassa a harmóniát.

A lélek elkezdi eltervezni, majd felépíteni a „következő életét”. Ebben a tervezésben segítségére vannak azok az emberi lelkek, akiknek már nincs dolguk a Földön”, akik már túl vannak az „emberi testben töltött iskolai tanulmányokon”. Ők már tudják, hogyan vezet ki az út a sorsok láncolatából (karma), így lélektestvéreik segítségére sietnek, hogy ők is sikerrel léphessenek magasabb dimenziókba. Ezeket a lelkeket nevezik a „sors angyalainak”.