„1. CSODÁLKOZÁS
Már a régi görögök megmondták, hogy miből kell az egészséges emberi gondolkodásnak kiindulnia., ha esélyt akar kapni arra, hogy egyszer eljusson a valósághoz. S amit az ókori Görögországban kimondtak, az még ma is érvényes. Azt mondták ugyanis a régi görögök: Minden emberi kutatásnak a CSODÁLKOZÁSBÓL kell kiindulnia. …. Lehet valaki bármilyen éles elméjű gondolkodó, mondhatnánk, szenvedhet az éleselméjűség túltengésében, ha sohasem ment át a csodálkozás állapotán, nem jut semmire. A gondolatok éles elméjű, okos láncolatát hozza létre, amelyben semmi sem lesz, ami ne volna helyes, de ami helyes, az nem szükségszerűképpen a valóság. Feltétlenül szükség van arra, hogy mielőtt gondolkozni kezdenénk, mielőtt egyáltalán beindítanánk a gondolkodásunkat, átmenjünk a csodálkozás állapotán. Az a gondolkodás, amely a csodálkozás állapota nélkül indul meg, alapjában véve a gondolatok puszta játéka marad. A gondolkodásnak tehát, ha szabad ezt a kifejezést használnom, a csodálkozásból kell erednie.
***
2. TISZTELET, ALÁZAT
Ha a gondolkodás a csodálkozásból ered, de az ember a karmája folytán éles eszű, és gőgösségében hamarosan eljut oda, hogy örömét lelje éles eszében, és azután már csak az éles eszét fejlessze, akkor semmit sem ér a kezdeti csodálkozás. Mert ha valakinek a lelkében megjelent a csodálkozás, de további gondolkodása folyamán csak gondolkodik, akkor nem juthat el a valósághoz. Itt is hangsúlyozom, nem azt akarom mondani, hogy az ember legyen gondolat nélküli, és a gondolkodás ártalmas. Mert teozófus körökben is elterjedt nézet, hogy a gondolkodást egyenesen rossznak és károsnak tartják, mert azt mondják, az embernek a csodálkozásból kell kiindulnia. …. A csodálkozás után azonban egy másik lelkiállapotnak kell következnie, és ezt leginkább úgy nevezhetnék, hogy tisztelet az iránt, amihez gondolkodással eljutunk. A csodálkozás állapota után a TISZTELET, AZ ALÁZAT állapotának kell következnie. …. A gondolkodásnak, hogy úgy mondjam, nem szabad könnyed léptekkel táncolgatni a világban. Mikor túljutott a csodálkozás állapotán, a világ mélységei iránti tisztelet érzésében kell gyökereznie.
***
3. BÖLCSESSÉGTELJES ÖSSZHANG A VILÁG TÖRVÉNYEIVEL
De ha egy olyan ember, aki eljutott a tisztelet bizonyos érzéséig, majd, mivel ezt az érzést átélte, ezután puszta gondolkodással akarna előbbre jutni, az is csak lényegtelen dolgokig jutna el, ő sem jutna tovább …. Mert ha a csodálkozást és tiszteletet már eléggé átéltük, a lelkiállapotunkban egy harmadik fokozatnak kell bekövetkeznie, amit úgy írhatnánk le, hogy BÖLCSESSÉGTELJES ÖSSZHANGBAN ÉREZZÜK MAGUNKAT A VILÁG TÖRVÉNYEIVEL. …
Az ember azt a hibát követte el, hogy túl korán akarta elsajátítani a tudást a jó és rossz megkülönböztetésétől. Amit később kellett volna kapnia, azt Lucifer csábítására korábban akarta megszerezni; ez a lényeg. Ebből csak tökéletlen tudás származhatott, ami az embernek szánt valódi tudáshoz képest, amit az embernek meg kellett volna szereznie, olyan, mint egy koraszülött a kifejlett gyermekhez képest. … Ez az emberiség eredendő bűne, amit még ma is elkövetnek; mert ha nem követnék el, akkor kevésbé törekednének arra, hogy minél előbb megismerjenek valamely igazságot, hanem inkább azt fontolgatnánk, hogyan lehetnek elég érettek bizonyos igazságok megértésére. ….
Bármennyire is igyekszünk helyesen ítélni – tévedés mindig csúszhat az ítéletbe – helyes ítéletet csak akkor alkothatunk, ha elértünk egy bizonyos érettségi állapotot, ha megvártuk, míg az ítélet magától adódik. Az ítéletnek nem akkor van köze a valósághoz, ha azon fáradozunk, hogy ítéletet alkossunk, hanem akkor, ha azon fáradozunk, hogy éretté váljunk arra, hogy az ítélet jöjjön el hozzánk. …. Csak az remélheti, hogy helyes ítéletet alkot, aki a legnagyobb gondossággal ügyel arra, hogy egyre érettebbé váljék, hogy a helyes ítéletet úgyszólván a kinyilatkoztatásoktól várja, amelyek azért áramlanak hozzá, mert éretté vált. …. mindig engedni kell, hogy az előtte lejátszódó tények maguk mondják ki az ítéletet. ….. Ezért tette Goethe azt az érdekes kijelentést – megtalálhatják Goethe természettudományos műveihez írt bevezetésemben -, hogy a külső jelenségekről tulajdonképpen sohasem kellene ítéletet mondani vagy hipotéziseket felállítani. A jelenségek olyan elméletek, amelyek maguk mondják ki eszméiket, ha az ember éretté vált arra, hogy megfelelő módon engedje őket hatni magára. Nem az a fontos, hogy az ember úgyszólván nekiüljön, és kipréselje lelkéből, amit helyesnek tart, hanem hogy elérje az érettséget, és az ítélet magukból a tényekből pattanjon eléje. Úgy kell viszonyulni a gondolkodáshoz, hogy azt ne a dolgok bírájává, hanem a dolgok kimondásának eszközévé tegyük. Ez jelenti azt, hogy összhangba kerülünk a dolgokkal.
***
4. ODAADÁS
Ha az ember átment ezen a harmadik állapoton, a gondolkodás még mindig nem állhat saját lábára. Még ezután következik a bizonyos szempontból legmagasabb lelkiállapot, amit el kell érni, ha el akar jutni a valósághoz. Ez pedig az az állapot, amit jól jellemez az ODAADÁS szó.
***
Csodálkozás, tisztelet, a világ jelenségeivel való bölcsességteljes összhang és a világfolyamat odaadó elfogadása, ezen a fokozaton kell átmennünk, és ezeknek mindig együtt kell járniuk a gondolkodással, sosem válhatnak el tőle, különben a gondolkodás csak helyes eredményre, de nem a valósághoz jut.”
GA 134
Megjegyzések
Megjegyzés küldése