Mindenkinek lelke van, avagy ki a spiri?
Ez bizony vérre menő kérdés, mégpedig a magukat „spirinek” tartó körökben. Az, hogy ki „spirituális” és ki nem, kiváló eszköz mások megbélyegzésére vagy épp felmagasztalására, de nem kevésbé alkalmas önmagunk pozicionálására is a „megfelelő körökben”.
Mi a spiritualitás, és mit jelent, hogy valaki vagy valami spirituális?
A latin „spiritus” szó annyit tesz: lélek. Tehát mindenki, akinek lelke van, spirituális, és minden tett, amelyben lélek van, spirituális. Rossz hír ez a főállású „spiriknek”. Ugyanis az az ember, aki mit sem törődik a mainstream spiritualitással, nem „gyúr” tudatosan önnön fejlődésére, nem kevésbé spirituális, mint az, aki élete minden percében a spirituális fejlődésére koncentrál.
Más kérdés, hogy az útnak ki-ki melyik szakaszát járja. Ha valakiben lélek van, az lelkes. Amit lelkesedéssel csinálnak, abban lélek van. Így elmondható, hogy az ember úgy általában spirituális, mint ahogy az is, hogy lehet spirituális egy örömmel, odafigyeléssel, lelkesedéssel történő rántottasütés is. Mint ahogy még mandalát festeni is lehet lélek nélkül, „szakmányban”. A művészetben is épp ott rejlik a csoda, hogy a művész a lelkét beleteszi a műbe. Ám ugyanez a csoda megjelenik a míves asztalosmunkában is, de még a lelkesedéssel végzett hólapátolásban is.
Mennyit ér a spiritualitásom?
Az ember kategorizálni és skálázni akar. Kell egy skála, és el kell tudnia helyezni magát rajta. Mert ugye mégiscsak tudni akarjuk, mennyire vagyunk „spirik”. Ha már egyszer kiderült, hogy mindenki spirituális lény, ember volta okán, azért csak-csak kell valami megkülönböztetés! Bármely eszme, bármely minőség a gondolat, a szó és a tett szintjén jelenik meg. A tett a manifesztáció szintje a fizikai világban. Mit ér tehát, ha elmélkedsz az élet nagy dolgairól? Mit ér, ha összeolvasol tücsköt-bogarat, és naponta megosztasz kétszáz, színes képpel dekorált okosság-drazsét, maximum kétmondatosat? Ér valamit?
Persze, minden ér „valamit”. A kérdés az, hogy mit ér számodra, mi az értéke a saját életedben? Mit kezdesz a bölcs gondolatokkal? Hogyan hat az életedre az „aranyköpések” olvasgatása? Mandalát festesz? Meditálsz? Taj-csizol? Az értékét csak te magad tudhatod, és azon mérheted le, hogy milyen hatással van az életedre.
És hogy mennyire spirituális az, amit csinálsz? Épp annyira, amennyire a „spirituszodat”, a lelkedet beleteszed. Festhetsz ügyesen, de csak csinos iparosmunka lesz az eredmény, ha a lelked, a szenvedélyed nincs belekeverve a festékbe, a mozdulatokba, az ecsetvonásokba. A taj-csi is csak puszta tornamutatvány, ha lélekben „nem vagy ott”.
Hétköznapi spiritualitás
Felekezeti hovatartozástól és világnézettől függetlenül él az a jelenség, hogy sokan szigorúan kettéválasztják a „földi” életet és a „spiritualitást”. Aki úgy „vallásos”, hogy egész héten át él, ahogy él, aztán vasárnap felveszi a szép ruháját, és elmegy a templomba „hinni”, ugyanazt csinálja, mint az, aki munka után, otthon szépen lótuszülésbe csavarja a lábait, és „tudatszintet vált”.
Nincs két életünk, legalábbis egy inkarnáción belül nem lehet hitelesen kettős életet élni. Nem lehet tehát néha „spirinek”, néha meg „földinek” (=„nem-spiri”) lenni. A spiritualitás nem kapcsolható ki-be. Természetesen érnek különböző hatások, úgy kívülről, mint belülről, és ez tükröződik a megélt spiritualitásunkban is.
A spiritualitás mint menekülés
Sokan az élet kihívásai elől való menekülésre használják a „spiri” mivoltukra való hivatkozást. Ha a spiritualitást valamiféle az élettől elrugaszkodott, nem evilági dolognak tekintjük, ez a csapda azonnal adja magát. Így aztán – mint egy súlyos betegségre – lehet hivatkozni „spirituális válságra”, amikor nem kelünk fel, nem megyünk el a munkahelyünkre, vagy épp nem teljesítjük egy ígéretünket. El lehet vonulni mindenféle cselekvéstől arra hivatkozva, hogy „most a spirituális fejlődésemmel foglalkozom”. És a nagy fejlődésben „sajnos” nem áll módunkban részt venni a nagytakarításban…
Alkalmazott spiritualitás
Mint említettem, a cselekvés szintje a fizikai világban a manifesztáció szintje. Ha már mindenáron méricskélni akarjuk a spiritualitásunkat, itt megtehetjük. Ha meglátsz három kutyát, érzed-e, melyiket lehet megsimogatni? És főleg: megteszed-e? Amikor bevásárlásnál félig rohadt citromok néznek rád a ládából, érzed-e, hogy az a kettő, ami neked kell, ott van, és megtalálod-e őket, a két épet és egészségeset? És odamész-e a ládához, és kiemeled-e őket?
Amikor bármilyen cselekvést végzel, a lelkedet mennyire adod bele? Tudsz-e szenvedélyesen, lelkesen mosogatni? Nem azért, hogy tiszták legyenek a tányérok, hanem magáért a cselekvésért? Ha főzöl, megfűszerezed-e az ételt a szereteteddel, amelyet azok iránt érzel, akiket majd megetetsz? Örömmel, lelkesedéssel végzed-e az apró-cseprő napi tennivalókat? Mérni, számolni akarsz? Hát tessék! Egy nap 24 óra, azaz 1440 perc, azaz 86400 másodperc. Ebből mennyiben adod bele a saját életedbe (legyen az épp mosogatás vagy mandalafestés) a lelkedet? Nos, ennyire vagy „spiri”.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése