"Haladsz előre a fejlődés útján. Benned és körötted zajlanak az események, és te tudatosan vagy kevésbé tudatosan, de reagálsz rájuk. Változol. Ha kell és ha tudsz, változtatsz is. Ám néha csak szeretnél változtatni. Elindulsz, megtorpansz. Van valami ijesztő a változásban. De mi lehet az?
Talán annak a bizonysága, hogy valamit mindig elveszítesz, akkor is, ha közben egy fontos, sokkal jobb dolgot kapsz cserébe. Mégis előfordul, hogy nehéz elveszteni valamit, amihez hozzászoktunk, ami az életünk részévé vált.
Világszép Vaszilisza az orosz tündérmesében veszélyes, hosszú útja végén egy fénylő koponyával tért haza házukba. S a koponya izzó fényében másnap reggelre a vele élő mostohája s két mostohatestvére elég, fekete salakdarabbá válik. Korábban kínozták, gyötörték Vasziliszát, de mégis az élete részei voltak, amelyeket azonban fölemésztett a fénnyel érkező változás.
A változtatásokhoz ezért is kell mindig nagy elszántság. Késznek kell lenni arra, hogy beáldozd múltad valamely visszahúzó részét, talán a kényelmedet, a függésedet, az áldozatiságodat, a biztonságodat cserébe valami olyanért, ami sokkal inkább te magad, önmagad vagy.
Minden egyes mese azt súgja a szívünknek, amit mi is érzünk legbelül: hogy megéri, mindig megéri a veszteség és áldozat, ha az utad végén legtisztább, legjobb éned vár rád."
Forrás : Barcza Katalin
Megjegyzések
Megjegyzés küldése