Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

53 kilométeres menettel tüntettek a székely autonómiáért Tízezrek vettek részt a Székelyek nagy menetelése rendezvényen Romániában, ahol Berecktől Kökösig egy 53 kilométer hosszú felvonulással tüntettek a székely autonómiáért. Az összes romániai magyar párt részt vett a szervezésben, istentiszteletet tartottak, kiáltványt fogatdak el, és 250 méteres zászlókat is kifeszítettek. Kialakult a Székelyek nagy menetelésének 53 kilométeres menetoszlopa - tájékoztatta az MTI-t Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kommunikációért felelős alelnöke. A menetelés kiáltványának felolvasása után a tüntetők közösen énekelték el a magyar és székely himnuszt, majd elindultak vissza a gyülekezési pontok felé. Ferencz Csaba szerint a helyszínekről befutott legutolsó jelentés alapján 120 ezerre becsülik a résztvevők számát. hirdetés Békésen zajlott a Székelyek nagy menetelése, a tömegrendezvény incidensek nélkül fejeződött be - jelentette ki az MTI-nek Petronela Corodea...
Rejtett vagy virtuális DNS-szerkezet A több szálú DNS  A kromoszómák DNS-ének biológiailag is létező két szála mellé 10, párhuzamos szálat (5 párat) kell elképzelnünk, hogy a DNS- aktiválás technikáját elsajátíthassuk. E ? virtuális ? szálak háromdimenziós fizikai valóságunk szellemi kiterjesztése, nem anyagiak, hanem lelki jellegűek. Rendelkeznek azzal a képességgel, hogy akaratunkat közvetítsék a biológiai DNS szálak felé. A Felső Tudatból érkező intuitív információk ezen keresztül fognak behatolni a DNS-be, melynek szunnyadó képességeit így életre kelthetjük Az evolúció során a DNS korábbi tartalma nem átíródik, hanem az új információk rárakódnak a régebbiekre és ? erősebb lévén azoknál- elnyomják a korábbi szekvenciákat. * E rejtett és misztikus DNS-szálak magukban hordják egy egészségesebb test és emberi faj titkát. * Feltárják bennünk az élet nagy rejtekét. * Olyan személlyé válhatunk, akinek term...
A kollektív tudat "Amit gondolsz, az energiát gerjeszt az univerzumban. Ha elég gyakran és elég sokáig gondolod, az tényleges fizikai eredményt hoz létre az életedben. Megtapasztalta már valaki a jelenlévők közül? Biztos vagyok benne, hogy a többségünk. Egy New Age-es fickó, dr. Norman Vincent Peale, még 1946-ban írt egy óriási könyvsikert erről, A pozitív gondolkozás ereje címmel. A teremtés második szintje a szó. Ahogy beszélsz, amit mondasz, úgy és az valósul meg a cselekvésben. A szavad tényleges energiaforma. Ténylegesen energiát hozol létre a térben, azzal, amit mondasz. És ez az energia teremtő erejű. Ha elég gyakran, elég hangosan mondasz valamit, biztosan meg is történik. Ezt nevezik csoporttudatnak, és mellesleg ez az oka annak, hogy olyan a világ, amilyen. Mert a kollektív tudatunk nem emelkedett sokunk egyéni tudatának a szintjére. A feladatunk tehát a kollektív tudat felemelése. Ebben a vilá...
MAGOK Vagyunk II. rész      Belső felfedezésünkben eljutunk egy olyan állomáshoz, amelyben az ötödik lépcsőfokon találjuk magunkat. (A lépcsőfokok tudatossági szinteket jelentenek, és a csakraszinteken megélt tudatossággal állnak szoros összefüggésben. MAG- középpontunkat,ősi eredetünket jelöli, A magunk megjelölés,- mi teljes egészében akik vagyunk. Erre az értelmezésre azért tértem ki, hogy az írás általa értelmezhetőbbé váljék.) Ötödik lépcsőfok ,- a bennünk lévő eredetünk feltárására, megtalálására sarkal. Arra az ősi mítoszra, amely belőlünk ered,- általa olyan mélységekben értjük meg az összefüggéseket, mi által jobban érthetővé válik Létünk, az ÉLETBEN betöltött szerepünk. Hatodik lépcsőfok ,- a bennünk lévő ISTENI feltárását jelenti. Ezen a tudatossági szinten már képesek vagyunk arra, hogy olyan (vagy ahhoz hasonló) szemmel nézzük a világot, amellyel Őseink tették. Elérkeztünk egy magasabb valósághoz, ahol a mítoszok értelmet nyernek, és ...
  MAGOK Vagyunk    Egyre mélyebbre merülünk MAGunkban, hogy megtaláljuk az Isteni Magot, összekapcsolódunk vele, belefeledkezünk és felszínre hozva kisugározzuk.    Minden MAG szíve legmélyebb titkos kamrájában féltve őrzi a MAGOT, – azt a szent hagyatékot, amit ősei ruháztak reá. Most eljött az idő, hogy felfedjük szívünk titkos kamráját, és felszínre hozzuk a bennünk rejlő tudást. De, hogy tudjuk mindezt megtenni? Mit kell cselekednünk ahhoz, hogy eljussunk ehhez a titkos kamrához, és a rejtélyek kulcsával felnyissuk a kódot, és azt kiteljesítsük magunkban? Sokszor jutottunk el egy bizonyos szintig magunkban, és már azt hittük célba értünk… Azt hittük, hogy megérintettük azt a szent minőséget, ami kiteljesítésre vár. Aztán mindig valamilyen úton-módon rájöttünk,- ez még mindig nem az igazi tudás. Az igazi tudás akkor jön elő, amikor belefeledkezel MAGODBA. Amikor szíved szent rezdülése által egy olyan kódot nyitsz meg, ami mindig ...