Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Csodák tanítása

Szeretett Istenem kérlek, alakíts át engem. Tégy olyan emberré, aki többé nem fél attól, hogy felderítse azokat a gondolatokat is, amelyekről eddig nem tudott. Segíts megerősödnöm abban, hogy a Te támogatásoddal minden lehetséges.  Kérlek, mutasd meg nekem, hogy mely gondolatokra van szükségem ahhoz, hogy azt az életet éljem, amit Te szántál nekem.  Szeretném elengedni a lelkifurdalást is, amit időről időre afölött érzek, hogy talán rosszul csinálom a dolgokat. Kérlek, nyugtass meg, és mondd el nekem újra és újra, hogy semmiképpen sem ronthatom el.  Szeretnék bízni magamban, az életemben, a többi emberben, a világban. És persze – mindenekfölött – szeretnék bízni Benned.  Segíts elengednem azokat a gondolatokat, amelyek távol tartanak az örömtől, amelyet Veled összekapcsolódva átélhetek. Köszönöm. Áldás. "

Szepes Mária

"Senki helyett nem élhetünk. Aki passzív követeléssel külső segítséget vár problémái megoldására, az nem kapja meg. Csak az az ember gyógyul és birkózik meg sorsával, aki kitenyészti lényében óriási, szívós kitartással minden elintézetlen ügye, fájdalma, megpróbáltatása Arkánumát önelemzéssel. Anélkül, hogy saját mulasztásaira bűnbakot keresne valaki másban. Amíg az ember hazugsággal takarja valódi Énjét, áthatolhatatlan ködben bolyong. Körbe-körbe, útvesztőben. Ha értelmét nem világítják meg fontos felismerések, sorsszerűen éles sziklaszirtekbe ütődik, amelyek véresre sebzik. Ideje, hogy fényt gyújtson belső sötétségében. Ideje, hogy friss széláramok űzzék el tudatából a ködöt. Irányítsa lépteit járhatóbb utakra. Kerülje a hínáros talajt, buktató csapdákat. Ehhez olyan nagy erőfeszítéseket kell tennie, mint a legmerészebb turistáknak. Mert e keskeny út fölfelé vezető hegyi ösvény. E vakmerő gyakorlatsor fényt gerjeszt, lelki erőt hoz létre, reményt, menedéket ad.  Ha ...

A bölcsesség kódjai

" A legkorszerűbb tudományos ismeretek találkoznak a korokon átívelő spirituális bölcsességekkel egy olyan kézikönyvben, amely az agyunkat szó szerint újrahangoló kulcsszavakat tárja elénk. A biológiai és az idegtudomány új felfedezései rávilágítanak, hogy a gondolatainkat és a beszédünket alkotó szavak képesek megváltoztatni az agy és a szív idegsejtkapcsolatait. Őseink több ezer évvel ezelőtt intuitív módon tudták mindezt, ezért a nagy erejű, gyógyító szókapcsolatokat imádságok, szent énekek, mantrák és himnuszok formájában hagyományozták utódaikra. A hosszú évekig tartó utazásai és kutatásai során megfejtett kódokat Gregg Braden jelen kötetben adja át olvasóinak. A korszakoktól független kódok arra szolgálnak, hogy a lehető leggyorsabban a legnagyobb erőt és a legmélyebb gyógyulást adják át. Félelem, veszteség, fájdalom ért? A bölcsesség kódjai megmutatják a kivezető utat. Amikor a nehézségekkel való szembesülés pillanatában tudatosan alkalmazzuk a múltban született...

Jelen s ég

A tudatosság olyan, mint a napfèny. Felderíti az èrzèseket, ès megvilàgosítja az elmèt. A tompa elme ès a zavaros èrzelmek rosszul tükrözik a tudatot. Az èszlelèshez a tudat adja az energiàt. A szüntelenül zakatoló elme a menekülő tudat legbiztosabb jele. A hiperaktív gondolkodás olyan gyakori manapság, hogy ezt tekintjük normálisnak, pedig óriási energiákat emèszt fel, ès folyton bajba keveri az embert. Ehhez hasonló tünet a fèlelem a jövőtől, a ràgódás a múlton, az unalom, a frusztràció, a harag, a szorongás ès a fèlelem. A tompa tudat vàltoztatja a világot fèlelmetes hellyè. A tudat mindenhol jelen van, egyszerűen csak nem figyelünk oda rá. /Frank J. Kinslow - Az azonnali gyógyulás titka rèszlet/

Minden nap feladata

"Könnyedén képesek vagyunk minden egyes nap terhét viselni, ha csak az adott nap terhét kell cipelnünk. De a teher túlságosan nagy lesz számunkra, ha a tegnap terhét újra magunkra vesszük, és hozzá még a holnapét is, mielőtt szükséges lenne, hogy azt is viseljük." John Newton

Wass Albert

, , Mert szépen süt a nap és a szellőnek kellemes, meleg virágszaga van.  Elég, ha minden hetedik napon nem dolgozol semmit, csak örvendesz annak, hogy élsz és hogy szép a világ, amiben élsz. " Wass Albert - Te és a világ

Jó úton lenni...

' Csak halld meg, amikor a sorsod szólít, ismerd fel azokat, akik fontos üzenetet hoznak, és tedd meg az egyik lépést a másik után - akkor is, ha ijesztő, akkor is, ha kilátástalannak tűnik, és akkor is, zsákutcába érsz és látszólag nincs tovább. Van tovább. Menj tovább, amíg oda nem érsz.  Ha te is érzed most, hogy a sorsod szólít, jó úton lenni....